Velvet D’Amour 21 évesen modell szeretett volna lenni, de a 172 centijéhez 53 kiló volt, és azt mondták neki, hogy túl kövér, sosem lesz modell. Aztán 38 évesen, 136 kiló, és olyan tervezők bemutatóin lép fel, mint John Galliano és Jean Paul Gaultier, és már saját, plus size modelles magazinja is van. A hízás hozta meg neki a sikert végül.

Az egyik legsikeresebb plus size modell, aki egymaga valószínűleg többet tett a plus size modellek és úgy általában a megszokott kinézettől eltérő modellekért Velvet D'Amour, aki a plus size-on belül is az extremitásokat képviseli. A most 46 éves modell volt az egyik első, aki az átlagosnál nagyobb modellként szerepelhetett a világ legfontosabb bemutatóin, de az útja egyáltalán nem volt zökkenőmentes – írja a Daily Mail.

Az amerikai modell már bő 20 évvel ezelőtt is modell szeretett volna lenni, de erre nagyon sokáig nem volt lehetősége. Pedig nagyon sokáig teljesen átlagos, majdhogynem modellalkata volt. Elmondása szerint 21 éves korában a 172 centis magasságához 53 kilós testsúly tartozott, ami teljesen normális, sőt kifejezetten vékony alkatra utal, igaz, a 80-as évek végén, 90-es évek elején, amikor próbálkozott, akkor még jóval vékonyabb modellek voltak divatban.

Nagyon tetszettek neki a 40-es évek illusztrációs divatképei, és mivel ez a műfaj kihalt, New Yorkba költözött, hogy grafikusnak tanuljon, hogy aztán illusztrátorként dolgozzon divatlapoknál. Elég jó alakja volt, hosszú, göndör haja, sokan modellnek nézték. Olyannyira, hogy az IMG moels, ami többek között Gisele Bündchent, Heidi Klumot is foglalkoztatja, felfigyelt rá. Ebben az időszakban nagyjából 63 kilós volt.

“Akkoriban mindenki minden kokózott, és kb. 45 kiló volt. Úgyhogy lefogytam 53 kilóra, de azt mondták, hogy még mindig túl kövér vagyok” – idézte fel emlékeit a Bustle.com-nak.

Ezután egy időre háttérbe szorult a modellkedés, D'Amour fotósként dolgozott, és igyekezett a megszokott divatfotóktól eltérő képeket készíteni, többek között azzal, hogy olyan modelleket használt képeihez, akik kiszorultak a masintreamből. Egyaránt dolgozott a szokásosnál nagyobb méretű, a megszokottól eltérő bőrszínű modellekkel.

Aztán, amikor 38 éves volt, megnyitott a francia plus size ügynökség, az Agence Plus, akiknek elküdte a képeit. “Megmutattam nekik a fotóimat, hogy lássák, mikre vagyok képes. De elküldtem nekik egy pár fotót magamról, hogy lássák, plus size nő vagyok. Ők meg azt mondták: “Hát, szeretnénk szerződtetni”” – mondta D'Amour a Bustle.com-nak.

Ez a szerződés hozta meg neki a nagy áttörést, egymás után jöttek a fontosabbnál fontosabb pillanatok, szerepelt Galiano és Gaultier bemutatóin, a Vogue címlapján, és egy csapásra az egyik leghíresebb és immár kb. 136 kilós súlyával az egyik legnagyobb plus size modell lett.

Végül 46 éves korára eljutott oda, hogy megvalósíthatta régi álmát, és saját divatlapot indított, a Volup2-t, amiben minden olyan modell szerepelhet, aki kiszorul a megszokott divatlapokból.

“A médiában minden kép ugyanolyan, a 16 éves, pehelysúlyú, fehérbőrű lányt mutatja. Persze, gyönyörű, de nem ő az egyetlen” – mondta D'Amour. A Volup2-nek pont az a lényege, hogy ne csak ezeke a lányok szerepeljenek a lapokban, hanem bárki.