A Miss Universe Hungary azépítkezés fázisában van, a díjak évről-évre értékesebbek lesznek. A verseny kommunikációs igazgatója szerint a modellszerződés korábban azt jelentette, hogy a lányok mehetnek konzumálni Dubaiba, tehát azon dolgoznak, hogy a királynők inkább tanulmányi ösztöndíjat kapjanak. Az egykori szépségkirálynők pedig úgy tartják, minden ajándék közül az autó a legjobb, és a Miss Balaton a legszínvonalasabb verseny.

A hétvégén megrendezett Miss Universe Hungary győztese amellett, hogy a mexikói világversenyen képviseli majd hazánkat, egy új Peugeot-t is kapott, és néhány kisebb nyereményt szponzori felajánlásból. A verseny második helyezettje kényeztető hétvégét és repülőjegyeket nyert, ami az ország egyik legrangosabb versenyeként titulált eseményen első hallásra kevésnek tűnt.

Repjegyek az építkezés fázisában

Klikk!

„A második helyezett nem csupán egy wellness-hétvégét kapott, hanem körülbelül 400 000 forint értékben repülőjegyet, szintén több százezer forint értékben sminkcsomagot” – reagált felvetésünkre Dávid Júlia, az esemény kommunikációs igazgatója. „Hangsúlyozom, most vagyunk az építkezés fázisában, ami azt jelenti, hogy a díjak és támogatók versenyről versenyre rangosabbak. Célunk, hogy az értékes tárgynyeremények mellett olyan jellegű díjakat is bevonjuk, mint a tanulmányi ösztöndíj” – tette hozzá.

Az egykor Fásy Ádám brandjeként indult versenyt a konkurens Miss World Hungary-val együtt egy cég, a Magyarország Szépe Kft. rendezi 2006 óta. A kommunikációs vezető kérdésünkre azt is részletezte, miért ez a két verseny a legrangosabb az országban. Egyfelől mindkettő belépő a Miss Universe, illetve a Miss World világversenyre. Dávid Júlia további érvei, hogy a műsor színvonala kiemelkedő, a szervezők felkészült szakemberek, a nyeremények értékesek - és ezeket a győztesek garantáltan megkapják - illetve hogy a versenyzőkkel korrekt szerződést kötnek, védve őket a bizonytalan, külföldi munkáktól.

Fiatalos, csajszis autó legyen

Az összes ajándék közül az autó a legvonzóbb a mindenkori versenyzőknek, habár Dávid Júlia szerint a lányokat elsősorban az motiválja, hogy megnyerjék a versenyt. Az idei szépségkirálynő, Bóna Ildikó egy új 107-es Peugeot-t nyert, és az adminisztrációt követően néhány héten belül átveheti.

„A szépségverseny szervezői kerestek meg bennünket. Azért tartottuk jó lehetőségnek az autó felajánlását, mert cégünk három telephelye nyílt meg az utóbbi hónapokban Magyarországon, és ez remek lehetőség arra, hogy megismertessük magunkat” – mondta Horváth Andrea, a fődíjat felajánló Peugeot Central ügyvezető igazgatója. „Talán azért is örülnek annyira a versenyzők ennek a fődíjnak, mert húsz év körüli lányokról van szó, akiknél ritka, hogy saját autójuk legyen. A modell kiválasztásában azt vettük figyelembe, hogy fiatalos, csajszis autó legyen, ami tetszhet egy ilyen korú lánynak.”

A korábbi szépségversenyek helyezettjeit a számukra legértékesebb nyereményekről kérdeztük. Az autó mellett az utazás az, aminek a legjobban örülnek.

Megszerette a Suzukit

„Egyéves autóhasználatot kaptam a Miss Tourism versenyen, és azt a Suzukit annyira megszerettem, hogy a használati idő leteltével megvettem”- mondta Magony Szilvia, a turizmus 2006-os szépe. Ami a nyereményeket illeti, az egykori induló nem tartja magát igazán szerencsésnek, mert 2000-ben, amikor megnyerte a Miss Balatont, még nem kapott autót. Az utána következő évben azonban már egy Skoda Fabia volt a főnyeremény.

„2000 után új szervezők vették át a versenyt, azóta hangulatában és színvonalában az ország legjobb szépségversenye lett. Panaszra nincs okom, egy négyszemélyes horvátországi nyaralást kaptam, apartmanban. A kiutazást viszont önállóan kellett megoldanom”- mondta Magony Szilvia.

„Nekem kisebb nyeremények – kozmetikai csomag, fehérnemű, fürdőruhák - jutottak a versenyeken, amelyek után málhákat cipeltem haza” – folytatta a Magyar Turizmus Zrt. idegenforgalmi közgazdász végzettségű munkatársa. Magony Szilvia egy nyereményének nem örült, amikor a turizmus arcaként fogfehérítő csomagot is kapott. „A szett azóta is a fiókomban van. Általában a plasztikai sebészeti rendelők felajánlásai kevésbé lelkesítik a lányokat, a kozmetikai csomagoknak viszont örülni szoktak.”

A legnívósabb a Miss Balaton

„A legértékesebb nyereményem egy 206-os Peugeot volt, amit a debreceni Fáma Szépén nyertem. Ez volt az egyetlen verseny, amin csak a nyeremény miatt indultam” – mondta Polgár Krisztina, aki megnyerte 2004-es Miss Adria nemzetközi szépségversenyt, ahol egyhetes törökországi utat és néhány kisebb ajándékot nyert.

