Brit tudósok a mellrák és a dezodorok közti esetleges összefüggésre bukkantak. Egy dezodorokban, kozmetikumokban és különféle gyógyászati kencékben használt tartósítószer maradékait rákos eredetű tumorokban lehetett kimutatni - tette közzé a Journal of Applied Toxicology című angol szaklap.

Tumorvizsgálat

A dezodorok rákkeltő hatása kapcsán folytatott vita évek óta tart. Egy angol biológusnő nemrégiben nyilvánosságra hozott tanulmányának köszönhetően a párbeszéd most egy újabb adalékkal gazdagodott. Philippa Darbe, a Reading-i Egyetem kutatónője húsz mellrák-tumort vizsgált meg. A szövetekben parabének maradékait fedezte fel, melyeket dezodorokban használnak tartósítószerként.

Felhalmozódó tartósítószerek

"Az emberek kapcsolatba kerülnek ezekkel a kémiai anyagokkal, melyek később felhalmozódnak a testükben" - nyilatkozta Darbe. Éppen ezért tanácsos lenne a tartósítószereket a kozmetikumokban az eddigiektől eltérő módon használni, vagyis mindenképpen el kellene kerülni, hogy a mell tájékával érintkezzenek. Darbe ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mindenképpen szükség van további kutatásokra.

Kérdéses eredmény

Richard Sullivan, egy elismert brit rákkutató észrevételezte, hogy a doktornő által vizsgált daganatos elváltozások száma nagyon csekély volt, de - mint mondta - ez nem csökkenti a tanulmány érdemeit.

Az ügyben további vizsgálatokat tartanak szükségesnek a brit kozmetikai szakma képviselői is, a parabéneket ugyanis szerintük eddig valamennyi vizsgálat biztonságosnak találta.