Pár nappal azután, hogy elhunyt a Mahmut Aygün, a Kebab királyként ismert férfi, a brit tudósok fedőnevű kommandó megkongatta a vészharangot. A vizsgálatok szerint ugyanis a gyrosszal rokon döner kebab túl sok zsírt és sót tartalmaz, ráadásul néha kellemetlen meglepetéseket is rejt.

Röviddel azután, hogy 87 éves korában elhunyt Mahmut Aygün, az úgynevezett Kebab király, egy vizsgálat lehangolta az általa elterjesztett gyorséttermi étel kedvelőit. A brit Local Authority Coordinators of Regulatory Services (LACORS) felmérése szerint túl sok sót, zsírt tömnek magukba azok, akik egy átbulizott éjszaka után döner kebabbal veszik elejét a másnaposságnak. A felmérés során 494 ilyen ételt vizsgáltak meg 76 hatóság szakemberei, és arra a következtetésre jutottak, hogy egy átlagos adag döner kebab ezer kalóriát tartalmaz, valamint fedezi egy felnőtt napi sóbevitelének 98%-át, és 48%-kal több telített zsír van benne, mint a napi megengedett mennyiség. Sőt, volt olyan megvizsgált darab, ami saláta és öntet nélkül is 1990 kalóriával büszkélkedett - írja a Yahoo.

A tudtukon kívül esznek sertéshúst

A LACORS elnöke, Geoffrey Theobald megjegyezte, az összetevők ilyen nagy mennyisége bizony komoly aggodalomra adhat okot. Az illetékesek szerint az sem jár jobban, aki megfontoltan kisebb kebabot rendel, hiszen alig van súlybéli különbség nagyobb és kisebb adagok között. Geoffrey Theobald emellett azt is felháborítónak tartja, hogy a megvizsgált ételek 35%-a másféle húst tartalmazott, mint ami a címkén fel volt tüntetve, és hat mintában disznóhúst is találtak. "Felháborító, hogy bizonyos vallású emberek tudtukon kívül olyan húsokat esznek, melyek fogyasztását tiltja a hitük. Mivel a címkén feltüntetett adatok segítenek abban, hogy az emberek kellő információval alátámasztott döntéseket hozzanak, ezért fontos, hogy megfeleljenek a valóságnak" - tette hozzá. A felmérés szerint a "legegészségtelenebb" kebabokkal Északkelet-Angliában találkoztak az illetékesek, a kalóriák számát tekintve pedig London és Észak-Írország nyert.

Kebab, gyros és shawarma

A döner kebab török étel, és tulajdonképpen forgó sülthúst jelent. A döner kebab készítéséhez pácolt húsdarabokat befűszereznek, amelyeket rétegenként egy függőlegesen felállított, speciális nyársra húznak, és grilleznek. A nyársról aztán folyamatosan levágják vékonyan egy nagy késsel a külső, megsült rétegeket, és ezeket árulják elsősorban szendvics formájában, pitába belehelyezve, szósszal és zöldségekkel. Napjainkban a döner kebabot szendvics formájában, pitában szolgálják fel. Ez a fajta döner már az 1960-as években is kapható volt Isztambulban. A zöldségekkel és szósszal pitában tálalt döner 1971-ben jelent meg Németországban, a berlini Kreuzbergben, mert az eredeti, pitában felszolgált étel nem nyerte el a német vásárlók tetszését. A török döner hasonló az arab shawarmához, illetve a görög gyroshoz. Mindkét "rokon ételt" egy függőlegesen forgó nyárson grillezik. A pontos származása azonban nem ismert.

Forrás: Elitkonyha, Wikipedia

Természetesen nem ez az első eset, hogy Nagy-Britanniában az illetékesek felhívják a figyelmet a döner fogyasztás veszélyeire. Tavaly a Hampshire Megyei Tanács élelmiszeripari szakemberei megkongatták a vészharangot, ugyanis kijelentették, hogy a döner kebab a legzsírosabb gyorséttermi étel. Az ő vizsgálataik szerint az egyik minta 140 g zsírt tartalmazott, ami kétszerese a nők számára megengedett napi bevitelnek, és a kalóriákat tekintve egy borospohárnyi olajnak felel meg -írja a BBC. A Food Standards Agency pedig 2006-ban kiderítette, hogy a kebabot árusító éttermek 18,5%-a veszélyt jelent a vásárlók egészségére. Simon Langley-Evans, a Nottinghami Egyetem professzora szerint a döner kebabot fogyasztó (brit) emberek többsége szoros kapcsolatot ápol az alkohollal, így nem igazán alkalmasak arra, hogy döntéseket hozzanak az egészséges étkezésről.