Befejeződött a párizsi haute couture divathét. Ugyan továbbra sem lesz több ezer dollárunk arra, hogy helyes kis kétszínű Chanel csizmácskákban rohangáljunk a pesti éjszakában, idén nyáron nem frusztrál majd bennünket, hogy nem vettünk réteges parasztszoknyát és marrakeshi szuvenír övet. Ez ugyanis nyárra szerencsére már nagyon ciki lesz. Egy tollboát és egy függönyzsinórt azonban nem árt ha beszereznünk.

Elie Saab bemutatójával zárult a párizsi Haute Couture divathét, melyben 2006 tavaszi és nyári kollekcióját mutatták be. Összesen tizenhat divatház vetekedett három napon keresztül a női vásárlók kegyeiért.

A német

Nézze meg képeinket!

A Chanel bemutatója már csak a helyszín miatt is szenzáció volt. A Grand Palais fehér színpadán felállított cilinderből lesétáló majd eltűnő modellek, már eleve adtak az egész bemutatónak egyfajta matematikailag megkomponált jelleget. A ruhák látványával a hatás csak fokozódott. Apró fekete-fehér koktélruhák, tökéletesen testhezálló kosztümök, és finoman lekerekített szoknyák jellemezték a Karl Lagerfeld által megálmodott ruhákat, aki mintha újra definiálta volna a kosztüm fogalmát. A klasszikusnak mondható egyenes vonalvezetéses szoknya-kabát kombináció mellett hangsúlyt kaptak a játékos bolerók és a harangszoknyák is. Mindenhez kötelezően lapos sarkú, gumi hatását keltő fekete-fehér csizmácskák dukáltak. A szigorú sakktábla ihlette színvilág világ mellett kontrasztosan hatottak a gyermekiesbe hajló, csipkés, szinte esküvői hangulatot keltő költemények.

Egy új és egy régi francia klasszikus

Jean Paul Gaultier, a francia divat enfant teribble-je ugyan egy órás késéssel kezdte bemutatóját, de ruhái alapján egyértelműen kiderült a fenegyerek megunta imidzsét és igazi haute couture tervezővé vedlett, szakértők szerint mindjárt Yves Saint Laurent utódjává. A megszokott kurvás, polgárpukkasztós világ helyett a platinaszőke tervezőt idén mintha az antik mitológia inspirálta volna. A foustanellák, azaz a római légiósok ruháját idéző rövid pliszészoknyák játékosságát a modellek szigorúan hátrafésült haja, hatalmas napszemüvege és szipkája ellensúlyozta. Elmaradhatatlan volt emellett a Gaultier által újra felfedezett fűző, a harangujjú fehér blúz és az erős nő kisugárzására gyúró nők kötelező kelléke: a fekete nadrágkosztüm. A bemutatóból az is kiderült, hogy aranynyomatú művészi kivitelezésű kabátkák mellett a nyáron nem lehetünk meg derékra köthető bojtos függönyzsinór nélkül sem.

Ezzel szemben Christian Laxroix úgy véli, idén a rüsni, a habos szoknya, a gazdagon hímzett kabát és a nagy piros bohócpöttyök lesznek a siker titkai. A könnyű, levegős ruhák, a puffos újjak és magas nyakú romantikus csipkeblúzok szokatlan hatást keltettek egy olyan tervezőnél, aki elsősorban merev, sötétszínű, elegáns ruháiról híres. A provance-i virágmező hatást csak emelték a modellek hajába fűzött masnik és hajpántok.

Az olaszok

Klikk a képre!

Ha Armanin múlik, a nyáron a legjobb, ha unatkozó milliárdos feleségnek öltözünk. A letagadhatatlanul olasz stílusgyakorlat mellett akadtak azonban izgalmasabb, meglepő színeket felsorakoztató estélyi ruhák pezsgő, barack és osztriga színben. A vízszintes redők és középtáj fodrozódó szoknyák kellően ellensúlyozták az Armanitól megszokott egyenes vonalvezetésű, bézs nadrágkosztümöket és magas derekú matador-nadrágokat. Armani olasz kortársa Valentino mintha egészen a sivatagig ment volna, hogy nyári kollekciójához ötleteket szerezzen. A párizsi Képzőművészeti Egyetemen tartott bemutató az überelhetetlen nőiesség jegyében telt. A kizárólag világos színekben parádézó modellek ruhái tökéletesen bizonyították, hogy Valentinónál jobban senki sem bánik az anyaggal. Az haute couture nagymestere mellett egy-két kortárs szinte nyeretlen kezdő benyomását teszi.

Az angol különc

A Dior-ház főtervezője John Galliano eddig is hordhatatlan, de annál nagyobb műgonddal készített ruháiról volt ismert. Mostani bemutatóját egyenesen Sade márki inspirálta. Az inkvizíció hatását keltő bemutató során Galliano harminc modellt öltöztetett piros selyembe és szűk bőrnadrágba. A vámpírnak festett, keresztekkel agyonaggatott férfiak és nők ruháit a tervező szerint a francia forradalom hangulata ihlette. A bemutató során Galliano a forradalom összes szimbólumát kipellengérezte, a "Szabadság, Egyenlőség, Testvériség" felirat például több modell dekoltázsán köszönt vissza.

Az haute couture

Az haute couture személyre szabott, magas, művészi színvonalú divattervezést és kivitelezést jelent. A ritka, külön erre a célra tervezett méregdrága anyagokból készült ruhákat kizárólag kézimunkával készítik. A divatházak számára ma az haute couture elsősorban presztízs termék, a ruhák előállítása ugyanis sokkal többe kerül, mint ami eladásukból befolyik. A nyolcvanas évektől szinte az összes ház kénytelen volt átállni konfekciótermékekre, cipő és egyéb luxustermék forgalmazására. Körülbelül két tucatnyi nő számít a világon vásárlóközönségnek, akik főleg gazdagabb sztárok és olajsejkek feleségei. Az haute couture halálát már több éve jósolják, hiszen a legtöbb kreációt maximum kosztümös filmekben lehetne viselni. Több tervező, mint például Ungaro ezért már évek óta fel sem lép a divatbemutatókon.