Nézegetne pár női mellet, de nem akar lebukni azzal, hogy látványosan NSFW tartalmat nézeget? Akkor most nagyon fog örülni, mert itt most egy halom majdnem fedetlen bimbót láthat. Kicsit úgy, mint Az okos leány című népmesében. Mert ezek a modellek fel is öltöztek, meg nem is.

Nem csak New Yorkban, de Londonban is most tartják a divathetet, ahol nem kizárólag az szórakozhat jól, akit az új trendek érdekelnek, de az is, aki mondjuk vicces eséseket akar látni, vagy esetlegesen kivillanó mellbimbókat.

Utóbbiban pedig nagyon bővelkedett a mostani divathét, legalábbis a Burberry és Thomas Tait ruhái közül a legtöbb szinte semmit nem takart. Ennyi erővel egyszál mellben is végisétálhattak volna a modellek a kifutón.

Szóval ha akar látni egy halom bimbót, többet, mint egy átlagos pornóban, kattintson szépen az alábbi galériára!