Ha hűtőgépet akar venni, akkor árban az Aldit nem lehet utolérni, persze csak abban a néhány hetes időszakban, amikor az áruházban az akciós termékek kaphatók. Találomra beletúrtunk az Aldi termékskálájába és azt találtuk, hogy egyáltalán nem olcsóbb raklapról megvenni a gyanús márkajelzésű termékeket, mint kis utánajárással szakboltokból. Az Aldiban a furcsa márkanevek mellett perverz módon minimális minőségszagot is éreztünk, szemben a konkurens diszkontáruházakkal. Talán azért, mert itt néhány ismert gyártó termékeit is lehet kapni.

Néhány héttel azután, hogy az Aldi megnyitotta 17 áruházát, és ezzel elkezdte magyarországi terjeszkedését, ellátogattunk az egyik rettegett boltba, hogy megnézzük, az árak tényleg olyan arcpirítóan alacsonyak-e, hogy máris elkezdjük sajnálni a sarki tévészakboltot. A hangsúly azért van a tévén, és a különféle konyhai gépeken, szórakoztató elektronikai termékeken, mert az Aldi leginkább ebben a kategóriában nyújt többet az általában élelmiszereket, háztartási vegyiárut és testápoló szereket kínáló többi diszkontláncnál.

Látogatásunkkor azért igyekeztünk megnézni mindenféle terméket, hogy megtudjuk, milyen árakkal akarja lenyomni Magyarországot a rettegett német cég.

Uri Geller ehhez képest csak bűvészinas

Az Aldi belülről ugyanolyan semmilyen, mint a többi diszkontáruház, nem hozza meg a vásárlási kedvet. Igazából minden a kényelmes válogatás ellen szól, és esélyünk sincs beleszeretni a termékekbe. A leglehangolóbb az áruház közepén, talán "érdekes áruk sorának" nevezhető rész, ahol a kihelyezett kosarakba szórva várakoznak az akciós termékek.

Medion TV százezerért

Az Aldiban látogatásunkkor mindössze egy olyan terméket találtunk, ami lényegesen olcsóbb, mint a piacon kapható gyártói márkás termékek. Az Aldi hűtőgépajánlatát senki sem tudta felülmúlni (a cikkben szereplő termékeknél az árakat a depo.hu az euronics.hu és a groby.hu oldalakon talált árakkal hasonlítottuk össze). Az Aldi 49.990 forintért kínál egy 179 literes hűtő- és 51 literes fagyasztórésszel rendelkező A energiaosztályú (ez a legjobb) Nordfrost márkájú hűtőt. Ekkora méretű, ilyen energiaosztályú hűtőt csak legalább 5-10 ezer forinttal többért tudnánk venni, ha ragaszkodnánk a már bejáratott brandekhez, és a boltszerű elrendezéshez a vevőtérbe tolt raklapok helyett.

Az Aldinak egyelőre úgy néz ki, a füstje nagyobb, mint a lángja, legalábbis nem találkoztunk nyomottabb árakkal annál, mint amilyenek a városi boltokban vannak. A legtöbb jól bejáratott márkának megvan az aldis megfelelője, de ezek sem jóval olcsóbbak az eredeti, márkás terméknél. Első körben azt mondanánk, az Aldi azért olcsó, mert azt mondják rá.

A márkás olcsóbb

Ha házibulit csinálunk, akkor nem fontos az Aldiba menni, hogy megvegyük a chipset és az efféle kellékeket, ugyanis ezek maximum 5-10 forinttal olcsóbbak, mint általában a chipsek, cserében egy olyan terméket kell megkóstolnunk, amiről nem tudjuk, milyen lesz, csak azt, hogy a csomagolása és a kinézete alapján olyan, mint a már bejáratott sajtos minitortilla.

Nutella?

