Palvin Barbarát a hét elején még csak azok ismerték a világ körül, akiket különösen érdekel a modellek vagy a divat világa - meg persze mi magyarok is évek óta figyeljük a karrierjét. Ezen a héten azonban Palvin Barbara nevét nagyon sokan megjegyezték, akik korábban nem is hallottak róla: egyrészt mert beválasztották a Victoria’s Secret híres-neves angyalai közé, másrészt pedig, mert úgy néz ki, miatta szakított Justin Bieber és Selena Gomez. Palvin Barbara jó úton van afelé, ami Mihalik Enikőnek csak többé-kevésbé sikerült: hogy egyszerű modellből nemzetközi érdeklődést kiváltó celebbé váljon. Ebben a heti trendben összefoglaljuk a karrierje legfontosabb állomásait jelentő nyilvános szerepléseit, másrészt azt is, hogy mik azok az okok, amiért a világnak minden oka megvan arra, hogy figyelemmel kísérje ezt a magyar lányt.

New York-i divathét, 2010.

A fenti kép Palvin Barbaráról 2010-ben készült, az őszi divathét alkalmával. Fotóügynökségeink szerint ez volt az első alkalom, hogy a magyar modellt a nemzetközi fotósok már nem csak munka közben, a kifutón, kizárólag az általa viselt ruhákért fotózták, hanem azért, mert magát Palvin Barbarát is meg akarták mutatni. Az első irigylésre méltó dolog Palvinnal kapcsolatban a kora: ekkor még csak 17 éves volt, és jelenleg még mindig nem töltötte be a húszat. Fiatal, előtte a világ.

Viva Comet, 2011.

2011-ben természetesen Palvin Barbara itthon már olyan híresnek számított, hogy hívták nyilvános eseményekre, ha éppen Magyarországon volt. Fent a 2011-es Viva Comet gála vörös szőnyegén látható egy egyszerű, de elegáns kis fekete ruhában, amiben mégis olyan szépen tündökölt, hogy már ebből egyértelmű volt, hogy nem ugyanabból a kasztból való, mint a magyar átlagceleb-felhozatal. Magasan ő nyerte az olvasói szavazást is. És ha már a szépségnél tartunk: Mihalik Enikő van olyan különleges, hogy sokan azt mondják, egyáltalán nem találják szépnek, de Palvin Barbara esetében nem igazán van helye ilyen vitának. Ő kétségkívül egy klasszikus szépség - még egy ok, amiért a világ összes tinilánya irigyelheti.

Glamour, 2012.

Még egy hazai eseményről találhat fotót képösszeállításunkban, ez az idei Glamour-gála volt, márciusban. Az eseményen Palvin Barbara az év modelljének járó díjat kapta, és az akkori heti trend szavazásán is megint messze őt találták a legszebbnek olvasóink. Pedig itt sem feltűnősködött különösebben a ruhájával, egy ahhoz hasonló ruha volt rajta, mint korábban a Cometen, csak fekete helyett vörösben. Persze ezeket a díjakat és győzelmeket is lehet irigyelni Palvintól, de neki a legnagyobb siker valószínűleg az, amit a nemzetközi modellszakmában eddig elért.

Cannes, 2012.

És Palvin Barbara sikere olyan siker, amit elég jól sikerült (és sikerül) készpénzre váltani. Az ilyen téren mérvadó models.com úgy számítja, hogy jelenleg Palvin Barbara a világ 23. legtöbbet kereső modellje, ami egy 19 éves lány számára nagyon nagy szó, hiszen ennek a listának az élmezőnyében olyan, évtizedek óta bejáratott nagy nevek szerepelnek, mint Gisele Bündchen, Heidi Klum vagy Kate Moss. Semmi kétség afelől, hogy ha Palvin meg akarja és tudja lovagolni sikerét, és jó üzletasszonynak bizonyul, akkor még ennél is magasabbra juthat a legtöbbet keresők irigylésre méltó listáján. És ha már a biznisznél tartunk, fent mutatjuk Palvin legüzletasszonyosabb ruhaösszeállítását, ebben idén Cannes-ban fotózták le.

Cannes vörös szőnyeg, 2012.

És szintén az idei Cannes-i filmfesztiválon volt először, hogy ennyi nemzetközi sajtófigyelem irányult erre az akkor még csak 18 éves magyar lányra. Az irigykedésre hajlamosaknak még egy okkal több arra, hogy sárguljanak: Palvin Barbara jó úton van afelé, hogy ő legyen az első nemzetközi hírnévnek örvendő magyar celeb. A francia Riviéra filmfesztiválján pontosan úgy ragyogott a vörös szőnyegen és a vetítések után tartott partikon, mint ahogy a legnagyobb A-listás celebek. Ha nem hiszi, nézze meg a fényképeket, jó sok van belőlük a fotó-összeállításban!

Victoria’s Secret, 2012.

Mikor nézett ki a legjobban Palvin Barbara?

És a hatodik dolog, amit valószínűleg jobb sorsra érdemes tinilányok milliói irigyelnek most Palvin Barbarától: Justin Bieber. A magyar lány az idei Victoria’s Secret divatbemutatóval avanzsált a világ leghíresebb luxusfehérneműs cégének angyalává, és már erre sokan felkapták a fejüket, főként az elképesztő show láttán. A műsorban azonban Justin Bieber is fellépett, és Palvin Barbarát azonnal hírbe hozták a nála fél évvel fiatalabb énekessel. Ezek után napvilágot látott a hír, hogy Justin Bieber és barátnője, Selena Gomez szakítottak. Eddig a tények. Hogy Palvin Barbara valóban összejön-e (összejött-e) a világ jelenleg egyik legnépszerűbb popénekesével, az majd hamarosan elválik, találgatás helyett inkább nézze meg, milyen öltözékkel vívta ki magának a magyar modell a kanadai énekes figyelmét a Victoria’s Secret bemutatójára érkezéskor. Ha eddig nem tette volna meg, kattintson valamelyik fotóra, aztán a fotóösszeállítást átlapozva mondja meg, Palvin Barbara mikor volt a legszebb!