Magyar idő szerint hétfő hajnalban volt az American Music Awards nevű díjkiosztó, és ha figyelte a híreket nap közben, már tudja, mik voltak a gála fénypontjai. Ebben a cikkben a ruhákra szeretnénk felhívni az ön figyelmét, volt belőlük jó sokféle, mivel a fellépést is vállaló énekesnőktől a színpadon teljesen más ruhákat láttunk, mint a vörös szőnyegen. Megmutatjuk az 5 legizgalmasabb átöltözést, aztán azt az 5 hölgyet, aki szerintünk a legdögösebben nézett ki aznap este, a végére pedig 5 olyan nőt tartogatunk, akik nagyon mellényúltak a ruhaválasztáskor. Rengeteg fotók van, pedig csak az érdekeseket tettük az összeállításba, szerintünk klikkelje végig!

5 átváltozás: Miley Cyrus, Jennifer Lopez, Rihanna, Lady Gaga, Katy Perry

Idén ősszel minden Miley Cyrusszal kezdődik és vele is végződik, nem volt ez máshogy az American Music Awardson sem, ahol már megint ő volt a legbevállalósabb, ráadásul pont most szombaton volt a 21. születésnapja. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy most sokkal decensebb volt a vörös szőnyegen a szokásosnál, hiszen egy egyszerű, fehér Versace Versus nadrágkosztüm volt rajta, amit két hatalmas arany ziherejsztű díszített csak. Kár, hogy a blézer alatt nem volt semmi, így oldalról simán be lehetett látni, készült is egy-két cicis fotó az énekesnőről. És persze ő az első átváltozó: a színpadra felvett cicás szerkó se semmi, de azt ön talán már látta is a Gumicukorban. Tudják, a pussy nem csak cicát jelent angolul! Jennifer Lopez a második átöltözőművész, aki a vörös szőnyegről ugyan hiányzott, de a színpadon többféle öltözékben is megmutatta magát. Ezek közül a legszexisebb egy ezüstös fűző volt, amit mintha a riói karneválról kért volna kölcsön.

Hozzá és önmagához képest Rihanna most tényleg meglepően visszafogott volt, mindkét öltözéke csupafeketén sötétlett lenyalt hajjal, a bicskanyitogatásban profi énekesnő ezúttal talán nem akarta anyukáját sokkolni. A két ruha közül az első a most nagyon aktuális bugyivillantós trendet vitte tovább, a másodikban pedig megdöbbentően elegáns volt Rihanna, akit ritkán látunk ilyennek. Bezzeg Lady Gaga hozta a szokásos formáját: ő is Versacéban ült a fehér lovon bevonuláskor, aztán egy ezüstös fűzőben játszotta az elnök titkárnőjét a színpadon. Katy Perry a színpadon nézett ki jobban, pedig gésának volt maszkírozva, de persze eszünk ágában sincs virágos Oscar de la Renta-ruháját leszólni, amiben a vörös szőnyegen jelent meg. Viszont elképesztő, mennyire más nőt csinált belőle a japános jelmez.

Az 5 legdögösebb: Naya Rivera, Kesha, Alicia Silverstone, Taylor Swift, Bonnie McKee

Ők voltak a legnagyobb nevek ezen az estén, de nem csak őket érdemes megnézni, a képösszeállításban. Aki Miley Cyrus mellprofiljánál kicsit érettebb erotikára vágyik, az kattintson gyorsan tovább Naya Rivera fotóiig. Őt a Glee című sorozat tette híressé, és egyértelműen ő volt a legvadítóbb végzetasszony az American Music Awardson. Ezt az egyszerű, de nagyszerű ruhát Michael Kors tervezte, ennél dögösebben talán senki nem nézett ki aznap este, de azért van még egy-két jelöltünk.

Kesha például forrónadrágban volt forró a színpadon, Alicia Silverstone pedig a vörös szőnyegen volt ellenállhatatlan. Igaz, nem vagyunk benne biztosak, hogy ez kizárólag ettől a fekete-arany csíkos, a '20-as éveket idéző Nicole Miller-ruhától volt. Taylor Swift egy Julian Macdonald-miniben csillogott, mint egy aranyozott diszkógömb, és szerintünk lefegyverzően izgalmasan keveri a bizarrt az elegánssal Bonnie McKee énekesnő, aki szinte fehér sellővé változott a vörös szőnyegen.

Az 5 legkínosabb: Kelly Osbourne, Heidi Klum, Christina Aguilera, Jennifer Hudson, Lil Mama

És a legrosszabbak elé elöljáróban annyit, hogy az átváltozóknál sorolt Rihanna első, combvillantós ruháját is nagyon leszólták a kritikusok, és később maga az énekesnő is elismerte a Twitteren, hogy a fotókon nem nézett ki olyan jól a ruha, mint az életben. Igen, úgy néz ki, ezeket az átlátszó fazonokat megöli a vaku. Nem tudja ezt Heidi Klum sem, aki most valahogy nagyon nem találta el, de a szerencsétlen ruházatúak között első helyen mégis Kelly Osbourne-t emeltük ki, akitől ez az évek óta forszírozott lila haj most már tényleg nagyon unalmas, keresztbeállított hajráfokkal is. De persze legalább arra jó ebben az esetben, hogy elvonja a figyelmet a ruháról...

Christina Aguilera biztos direkt nem akarta művészetét harsány fogásokkal tönkretenni, ezért úgy öltözött fel, hogy külseje éppen félúton helyezze el őt egy terhestornázó kismama és egy ukrán politikusnő között. Ön szereti a rikító narancssárgát kis pinkkel feldobni? Nem? Hát nagy kár, mert Jennifer Hudson igen, meg a Dior divatház is, megdöbbentő, hogy egy Dior-ruhában is lehet ilyen előnytelenül kinézni. Az ötödik delikvens pedig egy nem túl ismert rappernő, Lil Mama. Mint Kelly Osbourne, ő is a hajszínéhez öltözött, minél kevesebbet beszélünk róla, annál jobb.