horoszkóp
2013.01.21. 20:20
Michelle Obama valószínűleg divatot teremt azzal, hogy férje második beiktatására frufrut vágatott, az amerikai elnök feleségét ugyanis már négy éve divatikonként szokás emlegetni. Most, hogy Barack Obamát másodszor is beiktatják hivatalosan, tekintsük vissza az amerikai elnökfeleségekre, illetve arra, hogyan öltöztek a leghíresebb elődök! Vajon sikerül Michelle Obamának minden korszakot túlragyognia? Nézze végig képösszeállításunkat!

1950-ig

Képösszeállításunk 1861-ben kezdődik, Mary Todd Lincolnnal, aki mostanság már csak azért is ikonikus figurának számít, mert Steven Spielberg most bemutatott filmjében Sally Field olyan jól alakítja őt, hogy a legjobb női mellékszereplő Oscar-díjára jelölték érte. De mutatunk egy lenyűgöző fotót Eleanor Rooseveltről a ’20-as évekből és egyet a ’40-es évekből, amikor már tényleg ő volt a First Lady. 1950. előttről származik még a kevésbé dámás Bess Truman (vagy lánykori nevén Elizabeth Virginia Wallace) fényképe is, amelynek a középpontjában egy gyöngysor áll. Ennek a korszaknak a divatja már igen távol áll tőlünk, de talán pont ettől tud olyan lenyűgöző lenni.

’50-es és ’60-as évek

Az ’50-es évek eleganciáját galériánkban Mamie Eisenhower mutatja be. Ekkor egy elnökfeleségen még nem igazán jelentek meg a modernista tendenciák, a First Lady estélyije minden szempontból a klasszikus elegancia szabályainak felel meg, és persze jár hozzá egy rengeteg igazgyönggyel kirakott retikül is. John F. Kennedyt 1960. végén választották meg és 1961. elején iktatták be, és a második világháborút követő korszak igazi nagyágyúja ekkor került a rivaldafénybe. Természetesen Jackie Kennedyről volt szó, aki annak idején Marilyn Monroe mellett a tökéletes nő ikonjává vált. Utóbbi képviselte a szexuális kisugárzásával hódító nőt, míg az elnökfeleség kifinomultságáról, eleganciájáról volt híres, ami közben döbbenetesen menő is tudott lenni. Érdekes, hogy szintén a hatvanas években Lady Bird Johnson mennyire elődje stílusát vitte tovább, míg Pat Nixon sokkal kevésbé merész képet alakított ki magáról elnökfeleségként.

’70-es és ’80-as évek

A képösszeállításban a ’70-es évekből Betty Fordot lehet megnézni, aki értelemszerűen Gerald Ford mellett volt First Lady. Bár rá kevesebben szoktak emlékezni manapság, a hölgy döbbenetesen modern volt korához és pozíciójához képest, és ez a ruháin is meglátszik. De nem csak a ruháin: az elsők között volt, aki felhívta a nagyközönség figyelmét a mellrák elleni küzdelem fontosságára, miután 1974-ben eltávolították a mellét. Támogatta a nők abortuszhoz való jogát, és később azt sem leplezte, hogy sokáig alkoholfüggő volt. Neki kész ellentéte volt a ’80-as évek konzervatív elnöki párjának női tagja, Nancy Reagan. Annak az évtizednek a divatja egy kilométerről is felismerhető, de Nancy Reagan mintha direkt arra utazott volna, hogy elegáns fényképeiről ne lehessen kitalálni, melyik évtizedben készültek.

Hillary Clinton és a Bushok

Reaganék után George és Barbara Bush következett, akiknek nem sokkal később a menye, Laura Bush is First Ladyvé vált. De természetesen a két konzervatív eleganciájú Bush-asszony között nyolc évig Hillary Clinton volt az ügyeletes elnökfeleség, akinek stílusáról majdnem ugyanolyan sokat volt már szó, mint Jackie Kennedyéről. Csak éppen negatív előjellel. Hillary Clintonnak valahogy mintha semmi sem állna jól, kicsit Kristen Stewartra emlékeztet azzal, hogy nem nagyon passzolnak rá az elegánsan nőies ruhák. De ezt az adottságát Clintonné ügyesen tudta a saját hasznára fordítani: ő ugyanis saját jogon is politikus, megmutatta, hogy nem bájra, szépségre vagy ruhákra van szüksége a sikerhez egy nőnek, hanem elhivatottságra és tehetségre.

Michelle Obama

Melyik az ön kedvenc elnökfeleség-korszaka?

  • 1480
    Michelle Obama korszaka
  • 552
    Az '50-es és '60-as évek
  • 174
    A '70-es és '80-as évek
  • 125
    A Bushok és Hillary Clinton korszaka
  • 71
    Az 1950. előtti

És akkor elérkeztünk Michelle Obamához, aki mintha a két végletet egyesítené magában. Tud roppant elegáns is lenni, de közben stílusa általában egyszerű, sosem hivalkodó vagy extrém, nemrég megint beválasztották a legjobban öltözöttek közé. Négy évvel ezelőtt azzal tette magát roppant szimpatikussá, hogy a pénzügyi válság közepette méregdrága ruhák helyett olcsóbb, mégis elegáns darabokban járt, bizonyítva, hogy az öltözködés a stílusról szól, nem arról, hogy gazdagságunkat a másik orra alá dörgöljük. Egyetlen First Lady sem állt még soha ilyen közel a utca emberéhez. Van egyvalami azonban, amit még Michelle Obama sem mer bevállalni: a természetes haj. A göndörséget valamiért kötelező kivasalni, főleg egy elnökfeleségnek kötelező úgy csinálni, mintha legalább a haja európai lenne. Nézze meg Obamánét is, aztán döntsön, melyik korszakban voltak a legjobbak az USA elnökfeleségei!