"A tinédzserek könnyűdrog-fogyasztásának visszaszorítására a betiltásnál hatásosabb módszer lehetne az, ha a dohányáruhoz hasonlóan életkorhoz kötnék a használatát" - véli egy amerikai drogpolitikai szervezet tagja, aki maga is kétgyermekes családapa.
Első látásra pozitív trendnek tűnhet, hogy az Egyesült Államokban 1993 és 2003 közt közel harmadával, 30,5-ről 29,1 százalékra csökkent a fiatalkorú dohányosok száma. Az Amerikai Járványügyi Központ által kétévente megejtett Ifjúsági Viselkedési Kockázatfelmérési Kutatás május 21-én publikált eredményei azonban megdöbbentő eredményt mutattak: az amerikai tinédzserek köztül többen szívnak marihuánát, mint ahányan dohányoznak. A kutatásban résztvevő középiskolások 21,9 százaléka dohányzott a kérdezés időpontját megelőző 30 napon belül, míg 22,4 százalékuk szívott füves cigit.

A dohányzás visszaszorulásával egy időben a dohányzással kapcsolatos egyéb mérőszámok szintén drasztikusan csökkentek: példának okáért a 13 év alatti dohányosok aránya az 1993-as 26,9 százalékról 18,3 százalékra csökkent 2003-ra - írja az Alter.net Drugreporter rovata.

A cigi helyét átvette a fű

A marihuana esetében - az előző év kismértékű növekedése ellenére - a hosszú távú trend megfordulni látszik. A marihuanafogyasztás az 1993. évi 17,7 százalékos adathoz képest közel 5 százalékkal emelkedett. Ami aggasztóbb: a 13 éves kor alatti marihuanafogyasztók száma az 1993-as 6,9 százalékról 9,9 százalékra nőtt. Bár a pontos számok eltérőek, de más, az ifjúság szokásait vizsgáló kutatások is hasonló arányú változásról számolnak be.

"Személyi igazolvány kötelező!"

A marihuanafogyasztás növekedésének és a cigarettázás ezzel egyidejű visszaszorulásának a vélekedés szerint egyszerű oka van: bármelyik üzletben, ahol cigarettát kapni, ott virít a tábla: "Dohányárut 18 éves kor alattiaknak nem szolgálunk ki! Személyi igazolvány kötelező!"

Az 1995-ben indult civil kezdeményezés mára már mindenütt elterjedt, és a közvélemény szinte egyöntetű támogatása mellett sok államban törvényi háttere is van. Ezekben az államokban a 18 év alattiakat dohányáruval kiszolgáló kereskedők a kemény pénzbüntetés mellett akár dohányárusításra vontakozó engedélyeiket is elveszíhetik. Úgy tűnik, a rendszer bevált: a 2001-es 8,6 százalék helyett 2003-ban a 18 év alatti fiataloknak már csak 6,2 százaléka tudott hozzájutni ilyen módon a cigarettához.

A társadalom a kereskedők mellett a viszonteladókat is ellenőrzés alatt tudja tartani: kemény bírságokkal, engedélyeik felfüggesztésével vagy visszavonásával tudja szabályozni tevékenységüket. A marihuana-dealerek azonban illegálisan, mindenféle engedély és szabályozás nélkül árusítják a füvet, és bár elvileg a hatósági üldözi a tevékenységet, gyakorlatilag ez az a szer, amihez a legkönnyebb hozzájutni.

A legalizálás volna a megoldás

"A törvényhozás talán nem túlságosan örül ennek a fejleménynek, de úgy tűnik: célravezetőbb lehet a marihuánafogyasztás visszaszorítása érdekében, ha a totális tiltás helyett inkább az engedélyezés és a korhatárhoz kötés útját választanánk." - véli Steve Fox, a washingtoni Marihuana-politika Projekt kormánykapcsolatokért felelős igazgatója, maga is kétgyermekes családapa. "Most egyetlen marihuana-dealer sem foglalkozik azzal, hogy a tőle vásárlók elmúltak-e 18 évesek. Ezen tudna változtatni, ha az amúgy is teljes csődnek minősíthető tiltó erőfeszítések helyett inkább - a dohánytermékek forgalmazásához hasonlóan - felelős szabályozással elérhetővé tennénk őket."