horoszkóp

11 ok, amiért gyűlöletes bevásárolni

mm
2012.11.17. 09:06
Egy hosszú, fárasztó munkanapot egy gyűlöletes vásárlásnál semmivel sem lehet még nyomasztóbbá tenni. Amikor az embernek mindene tele van mindennel, akkor a legapróbb bosszantó dolog is óriásinak tűnik. Ha nem jó a kártyás terminál, ha túl gyors a pénztáros, ha átrendezték az üzletet, bármi. Ezekért gyűlölünk bevásárolni.

1. Ha hiperben vásárolunk, és nem mindig ugyanoda járunk, akkor a vásárlás alapvetően bolyongás. A láncok igyekeznek más-más szempontok alapján elrendezni az áruházak készleteit, sokszor még láncon belül is van különbség áruház és áruház között.

2. A vásárlásra ösztönzés szempontjából nyilván az a legjobb, ha a bejárat és a pénztárak az áruház két végén helyezkednek el, hogy lehetőleg minden soron végigmenjen az ember, vagy hogy a plázákban a mozgólépcsők jó messze legyenek egymástól, de a valóságban ezek csak arra jók, hogy megemeljék az ember pulzusát, és már eleve neurotikusan vágjon neki a bevásárlásnak. Különösen a karácsonyi időszakban.

3. Miért nincs senki ott, ahol lennie kéne valakinek? Amikor pénzt kéne váltani a bevásárlókocsihoz, de nincs a vevőszolgálaton senki, vagy amikor külön pultban van a cigi, de ott sincs senki, amikor nem találok valamit a barkácsáruházban, de az infopultnál nincs senki?

4. De persze, az sem mindig áldás, ha találunk is személyzetet, az elektronikai és barkácsáruházakban jellemző, hogy a személyzet nem ismeri jól az árukészletet, nem tud hatékony segítséget nyújtani. Nem, az nem segítség, ha felolvassa a termék hátuljáról a szöveget, azt én is meg tudom csinálni.

5. Nem jó a vonalkód. Nem jó a száma, üvöltözni kell, hogy mennyi a brokkoli, a többi vásárló idegeskedik, hogy feltartjuk a sort, pedig nem mi hibáztunk. Jó megoldás lenne a self-checkout a Tescóban, de ott is mindig van valami probléma. Vagy a gép romlik el, vagy olyan terméket veszünk, amit csak akkor enged a rendszer, ha leokézza a néni, szóval mindenképpen kell valami interakció, pedig a dolog lényege az lenne, hogy ne legyen interakció, csinálja mindenki magának.

6. Nem, nem gyűjtöm a szarokat! Nem, nincs anyámkínja-kártyám! Nem is szeretnék, köszönöm. Ilyen szempontból a legrosszabbak a benzinkutak, ahol akkor is odaadják a matricákat, ha az ember mondja, hogy nem kéri. Aztán lehet hezitálni, hogy mi a jobb, otthagyni a pulton a matricákat a fölösleges kuponfüzettel, hogy így szemeteljük a benzinkutat, vagy rakjuk be a kocsiba, hogy ott termelődjön a szemét. Ennek súlyosbított esete, ha az ember előtti vásárlónak az utolsó pillanatban jut eszébe, hogy az értelmetlen pontgyűjtő-kártyáját elfelejtette leolvastatni, és még gyorsan szeretné megtenni, de persze nem találja.

7. Tudom, én vagyok a hülye, de százból százszor készületlenül megyek vásárolni, úgyhogy nyilván otthon felejtem a nagyobb bevásárlásokra szánt nagyobb zacskókat, hogy ne kelljen mindig kérni a boltban. Környezettudatosság, vagy mi. Amiből legtöbbször csak a bűntudat marad meg, hogy már megint lett egy csomó fölösleges zacskóm.

8. Túl gyorsan dolgozik a pénztáros. Persze, ennek örülni illene, de két okból is rossz. Egyrészt rossz az empátiámnak, mert borzasztó lehet annyi ideje pénztárosként dolgozni, hogy az ember sokkal gyorsabban visz át sikeresen a leolvasón tizenöt terméket, mint hogy én elrakjak a zacskóba kettőt. Pláne, hogy ugye frusztrált is vagyok amiatt, hogy már megint nem hoztam zacskót (7-es pont). Másrészt amiatt, hogy sokkal gyorsabb, mint én, ezért feltorlódnak a cuccok a pakolótálcán, néha annyira, hogy nem is fér már oda több, a pénztáros meg csak löki, löki, löki. A legjobb, amikor az ember az utána lévő vásárlóval is összecsúszik, különösen azoknál a kasszáknál jó ez, ahol a pakolótálcát nem lehet egy kis lappal kettéosztani.

9. MINDIG ROSSZ VALAMELYIK KEREKE ANNAK A ROHADT BEVÁSÁRLÓKOCSINAK!

10. Kivételesen a szokásosnál is jobban sietne, és szeretné a szokásosnál is gyorsabban letudni az egész pénzköltéssel járó kellemetlenséget? Fogadjunk, hogy kifog egy joviális, nem robotszerű, a termékek iránt érdeklődő, kifejezetten lassan dolgozó pénztárost. Nekem egyszer azt mondta az egyik, hogy valami terméküket szerinte túl drágán vettem meg, és lehet, hogy minőségproblémái is vannak, menjek reklamálni a gyártóhoz, majd megjegyezte, hogy milyen drága italokat képesek az emberek venni, amikor áthúzott egy üveg valóban nem olcsó, ajándékba szánt italt a leolvasó előtt. De az is jó, amikor az ember érdekes élelmiszerkombinációkat helyez a kosárba, és a végén el kell mondani az érdeklődő pénztárosnak, hogy milyen recepthez kellenek ilyen misztikus dolgok. Ha valami extrát akar főzni, és nem akar róla beszélni, szerezze be a hozzávalókat több boltból!

11. Gondolom, már azt hitték, hogy kihagyjuk a legtöbb érzelmet generáló részt: a sort. De nem. A sor is gyűlöletes, amikor a mögöttem álló leheletét érzem a tarkómon, és nem tudok hova menekülni, mert előttem is vannak, amikor félretolja a saját cuccaimat, hogy az övé is odaférjen a futószalagra. Mi meg próbálunk nem tolakodni, nyugat-európai értelemben felfogni a sorbanállást, egy kis civilizációt csempészni a bevásárlásnak nevezett túlélőharcba, de vagy kiakadunk, mert nyomaszt a zacskó, meg az ökolábnyom (7-es pont), meg az empátia és az egész vásárlás okozta frusztráció, vagy mély depresszióba esünk, hogy itt már semmi sem lesz jó soha.

Gyűlölködne kicsit ön is?

Küldje el véleményét a szokott címre - most a közértekről, bevásárlásról!