horoszkóp

Ja, te ne gyere - a legdurvább kirúgások

2012.11.22. 13:07
Rengeteg válaszemail érkezett arra a cikkünkre, amelyben az embertelen elbocsátásokról kérdeztük a szakértőt. Olvasóink vették a fáradságot és beküldték nekünk tapasztalataikat - ezúton is köszönjük minden egyes levélírónak. A sok-sok sztori közül alább a legjellemzőbbeket és legdurvábbakat válogattuk össze, nézzük tehát, hogy milyen a gyakorlatban egy kirúgás, ha azt a főnök a legelemibb normák figyelembe vétele nélkül közli!

Ja, te ne gyere

A szakértő több olyan hibát is felsorolt, amit munkáltatók gyakran elkövetnek beosztottaik elbocsátásakor. Az egyik ilyen volt az úgynevezett lassú halál, amikor nem rúgják ki rögtön a feleslegessé vált alkalmazottat, hanem elkezdik áthelyezgetni, hátha magától lelép. Erre Endrétől kaptunk egy remek példát: „már 4 éve dolgoztam ott, mikor elkezdődött a játék. Először egy hónapra áthelyeztek a város külső részébe, úgymond helyettesíteni egy beteg kollégát. A második hónapnál érdeklődtem, hogy mi a helyzet, mert nem erre a munkára vettek fel, akkor közölték, hogy ha gondolom, elvállalhatnám az ottani melót véglegesre. Mondtam, nem gondolom. Akkor pár hétig visszakerültem a régi helyre, bár pár irodaköltözést beiktattak, hogy ne unatkozzak. És végül egy szép pénteki napon a főnök behívott az irodájába, hogy hétfőn már nem kéne jönnöm, mert megszüntették a pozíciót, amiben dolgoztam. Én barátságosan elküldtem őt a rossz életű édesanyjába, majd barátságosan vettem a cuccaim, és mindent félbehagyva távoztam. Nem voltam teljesen korrekt a végén én sem, de szerintem járt volna valami kulturáltabb közlés, pláne, hogy a pozícióm nem is szűnt meg, csak egy ismerőst kellett beültetni a helyemre pont ötször annyi pénzért."

Más főnök előáll ugyan a farbával, de meglehetősen furcsa alkalmat választ hozzá. Gertrúd ezt írta: „a főnök titkárnője felhívott, hogy ugye biztosan jövök a karácsonyi partira. Ott a főnök félrehívott és közölte velem, hogy ki vagyok rúgva.” Ottónak pedig külön rá kellett kérdeznie a főnöknél, hogy mondja már meg, mi a helyzet: „én diákstátuszban dolgoztam egy irattárban februártól májusig. Tavasz vége felé egyre gyakrabban rebesgették, hogy a diákok száma feleződik, és a felettesünk nem igazán akarta elmondani, hogy mégis ki maradhat és kinek kell továbbállnia. Persze volt pár diák, aki a főnök seggében volt, így ők biztos maradhattak, de én egészen az utolsó napig nem tudtam semmit, míg végül a munkaidő végén odamentem, hogy akkor most bemenjek-e a diákszövetkezetbe új szerződést írni, vagy mi lesz? Mire a főnök csak úgy felnézett az asztalról, mintha azt se tudná, ki beszélt hozzá, és annyit mondott, hogy „ja, te ne”. Gyakorlatilag ha nem kérdezek rá, valószínűleg csak akkor derült volna ki, ha a következő hónapban is bemegyek, és néznek rám bambán, hogy mit keresek itt.”

Amikor másra bízzák

A felelősség fel nem vállalásának másik formája az, amikor a főnök nem személyesen közli a rossz hírt. Ennek a párkapcsolatok terén az SMS-ben szakítás a megfelelője. Tibor egy filmes produkcióban dolgozott, ahol a főnökök jól tudhatták, hogy a forgatás leállása érdekelni fogja a sajtót is. „Az egész stábot egyetlen emaillel rúgták ki. A sajtóközleményt kaptuk meg emailben, majd alatta az állt, hogy ez egyben hivatalos felmondólevél is. Kössz.”

„Egy irodában dolgoztam, mint titkárságvezető, hozzám érkeztek a faxok többek között, nos, egyszer egy önéletrajzot kaptam a saját pozíciómra” - írja Melinda arról, hogyan tudta meg, hogy az állása már nem sokáig az övé. Úgy látszik, nem az ő volt munkahelye az egyetlen, ahol az álláskeresőkre bízzák a rossz hír közlését, Mária is hasonlót élt át: „én úgy tudtam meg, hogy ki fognak rúgni az egyik munkahelyemről, hogy felhívta az irodát az első jelölt, aki időpontot szeretett volna egyeztetni az interjúra, aminek tárgya az én munkám volt. A főnök biztosan tudta, hogy ez ki fog derülni, mert az irodai számot adta meg a delikvenseknek, ahol érdeklődhettek. Ezek után pár perc keresgélés után a neten is megtaláltam a munkámat, meghirdetve.”

