Nincs különösebb apropója ennek a cikknek, egyszer csak eszünkbe jutott, hogy érdekes lenne összegyűjteni azokat a Madonna-számokat, amik valamilyen szinten a kábítószerekkel foglalkoznak. Madonna mindig is botrányhős volt és szeretett tabukat döntögetni, de a szexszel kapcsolatban sokkal nagyobb viharokat kavart, ezért a legutóbbi időkig szinte alig tűnt fel valakinek, ha néha a drogok világa felé kacsingatott. Pedig a popkirálynő nem is áll olyan messze ettől a világtól, mint az ember gondolná. Mutatjuk, hogy mennyire nem.

1. Dear Jessie

Karrierjének első éveiben, azaz a ’80-as évek nagy részében Madonnának aztán tényleg a világon semmi köze nem volt a drogokhoz. Általában vagy a szerelemről/szexről vagy a táncról/bulizásról énekelt, és csak az 1989-es Like a Prayer albummal lépett ki ebből a körből. De akkor jó messzire, és persze elsősorban a vallás irányában. A Dear Jessie című altatódal a lemez legártatlanabb dalának tűnik, videóklipje is rajzfilmes-mesefilmes, mégis volt, akit elgondolkodtatott, hogy ugyan mint keres egy sellős-tündéres gyerekdal egy ennyire felnőtt albumon. Simán lehet, hogy Madonnának eszébe se jutott, hogy ez a dallamos kis szám egy LSD-trip leírásának is beillik, de az biztos, hogy másoknak igen. A repdeső, rózsaszín elefántokról szóló, és love parade-et emlegető refrénből pár évvel később született egy olyan feldolgozás, ami a Dear Jessie-t keményen odatette a drogok világával elég szorosan összefonódott elektronikus tánczenei színtér közepére.

2. Act of Contrition

A Like a Prayer című album a Like a Prayer című dallal kezdődik és annak egy furcsa verziójával végződik. Az Act of Contrition messze kísérletibb volt, mint bármi, amit addig egy Madonna-albumon hallani lehetett: a Like a Prayerből vett hangminták vannak benne visszafelé lejátszva, plusz egy gitárszóló, plusz egy beszélt-énekelt bűnbánati ima, aminek előadása közben Madonna hallhatóan elveszti a fonalat. A Like a Prayer a vallásos és a szexuális extázis összehasonlításáról szól – az Act of Contrition azonban egy harmadik féle bódulatot is megidéz. A megfordított szám visszafordítva sem kevésbé szétcsúszós.

3. Bad Girl

Ha elmondható, hogy Madonnának ez az 1993-as slágere máig nem merült teljesen feledésbe, az nagyrészt annak köszönhető, hogy a klipjét David Fincher rendezte, meg annak, hogy a címben emlegetett rossz lányt alakító Madonna mellett Christopher Walken is szerepel a videóban. A szám szövege ugyan a drogok közül csak az alkoholt és a cigarettát említi konkrétan, de az a sor, ami szerint ez a bizonyos rossz lány már este hatkor részeg, megspékelve a videó sötét hangulatával, ezeknél keményebb szereket is sejtet. Mindenesetre Madonna ekkor még mindig csak sejtetett, de már nem sokáig.

4. Bedtime Story

Ja igen, nem szóltunk, hogy időrendi sorrendben haladunk – pedig azt tesszük, ráadásul most jön Madonna pályájának talán legerősebb korszaka, drogtémában is, meg úgy általában is. 1995-ben lett sláger a Bedtime Story című szám, aminek szerzője Björk, teljesen egyértelműen drogozásról szóló klipjének zseniális rendezője pedig Mark Romanek. A dal a kábítószerezést a szerelemhez hasonlítja, Madonna azt énekli a refrénben, hogy „veszítsük el együtt az eszméletünket, édesem”. A klip ennek megfelelően bizarr hallucinációk sorozatából áll, és egy csokor mákgubó formájában az ópiumra-heroinra is találhatunk benne konkrét utalást.

