Ha ön figyelte a héten a Velvetet, akkor biztosan tudja, hogy a People's Choice Awardsszal beindult a díjkiosztó-szezon (persze valószínűleg akkor is tudja, ha nem figyelte a Velvetet), ezért alább a heti trendben az évad első hetének legkülönlegesebb díjkiosztóját szemlézzük. A szokásos gálákon általában hollywoodi hírességek és sleppjük parádézik a vörös szőnyegen, és több-kevesebb sikerrel úgy próbál elegáns lenni, hogy közben azért a figyelmet mégis felhívja magára. Az XBiz Awardson azonban az eleganciát teljesen máshogy értelmezik, mint másutt, hiszen ez a pornósok egyik díjkiosztója. A péntek esti eseményről érkezett fotók segítségével most bemutatjuk önnek a hat legelképesztőbb nőt: nyugodtan görgessen lejjebb, mind fel vannak öltözve. Valamennyire.

Bridgette B.

Egy biztos: mellbőségben nem volt hiány ezen a díjkiosztón. Bridgette B-ről feltételezzük, hogy nem ekkora keblekkel született, és a természetes hajszínéről is gyanítjuk, hogy legalább egy-két árnyalattal sötétebb ennél. Dehát egy pornósztárnál nem elvárás, hogy bármi is eredeti legyen, sőt. Voltak ezen az eseményen olyanok, akik próbáltak úgy kiöltözni, mintha tényleg egy estélyre mennének, de Bridgette B. nem tartozott közéjük. Ő ehelyett egy középkategóriásan kurvás szettet választott, aminek fő különlegessége, hogy bátran dekoltált felsőjét Madonna Like a Virgin című albumának borítója díszíti. Műszőrme, kis ridikül, rengeteg karkötő, bőrnadrág - minden a helyén van. Több képünk is van róla, kattintson a fotóra, ha mindent szeretne látni!

Bonnie Rotten

És akkor másodiknak nézzünk egy olyan hölgyet, aki tényleg valami estélyiszerűségben van, egy olyan ruhában, amilyeneket A-listás celebeken szoktunk látni. Csakhogy Bonnie Rotten egy ilyen öltözékben sem hasonlít igazán a hollywoodi sztárokra, tekintettel arra, hogy a teste tele van tetoválva − jobb könyökhajlatába például üzekedő disznók vannak varrva. Türkizkék ruhájával színben harmonizál a körömlakkja és a szemfestéke, fülbevalói is felhívják magukra a figyelmet. Bonnie Rotten a legjobb gonzójelenet kategóriában volt jelölt, de sajnos nem nyert.

Aiden Ashley

Eléggé meglepődtünk, amikor megláttuk, hogy Morticia Adams reinkarnációja is megjelent az XBiz díjkiosztón, de aztán kiderült, hogy nem egy szellemmel volt dolga a pornóipar krémjének, hanem az egyik jelölttel. Aiden Ashley a Sötét lovag című Batman-film, illetve a Csillagok háborúja XXX-verzióiban nyújtott alakításaiért kapott egy-egy jelölést, utóbbiban a legjobb csak női szereplős jelenetért. Egyik jelölését sem tudta díjra váltani, de így is büszkén fényképezkedett a Jane’s Addictionben (és korábban egy ideig a Red Hot Chilli Peppersben) gitározó barátjával, Dave Navarróval. Aiden Ashley öltözékéből a kedvencünk a gyerekfejes nyaklánc, ne felejtse el nagyobb méretben is megnézni majd a képösszeállításban!

Jessica Drake

Jessica Drake volt az, aki a legkevésbé pornósztárosan öltözött fel a péntek esti eseményre. Ő már több, mint egy évtizede gyűjti a különböző díjakat, de pont erről az XBiz-kiosztóról semmit sem vihetett haza, pedig a rengeteg kategória közül hatban is jelölt volt. Jessica Drake egyébként lassan már MILF-ként is indulhat majd a díjakért (meg minden egyébért, amiért a pornóiparban indulni lehet), mivel 38 éves, és remekül néz ki. Ő aztán tényleg nem lógott volna ki egy normális hollywoodi gáláról sem, csillogó és elegáns ruhája tényleg ízlésesen szexi. Wicked feliratú medálja egyébként nem véletlen, hanem önreklám: így hívják pornógyártó cégét.

Sheridan Love

Akik az extremitásokat kedvelik, azoknak Sheridan Love lesz a kedvence. Ő egyébként nyertes is, a csak női szereplős filmek legjobb színésznője lett a beszédes című Against Her Willért (Akarata ellenére). Ő a fekete-rózsaszín színkombinációt választotta erre az estére, és ennek jegyében egy olyan estélyiben van, ami csak deréktól lefelé estélyi. Love-nak már a köldöke is kilátszik belőle, gigantikus melleit pedig nem polcolgatja vagy csomagolgatja, ahogy mondjuk Christina Hendricks szokta a hasonló gálákon, hanem egy bikinifelsőre emlékeztető megoldásban szépen kiteszi közszemlére. A mellbőség zavara, mondhatnánk, ha szóviccelni támadna kedvünk a képek láttán.

Joslyn James

Ki nézett ki a legjobban?

És a telt idomokkal megáldott Sheridan Love után egy olyan nőt mutatunk a végén, aki fiús külsejével eléggé kilóg a pornósztárok közül. Ki gondolta volna, hogy ő is az Against Her Willben nyújtott olyan emlékezetes alakítást, hogy azért jelölést kapott az XBiztől? Pedig így van, igaz, pont Sheridan Love-val nem szerepelt egy jelenetben. (A jelöltek teljes listája egyébként itt van, a nyerteseké itt, a legjobb külföldi színésznő díját a portugál Erica Fontes kapta, Aleska Diamond sajnos nem diadalmaskodott, hogy hazánk hírnevét külföldön öregbíthette volna.) Joslyn Jamesnek ha csak egy milliméterrel is rövidebb lenne a haja, már nem látnánk, mennyire ki van szőkítve, de a frizurát leszámítva egy teljesen normális, belevaló csajnak néz ki, aki erre az estére egy minimálisan kacér, felül felemás szabású, lila miniruhát vett fel. Ez a mini, és a pornóra nem utaló kinézet pedig annyira megtetszett nekünk, hogy őt is beválogattuk ebbe az összeállításba, annak ellenére, hogy színjátszós műkörméért és elnagyolt cipőjéért nem igazán tudunk lelkesedni. Ha ön tud, szavazzon rá, mert ez a heti trend, tehát választhat kedvencet a hat közül. Önnek ki tetszik a legjobban?