A Miss Red Diamond 2012 volt Magyarország első igényes transzvesztita szépségversenye, ahol kilenc versenyző közül derült ki, melyik férfi öltözött a legügyesebben nőnek. Más nem is számított ezen az estén.

A Club Undergroundban végre igazán különleges esemény lett szervezve, hiszen végre megtudhattuk, ki az ország legszebb transzvesztitája. A Miss Red Diamond már a környezetében is különleges volt, hiszen az emberek nagy része ritkán szembesül azzal, hogy nem mindig tudja az előtte  álló vendégről eldönteni a nemi jegyek alapján, hogy pontosan melyik vécébe áll sorba. Miután sikerült mindenkivel megértetni, hogy nem akarunk lebuktatni senkit, és csak ezt a nívós rendezvényt szeretnénk megörökíteni az utókornak, már semmi akadálya nem volt, hogy megvárjuk a csekély érdeklődés miatt egy órát csúszó szépségversenyt, miközben az indulókat a sminkszobában készítették fel a bulira, a közönség egy része pedig a vécében végezte ugyanezt a tevékenységet.

A külső a lényeg

“Korábban is voltak már transzvesztita szépségversenyek Magyarországon, de nem ilyen szinten. Azokon csak a saját ruháikban vonultak fel, lepukkantabbak voltak ennél. Mi arra törekszünk, hogy az idei nyertes továbbadhassa a koronáját, mint Thaiföldön a Miss Tiffanyt” - mondta a Velvetnek Kovács Zsuzsanna, az esemény főszervezője. Mint kiderült, egy ilyen szépségversenyen a szokásostól eltérő módon nem számít különösebben a jellem, vagy a tökéletes stílus, csak a külsőségekre figyelnek: “Igyekeztünk úgy válogatni az indulókat, hogy olyanok legyenek, akikről csak az anyukája mondja meg, hogy fiú. Nyilván van pár, akiken látszik, de az öltözőben némelyikre rá sem ismertem.” Ahogy azt előre is megtudtuk, itt nem várhatók műsorszámok, mert ez inkább egy divatbemutatóval egybekötött szépségverseny, aminek a végén azért kicsit bemutatkoznak a fellépők.

Feszengés

A pár óra erejéig nővé változó férfiak azért a dicsérő szavak ellenére láthatóan nem voltak profik, ezért néha kifejezetten a Johnny Depp által megformált Ed Wood női ruhás jeleneteire emlékeztettek inkább, mint egy koronára vágyó nőre, bár lehet hogy csak azért tűnt így, mert a kilenc versenyzőből hat jól láthatóan meg volt kicsit illetődve attól, hogy végre úgy viselkedhet és nézhet ki, ahogy mindig akart, ezért aztán a kivonulásoknál is inkább lehetett nyomasztó feszengést érezni, mint azt a felhőtlen jókedvet, amire az ember számítana egy travi szépségversenyen.

Lilike és Celine Dion

A kilenc versenyző háromféle ruhában mutatta meg magát, az estélyi, a menyasszonyi és a koktélruhákban is kiderülhetett, ki tudja jobban árnyékolni a melleit, a közönség mellett pedig négytagú zsűri döntött arról, ki kaphatja meg az ajándékcsomagokat. A zsűri a főszervezőn kívül még Blazsej Balázsból, a hely tulajdonosából, a neves transzvesztita előadóművészből, Zsófiból, illetve Lilikéből, a mentorból állt. Lilike amúgy nem csak mentor, mert két műsorszám szünetében egészen parádés produkciót is bemutatott, ami abból állt, hogy lejátszatott pár híres dalt, és úgy csinált, mintha ő énekelte volna őket - bár többekkel is megegyeztünk, hogy végül is sokkal lehengerlőbb látvány egy negyven körüli travit látni Celine Dion hangjával, mint Celine Diont.

Csocsóasztal és keverőpult

Magán a bemutatón sajnos tényleg annyi volt a látványos, hogy férfiak öltöztek nőnek. Izgalmak helyett megtudhattuk, hogy a latinos temperamentumúnak kikiáltott, egyébként mesze a legtermészetesebben viselkedő Nóra nagyon szeretne az ország legjobb transzvesztita DJ-jévé válni, Anett leginkább biliárdozni és csocsózni szeret, Angelina pedig bolti eladó, aki nagyon szeretne oda eljutni, hogy női ruhában szolgálhassa ki a vásárlókat. Az est legszerencsésebbjének egyértelműen Monah tűnt, aki informatikusként dolgozik, ráadásul egy emberben találhatta meg a szerelmet és a pénzt is, és ha ez még nem lenne elég, valószínűleg annak köszönhetően, hogy ő tudta megmozgatni a legtöbb ismerőst, meg is nyerte a Miss Red Diamond 2012-t, a két udvarhölgye pedig Viki és Sofia lettek, de a nagyjából ötven nézőt ez nem is érdekelte, mivel ők az MTK focicsapatának legnagyobb rangadóit idéző létszámban és vehemenciával skandálták Monah nevét.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a kilenc versenyzőből eleve csak hétnek volt esélye tényleg nyerni, ugyanis a jól láthatóan kicsit professzionálisabban viselkedő Brithany és Narissa valójában a Club Underground állandó fellépői voltak, ezért igazából csak megmutathatták magukat. Persze ez sem zavart senkit, a Miss Red Diamond vége pedig pláne nem, hiszen az éjfélre egész sokan összegyűlő társaság már csak arra várt, hogy visszavehessék a táncteret, és rophassanak egy jót az I Will Survive-ra.