5. Candy Perfume Girl

Az 1998-as Ray of Light album az elektronikus zene akkor divatos irányzatait használja fel, így az egész lemez hangzásában meg lehet figyelni azokat a motívumokat, amik az akkor trendi zenéket az undergroundban a drogokkal kapcsolatba hozták. A legkonkrétabb dal az albumon azonban nemcsak a hangzása miatt hallucinogén. A Candy Perfume Girl című kompozíció szövegének alapvetően semmi értelme nincs, de valamit mégiscsak jelent, azzal együtt, hogy helyenként még mondatokká se nagyon áll össze: „kék vágy ablak tengerek beszélnek finom tüzeket”. Ha kell ennél konkrétabb utalás, tessék: Madonna egyszer csak egy „varázslatos méregről” kezd énekelni, aztán a szám vége felé hozzáteszi, hogy „a szent ideg a varázslatos méreg”. Alapvetően semmi értelme, de pont ezért teljesen egyértelmű. Fent a dal koncertverziója látható.

6. Impressive Instant

A 2000-es év telitalálata Madonna részéről a Music című album volt, amin nagyrészt Mirwais belassult, szétcsúszó technóját hallgathatjuk, ami gyakorlatilag már önmagában tudatmódosító hatású. Erre aztán az Impressive Instant című diszkószám még rá is játszik, ami azt a pillanatot írja le, amikor egy buliban meglátunk valakit és azonnal, első látásra szerelmesek leszünk belé. Hogy pontosan milyen buliról van szó, arra a zene mellett abból a szövegrészletből lehet következtetni, hogy „kozmikus rendszerek összegabalyodnak, asztráltestek csöpögnek, mint a bor”. De a refrén sem kertel: „transzban vagyok, és forog körülöttem a világ, forog, bébi, fékevesztetten”.

7. I’m Addicted

Madonna anyukaként és az egészséges életmód híveként aztán az ezredforduló után újra eléggé eltávolodott a drogok világától, de legutóbbi albumával minden korábbinál konkrétabban sokkolt. Tavalyi albumának már címe is egyértelmű: MDNA. A drog-szerelem összehasonlítás az I’m Addicted (Függő vagyok) című számban jön elő ezen az albumon, ami arról szól, hogy szerelmesnek lenni ugyanolyan, mint amikor az ember bevesz egy ecstasyt. Felmerül a kérdés, hogy Madonna honnan tudhatja, hogy milyen érzés ecstasyt bevenni. Egy helyen a szám szövege ráadásul mintha azt mondaná az MDMA-re, hogy „that’s OK”, azaz ecstasyzni oké, de persze nem pont ezt mondja, csak (direkt) félreérthető. Érdekes módon Madonnát pont egy DJ kritizálta ezzel az egésszel kapcsolatban, és tavaly komolyan fel is merült, hogy Madonna így ötven fölött elkezdte a drogokat propagálni. Az énekesnő persze tiltakozott, rámutatva, hogy ez a szám a szerelemről szól, aztán meg mindenki azt gondolt, amit akart.

És még 5 határeset

És ezen kívül van még pár olyan Madonna-produktum, ami ugyan nem igazán szól a drogokról, de azt is nehéz elképzelni, hogy a mű elkészítésekor tényleg semmilyen szerhez nem nyúltak a készítők.

  • Madonna a Like a Virgin című szám kapcsán mindig szexbotrányokat kavart, és 1990-es élő verziójával kapcsolatban is mindenki a maszturbálással volt elfoglalva, holott a bizarr jelmezek és koreográfia kombója a belassult zene mellett meglehetősen hallucinogén hatású.
  • 1992-ben Madonna az Erotica című klip egyik jelenetében egy injekcióstűt tart a foga között, hát valószínűleg nem a jótékony célú véradásra próbált utalni ezzel.
  • 1995-ben Madonna nem csak Björkkel dolgozott együtt, hanem a Massive Attackkel is, akikkel ugyan egy szimpla szerelmes számot dolgoztak fel, de azt aztán masszívan a brit zenésztrió trip-hopos stílusában. Nyilván nem kell mondani, hogy milyen utazásra utal a műfaj nevében a trip szó.
  • Az 1998-as album nyitószámát is kiemelhettük volna, aminek a címe Drowned World/Substitute for Love. Alapvetően a hírnévről szól ez a szám, de pár drogos felhang csak belecsúszott ebbe is, hiszen mi más van még, amitől az ember úgy érzi, mintha víz alatt lenne a világ, és ami a szeretetet helyettesíti sok ember életében.
  • Madonna 2004-ben a Re-Invention című turnéjához egy döbbenetesen erős intrót forgatott Steven Klein a Beast Within című számból, ami a Justify My Love egy remixe volt eredetileg, csak szex helyett a világ végéről szól bibliai idézetekkel. Látomásszerű kisfilm lett a vége, az biztos.