horoszkóp

Titokban vásárolnak a brit nők

2007.08.16. 21:35
Mindenféle alibit kitalálnak maguknak a brit nők, akik nagy része titokban jár vásárolni, majd elrejti élettársa elől a szerzeményt. Az egyik közkedvelt rejtekhely a szekrény mélye, de a szennyeskosár sem utolsó.

A Debenhams láncolat által végzett felmérés azt derítette ki, hogy a brit nők hatalmas mennyiségű és értékű, még nem hordott ruhát dugdosnak a férjük és élettársuk elől: átlagban 1,4 milliárd font, azaz 5400 milliárd forintnyi új ruhát halmoznak fel. A brit nők évente átlagosan 58 fontot (22 ezer forint) költenek olyan vásárlásra, amit teljes titokban űznek.

Azt is megállapította a tanulmány, hogy a nők több mint fele, 58 %-a azt füllenti, hogy a frissen beszerzett ruhadarab olcsóbb volt, mint a valóságban. A megkérdezetteknek csak egyharmada vallja be, hogy mindezt azért teszi, met a partnere kiakadna, ha meglátná az árcédulát.

Rejtekhelyek

A nők többsége, 41 %, a gardrób hátsó fertályába suvasztja be a titkos darabokat, és volt olyan válaszadó is, akik a szennyeskosarat választja, piszkos holminak álcázva a friss szerzeményeket. Öt százalék azért kénytelen elrejteni a mániákusan vásárolt holmikat, mert a barátjával közös bankkártyát használ fizetéskor.

Alibik

Ha mégis rajtakapják őket, a legtöbb nő kapásból előhúz egy alibit. A felmérés szerint a megkérdezettek közül négyezer nőnek van előre gyártott alibije, közűlük 17 % azt szokta mondani, hogy már régóta megvolt a ruha, csak nem hordja. Egy másik 17 % pedig azt állítja, hogy leárazáson vette a holmit. Valaki azt is bevallotta, hogy vásárláskor visz magával piros tollat, hogy átírhassa a cédulát, úgy téve, mint ha leárazták volna a holmit.

Viszont nem mindenkinek sikerül kikeveredni a simlisségből, 21 % esetében volt már, hogy kiderült az igazság, és a szerencsétlen 2 %-ot ejtették is már emiatt. A Debensham szóvivője szerint "szórakoztatóak ezek az eredmények, és elég ártatlan is a dolog, amíg csak eldugdossa az ember a ruhát a szekrényben. Viszont ha már hazudozni kell a sok vásárlásról, akkor az vásárlásmániára utal."

Jimmy Choo a lábra, bab a tányérba

A Daily Mail megkérdezett néhány nőt arról, hogy ők is mániákusan vásárolnak-e. Egy négygyerekes családanyáról, Molly-ról kiderült, hogy bármit megtesz a legújabb Jimmy Choo-csizmákért, még akkor is, ha aztán a hónap hátralevő részében csak főtt babot esznek rizzsel.

A Debenhams szóvivője szerint a férfiak nem értik meg a vásárlási mániát, például, hogy miért kell minden alkalomra új lábbeli és ruha. "Ígyhát a nők a titkolózást választják könnyebb megoldásként, mint hogy szembenézzenek a kényes kérdésekkel." A Telegraph című lap újságírója pedig azt a következtetést vonta le, hogy gyakran nem is a költekezés az, amit szégyellnek a nők. Sokkal inkább azt utálják beismerni, hogy a vásárlással az elégedetlenségüket próbálják ellensúlyozni. "Nagyon is gyakori, hogy azért vásárolunk egy újabb pár nadrágot vagy rúzst, mert a kelleténél köverebbnek vagy szomorúbbnak érezzük magunkat. Ezzel akarjuk magunkat újrateremteni" - írja a lap.

Egyébként a férfiak egy része is hajlamos néha a túlköltekezésre, ötből egy férfinak szintén van titkos ruhatára, átlagosan 6,7 millió font (2,5 milliárd Ft) értékben egész Nagy-Britanniában. Ezeket az összegeket a magyarok ruházkodási kiadásaival összehasonlítani felesleges, de azért utánanéztünk, hogy körülbelül mennyit költünk átlagosan: egy 2005-ös adat szerint az egy főre jutó átlagos kiadás 32 786 forint per év, bár karácsony környékén ennek akár a kétszeresét is kifizetjük (mintegy 73 000 forintot). A ruháknál a magyarok sokkal többet szánnak élelmiszerre (átlag 154 000 Ft), élvezeti cikkekre, mint a dohány és az alkohol, pedig majdnem ugyanannyit költünk, mint ruházkodásra: 33 000 forint körül.