Az összes alkalmazott előtt

Izodórától igazán nem irigyeljük azt a szituációt, amiben megtudta, hogy kirúgták, igaz, ebben a történetben nem egyedül a főnök a ludas. Ő ezt írta nekünk: „nevezzük gyárnak a munkahelyet, ahová nem volt könnyű bekerülnöm. Heti pár napot kellett dolgozni, de akkor napi 16 órát, hétvégén és ünnepnapokon is, a fizetés viszont nagyon jó volt! 1 év után, mikor már nem heti 3-4 napot kellett dolgozni, hanem 6-7 napot, kezdtem fáradni és érezni, hogy ha nem lesz változás, nem fogom tudni csinálni lelkiismeretesen a rám bízott feladatokat, így a megoldás kézenfekvőnek tűnt. Hétvégékre be tudtam vinni barátnőmet, akit a középiskola első osztályában ismertem meg, és elválaszthatatlan barátságnak tűnt. Főnököm megmondta, hogy az én felelősségem, és csak olyan embert vihetek magam helyett, akiben teljesen megbízom. Ez így volt. Az új munkaerő ugyanazt a napibért kapta, amit én, így nagyon tetszett neki, hogy 2 nap alatt a minimálbér felét megkeresheti. 5 ilyen alkalom után rossz érzésem támadt, de elűztem a rossz gondolatokat, gondolván, a barátom.

Nem kellett volna, ugyanis a főnök hívatott és közölte, hogy ki vagyok rúgva. Mint kiderült, a barátom azt mondta neki, hogy a háta mögött az egész gyárnak ócsárolom, és amúgy sem tudom értékelni a fizetésemet, mert nekünk nagyon jól megy, ami nem volt igaz. Főnököm úgy vált meg tőlem, hogy az összes alkalmazott előtt közölte, azok is ott lehettek, akik alám tartoztak, konkrétan a beosztottaimnak számítottak. Sosem éreztem annyira megalázónak és igazságtalannak semmit, mint azt a fél órát ott. Majd közölte, hogy átszámoltatja a kasszát is, mert az általam bevitt ember volt olyan lelkiismeretes, hogy elmondta neki, hogy szerinte lopom a pénzt. A barátságunk akkor ott véget ért, és a jól fizető állásom is.”

Az állatorvosi ló kirúgása

Olyan emailt is kaptunk, amelyben több cifra kirúgás is szerepelt, ráadásul mindannyi ugyanannak a főnöknek a nevéhez fűződik, aki a levélíró szerint gyakorlatilag az összes lehetséges hibát elkövette. Bánk egy multicég szolgáltató központjában dolgozott, és a saját példájával kezdi: „az én sztorim talán nem is annyira gáz, bár korrektnek nem nevezném. Átszervezést bejelentették, hónapokig mindenki aggódott a munkája miatt, majd egyik nap egy nagy értekezleten bejelentették, hogy mindenkinek megmarad a munkája. Engem másnap kirúgtak, egy másik srácot egy hónapra rá, úgy, hogy abban az egy hónapban lehetett már sejteni, hogy elküldik, de valamiért húzták még a szenvedését, és azóta a régi csapatomból 1-2 ember maradt meg a régi helyén. Nem mellesleg az utódomat fél évvel a kirúgásom előtt felvették, bár akkor még mindkettőnknek azt mondták, hogy együtt fogunk dolgozni, mert több lesz a munka. Munkajogász tanácsolta a pert, mert gyakorlatilag ok nélkül rúgtak ki (találhattak volna okot, ha nagyon akarnak, de még arra sem vették a fáradságot), de végül ebbe nem mentem bele, pedig az ismeretlen ügyvéd ingyen, csak a sikerdíjért vállalta volna az ügyem.

Egyik kollégám úgy tudta meg, hogy ki lesz rúgva, hogy a főnök írt egy emailt az angol társcégnek, az egész csapattal a másolatban, beleírva, hogy a kollégám területén 3 hónap múlva már nem tud támogatást nyújtani, mert nincs embere. Óriási balhé lett, a srácnak felajánlottak egy másik pozíciót, aztán kirúgták.

Egy másik kollégámmal közölték, hogy negyed órája van a cégnél, majd 3 eltöltött év után kellett összepakolnia és elbúcsúznia mindenkitől, mikor negyed óra múltán még könnyes szemmel búcsúzkodott a csapattól, megfenyegették, hogy biztonságiakat hívnak, ha nem megy el, pedig nem követett el semmi durva szabálysértést, csak nem jöttek ki jól a főnökkel, nem voltak vele megelégedve.”

Önt hogyan bocsátották el?

Természetesen a témát továbbra sem tekintjük lezártnak, folyamatosan várjuk olvasóink kirúgós horrorsztorijait. Ha önnek is van egy, kérjük, írja meg a történetet a Velvet email-címére!