horoszkóp

Ki felel a lambadaszoknyáért?

2007.11.12. 09:42
Az utca divatja általában alulról építkezik: egy jelentéktelennek tűnő csoport hordani kezd valamit, amit egyre többen vesznek át, amíg a trend mindent el nem áraszt. Néhányszor azonban megesik, hogy a módi egy sztártól indul, aki egymagában képes divatot indítani. Szexi és nevetséges, kellemes és kínos, régi és nemrégi esetek, amikor a közönség egy híresség után öltözött.

Férfisztárok, akik melegektől, favágóktól, nőktől és németektől nyúlnak

A nyolcvanas években például a rockerek divatjának úttörője meghatározója a Judas Priest együttes volt, azon belül is Rob Halford, az akkor még titokban homoszexuális frontember. Az ő ötlete volt ugyanis, hogy a metálzenekar vegye kölcsön a meleg bőrös, illetve a motoros szubkultúra ruházati kellékeit. A szegecsekkel kivert fekete bőrdzsekit addig ezeken a föld alatti csoportok tagjain kívül másnak eszébe nem jutott felvenni, de amikor Rob Halford és bandája tett rá egy kísérletet, a világ úgy érezte, eljött az idő, és keblére ölelte a szegecselt bőrszerkókat. Az eset magyar megfelelője talán az lehetne, amikor Nagy Feró megfogott egy babos kendőt és azt a népviseletből kiemelve a magyar rockeröltözködés alapkiegészítőjévé varázsolta. A Judas Priest által bevezetett stílus mindenesetre a mai napig meghatározó, bár a 90-es évek elején komoly ellenlábasai akadtak: a zeneileg is újat hozó Nirvana a grunge cégére alatt a divatot is forradalmasította egyúttal. Kurt Cobain teljesen szenzációmentes, favágóknak való kockás flanellingjei akkor új mozgalmat indítottak el, bár 2007-ből visszatekintve már meglehetősen nehéz felidézni, hogy mit láthatott akkoriban az ifjúság ezekben az ormótlan ingekben.

Nézzen diktátorokat

A kemény férfiak világában divattéren újat mondani enyhén szólva nem szokás, de azért van valaki, aki bár nem rocker, mégis egy személyben felelős egy makacs őrület elterjedéséért. Természetesen David Beckham a ludas. 2003. táján volt, hogy nem átallott hajráfban focipályára lépni. Férfin hajráfot ezt megelőzően kevesen láttak, de Mr. Posh-nak persze ez sem állt rosszul. Hosszú sörényű férfiak ezrei hiszik azóta is, hogy egy műanyag hajráf az ő fejükön is ugyanolyan jól mutat majd, mint a metroszexuálisok királyán. Szintén meglepő kombináció volt, amikor a Run DMC tagjai, amerikai, fekete rapper létükre egy német sportszermárka mellett tették le a voksukat a '80-as években. De hiába, az adidas oldschool cipői csakis a Run DMC segítségével tudták elérni legendás státuszukat. A német cég még most is limitált szériájú termékekkel hálálkodik az együttesnek.

Bugyivillantók, hátulgombolósok és balerinák

Hogy a nőkről se feledkezzünk meg, először is idézzük fel 1989 nyarát, amikor minden előzetes figyelmeztetés nélkül a Kaoma együttes jóvoltából egyszer csak elárasztotta a világot a lambada-őrület. Maga a szám persze olyan hamar feledésbe merült, hogy a többség annyi idő alatt a meglehetősen komplikált, de a fehérnemű felvillantására kiválóan alkalmas táncot képtelen volt elsajátítani. Egy dolog maradt csak meg hosszú távon: a lambada-szoknya. Ma már hihetetlennek tűnik, de a Kaoma együttes miatt 1989-ben lambada-szoknyákat lehetett látni fényes nappal a budapesti piacokon, buszokon, mindenütt.

Klikk!

A divatban mindig úttörő szerepet vállaló Madonna nevéhez jópár trend fűződik, de a legnagyobb hatást legelső inkarnációjával gyakorolta. 1983-tól kezdve általa terjedt el a tiritarka, csipkés, ízléstelen, kicsit lepukkant, posztpunk csajszi-image, vagy például a Papa Don't Preach klipjében viselt "Italians Do It Better" feliratú pólója is sok-sok hasonló szövegű trikót inspirált. 1990-es turnéján aztán ezüstös fűzőkben jelent meg, amire mindenki azt hitte, hogy ez a középkori kínzóeszköz visszatértét jelenti majd. Nem így lett. Mint ahogy Björknek sem sikerült divatot teremteni a 2001-es év legnagyobb visszhangot kiváltó ruhájával - igen, arra a hattyúsra gondoltunk. Megjegyzendő azonban, hogy a döglött madarat formázó tüllkreáció azért minden bizonnyal szerepet játszott abban, hogy a balerina-irányzat nem sokkal később lábra kapott.

Híres, úttörő fenekek

Mint tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat. De egy forrónadrág igen! 2000 nyarát pontosan egy forrónadrág formálta olyanra, amilyen lett. Természetesen Kylie Minogue aranyszínű forrónadrágjáról van szó, amiben sikerült a hölgynek annyira szexisen térülni-fordulni a klipfelvételen, hogy nőtársai ezrével szaladtak tévé elől beszerezni egy hasonlót.

Hasonlóan nagy horderejű esemény volt, amikor George Michael 1987-ben a Faith c. szám kapcsán mutatta meg a hátsóját a kameráknak. Egy egyszerű, de feledhetetlen Levis nadrág volt rajta, ami, ki ne emlékezne, kicsit szakadozott volt, sőt, sajnos egy jó adag hypo is ráborult egy helyen. A durva, szakított-tépett punk-stílusnak George Michael ezzel egy csapásra megalkotta a szalonképes verzióját, és olyan nagy sikerrel mutatott példát, hogy például a Bros együttesnek egy pár megfelelően koptatott farmeren kívül még néhány év elteltével sem volt szüksége gyakorlatilag semmi egyébre a sikerhez.