Az Aldi válaszát a Tic Tacra viszont érzékszervi vizsgálat alá vetettük, mert nagyon csábítónak tűnt a nyolcvan forintos ár egy dobozért. Persze aztán kiderült, hogy a valódi Tic Tac kb. 90 forintba kerül. Az aldis Tic Tac íze kifejezetten rossz. Kívül nagyon furcsán édes, belül pedig egyáltalán nem hasonlít a nagy konkurensre.

Megnéztük még a sajátmárkás írható DVD lemezeket is. Egy ilyet az Aldi 149 forintért kínál, ami a márkás DVD lemezek átlagáránál nagyjából ötven forinttal olcsóbb, de hozzá kell tenni, hogy a DVD lemezek árai erősen ingadoznak boltról boltra, könnyen lehet, hogy ennyi pénzért is lehet már márkást kapni.

Hyskate görkorcsolyát sem érdemes sajnos az Aldiban venni. Nem túl ismert márkájú görkorcsolyát tízezer forintért szinte bármelyik áruházban vehetünk, de a különféle sportboltok szezonális akcióiban márkás görkorik is kaphatók ennyiért, most például a Hervi's-ben. A sportoknál maradva az Aldiban elektromos dartstáblát is vehetünk. Ezt hétezerért kínálja a német lánc. Ez az ár teljesen átlagosnak mondható, de tízezerért már olyan tábla is van a piacon, amit darts szaküzletben vásárolhatunk meg - bár kétségtelen, hogy a dobott pontok levonogatására nagyjából bármelyik elekromos tábla képes.

Az Aldi nyitási akciójának egyik legnagyobb dobása a 82 centiméteres képátlójú, két HDMI csatlakozóval rendelkező HD Ready LCD tévé volt, amit 99 ezer forintért kínáltak az áruházban. A termék Medion márkájú. Jelenleg egy akciójában a Tesco is kínál ekkora LCD tévét százezer forintért. Az angol cég a Grundigot választotta, mégiscsak egy ismertebb márka. Ha nem akarunk az akciók fogságában élni, akkor már körülbelül százhúszezer forintért tudunk vásárolni 82 centiméteres, márkás LCD tévét. Az Aldi egyik trükkje az állandó akciókban rejlik. Az akciós termékek az áruházban csak az akció időtartama alatt kaphatók, sem előtte, sem utána nem árulják őket. Kérdésünkre egy eladó elmondta, ha lejár egy akció, és valamilyen csoda folytán marad a termékből, az akciós áron kínálják akkor is. Így az akció fogalma némiképp értelmét veszti.

Mindent árulnak

A 20 literes mikrohullámú sütő is nagyon kecsegtető a tizenötezer forintos árával, pláne, hogy acél, meg 800 wattos a grill és 1000 wattos a mikrófokozat benne. A depo.hu-n körülnézve azt láttuk, hogy két gyártó az LG és a Hauser egy-egy ugyanilyen tudású mikróját is meg lehet venni ennyiért.

A 7 megapixeles háromszoros optikai zoomos Traveler digitális fényképezőgép 19990 forint. Ez tényleg nevetségesen kevésnek tűnik, pedig ennyiért megkapjuk a hasonló tudású Nikon Coolpix L11-et, egy ezressel olcsóbban pedig a teljesen ugyanilyen Olympus FE-210-et.

Sajátmárkák bűvöletében

Az Aldiban az átlagos diszkontokhoz képest viszonylag sok márkás terméket lehet kapni, de még így is elképesztő az a sajátmárkás termékkavalkád, amivel a polcokon találkozunk.

A különféle ismert márkák designelemeit lenyúló emblémával rendelkező sajátmárkás termékek miatt tudják az ilyen diszkontok lenyomni az áraikat, meg persze az olyan apróságok mellőzésével, mint a termékek rendes kipakolása, a próbadarabok elhelyezése - az áruházban mindenhol van ugyan egy nyitott doboz, hogy lássuk, mit veszünk, de azért mégis. Nézzék, ezek mind az Aldi saját márkái.