Ennek ellenére a modell nem az adriai világversenyt, hanem a Miss Balatont tartja a legnívósabbnak, ahol 2003-ban és 2005-ben is második helyezést ért el. „Még udvarhölgyként is nagyon értékes ajándékokat kaptam. 2003-ben egy amerikai körutat, két évvel később pedig egy párizsi utat, költőpénzzel - tette hozzá Polgár Krisztina, aki 2003-ban utazásokban gazdag évet zárt, mert a Kárpát Medence Szépe első helyezettjeként egy dominikai utat is nyert.

Ha van eszük

Amikor az ajándékok elértéktelenedését vetettük fel megkérdezettjeinknek, egyetértettek abban, hogy az egyre bővülő számú szépségversenyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a cégek adakozási kedve csökken. „A drasztikusan megnövekedett számú szépségversenyek okoznak egyfajta káoszt a szponzoroknál, hiszen ők sincsenek tisztában azzal, hogy melyik a tényleg rangos és minőségi verseny” – mondta Dávid Júlia.

Magony Szilvia olyan eseteket is említett, amikor egy lányt az tart vissza a szépségversenyzéstől, hogy nem éri meg indulni. „Nagyon sok szép lány van a modellek között; de ha úgy látják, hogy nem kapnak annyit egy szépségversenytől, hogy azért érdemes egy évre lekötni magukat, akkor inkább nem mondanak le a modellmunkáikról. Ha olyan nyereményekre lenne kilátás, mint például a tévés tehetségkutatókon, ahol lakást lehet nyerni, akkor bizonyára nem gondolkoznának”- mondta nevetve az egykori szépségkirálynő, és hozzátette, a „jó csajokat - főleg, ha eszük is van - a nyeremények motiválják.”

Konzumálás Dubaiban

Klikk!

Ezt azonban kevés szépségversenyző szokta kijelenteni. A kivételek közt szerepel Sándor Orsolya, a négy évvel ezelőtti Miss Balaton, aki egy interjújában arról beszél, hogy a bizonyítási vágy kevésbé foglalkoztatta, mint az autószerzés lehetősége.

A különböző szépségversenyek alkalmával felajánlott szerződések eltérnek egymástól, de a legrangosabbak általában egyéves kötelezettséget jelentenek a győztesek számára. Elvétve előfordul, hogy a szépségversenyen résztvevők valamelyikének reklámszerződést ajánlanak, ami egy törökországi nyaralásnál jóval értékesebb. A Sky Europe és a BKV az elmúlt években Miss Hungary-istállóból választott ki egy-egy versenyzőt, Magony Szilvia pedig arra emlékszik, hogy egy kozmetikai termék arcának annak idején a Miss Balaton egyik résztvevőjét választották. Kérdésünkre, hogy miért ritka a reklám és a modellszerződés, Dávid Júlia így válaszolt.

„Magyarországon a modellszerződés eddig nagyrészt azt jelentette, hogy a lányokat elszerződtetik például Dubaiba konzumhölgyeknek. Jó nevű és hírű modellügynökséggel természetesen szívesen dolgozunk együtt.”

Nyeremény Bíró Icánál

Megkérdezettjeink szerint, akit a nyeremények motiválnak, annak csak nagy publicitású rendezvényen érdemes indulnia, mert néhány kivételtől eltekintve – például Fáma szépe – nincs nagy esély az értékes szerzeményekre. Mint azt Voksán Virág, a néhány héttel ezelőtt rendezett Miss Hawaiian Tropic Hungary győztese elmondta, a nyereménye 2000 dollár (361 ezer forint, sejtésünk szerint ez bruttó összeg) volt, és a részvételi lehetőség a Las Vegas-i döntőn. A második helyezett 1000 dollárt (180 ezer forint) kapott.

A Kimaradás Gála tavaly év végi szépségversenyén Büki Bettina értékes karórát és egy éves fitneszbérlet nyert, ez utóbbit Bíró Icához. Budapest arca pedig utazást nyert, hogy világot láthasson. A díjak kalkulációja után elméleti továbbképzést is kaphatnak a leendő versenyzők, ha a megfelelő honlapokra látogatnak. A Répcelak Szépe verseny gyűjtőoldalán például - az azóta a 2006-os Miss Capratica címmel utazásra és nemzetközi megmérettetésre is jogosult - Polgár Ildikó ad tanácsokat a kezdőknek.

Különdíj egy jogosítvány

„Életem első versenyén smink nélkül, gyantázatlanul, zsíros és kócos hajjal jelentem meg, a koreográfiát elrontottam, és az még csak eszembe sem jutott volna, hogy magas sarkút vegyek a sárga strandpapucsom helyett. A zsűri mégis észrevett, és második lettem” – számolt be répcelaki tapasztalatairól a diáklány.

„Egy jótanács: jelentkezzetek olyan versenyre, ahol fotótábor van. Én is a két évvel ezelőtt készült Miss Hungary-s képeimet használom a mai napig és egy fillérembe sem került”- tudhatják meg Polgár Ildikótól azok, akik a török Riviérán szeretnének nyaralni a Miss Íris reménybeli győzteseként, vagy egy kétszemélyes wellness-üdüléssel is beérik, ha megnyerik a Tőserdő Szépe versenyt. A különdíj itt egy B kategóriás jogosítvány.