horoszkóp
2012.11.23. 14:10
A gyűszűcunami és a pandamacihalom sem tudta lenyomni a pedálos Moszkvicsokat a legszenvedélyesebb gyűjtő versenyen, aminek eredményét csütörtökön hirdették ki. A gurigagyűjtemény az első háromba sem tudott bekerülni. Viszont voltak az eseményen celebek is, Fluor be is promózta az új sapka kollekcióját.

Csütörtök reggel az Akvárium klubban hirdettek eredményt a Vatera játékában, amiben a legszenvedélyesebb és legfanatikusabb gyűjtőt keresték. Az online aukciós oldal azért rendezte a versenyt, mert úgy gondolták, hogy itthon nincs nagyon olyan felület, ahol az emberek meg tudnák mutatni gyűjteményeiket, és az emberek így lemaradnának olyanokról, mint a magát gurigakirálynak nevező Contos Bence. Mint megtudtuk, a pályázatra november 10-ig közel 500-an jelentkeztek, amiből a celebekből álló zsűritagok választották ki a 10 legérdekesebbet. Kihangsúlyozták, hogy a Top10 gyűjtőnél nem csak a gyűjtött tárgyakat, hanem a tárgyak köré kapcsolódó érdekes történeteket is figyelembe vették.

Joshi Bharat még nem tervez coming outolni

A sajtóesemény a zsűritagok és gyűjteményeik bemutatásával kezdődött. A napszemüveg-gyűjtő Winkler Róbert kivételével mindenki megjelent, és pár mondatban elmesélték a hihetetlenül izgalmas gyűjteményeik lényegét, illetve hogy mikor, és miért kezdték el a szenvedélyes gyűjtögetést. Horváth Éva újra mesélt a szőrös és kristályokkal kirakott cipőjéről, amit szinte vitrinben őriz, és elmondta azt is, hogy gondolkodik a ház kibővítésén, mert szeretne egy külön gardróbot cipőinek. Fluor Tomi csak a szemeit meresztgette a szőrös cipő hallatán, de azonnal rá került a sor, és beszélhetett a sapkáiról.

Fluor egyébként tökéletes marketingérzékkel rögtön elsütötte, hogy nem mellékesen pont egy napja kapható a saját sapka kollekciója, és leginkább azoknak ajánlja, "akik az éjszakában szeretnek elhajolni". Fluor egyébként a falra fúrva tárolja sapkáit, és ha valahol lát egy neki tetszőt, azt azonnal megveszi. Joshi Bharat pont Gaál Noémitől kapott a Beatles-gyűjteményébe egy Lennon-os bögrét, és azóta gyűjti jobban a zenekarhoz kapcsolódó tárgyakat, de még cikkeket is. A Beatles-pólóira annyira vigyáz, hogy felesége csak hideg vízben moshatja őket, az egyiket pedig nem engedik neki felvenni. “Szivárvány színekben pompázik, és nem tervezek coming outolni” – viccelődött a TV2 műsorvezetője. A hűtőmágnesekkel filozofáló Gaál Noémi a végére adott egy egyedülálló tippet is Joshi Bharatnak: folytassa tovább a keresgélést a Vaterán.

A pandamacikat legyűrték a pedálos autók

Aztán elérkeztünk arra a pontra, amire mindenki várt – kihirdették, hogy ki lett az első három helyezett. A harmadik helyet a több mint 4000 gyűszű tulajdonosa, Mészáros Józsefné Magdolna kapta, a második helyet Rákóczi Dóra szerezte meg, aki pandamacis dolgokat gyűjt, az első helyen pedig a pedálos Moszkvicsok tulaja, Tóth Attila végzett. Tóth Attila díja 250 000 Ft volt, amiből 50 ezer forintot játékutalvány formájában a Dévai gyermekotthon javára ajánlott fel. Ezt az összeget a Vatera még 50 ezer forinttal megtoldotta.

Thaiföldi gyerekek a pedálos Moszkvics VB-n

Tóth Attila 103 autóval nevezett a versenyre, de az elmúlt 10 napban még két pedálos autót vásárolt, mivel a szavazatokból sejtette, hogy ő fog nyerni. A pedálos Moszkvics kisautókat gyűjtő férfi gyűjteményében megtalálhatóak pedálos Ladák, Csajkák, és még egyéb kuriózumnak számító orosz gyártmányú játékautók is. Elmondása szerint második fia szinte ezekben az autókban nőtt fel, ezekből nézte a tévét, ezekben vacsorázott. Tóth Attila gyenesdiási udvarán szokott kisautó-versenyeket is rendezni, sőt tartott már EB-t és VB-t is. Az EB-n a lányok kategóriájában egy német kislány nyert, a VB-n pedig egy thaiföldi gyerek is indult. Igen, ez komoly. Ezekre a versenyekre persze a játszós autókat adja csak oda, nem a legszebb darabokat. Úgy tudja, hogy neki van a világon a legnagyobb ilyen gyűjteménye, és úgy látja, hogy mindenkinek nagyon tetszik, mert újra virágzik a retro, és emiatt mindenki meg van őrülve.

Partnerünk a Vatera.hu