"Ma már csak úgy lehet kitörni, hogy valami újjal rukkolunk elő" - így konferálta fel Sári Évi, a Sugarbird és Herczeg Zoltán 2008-as őszi/téli kollekcióját a Monte Carlo kaszinóban, Budapesten. Persze Dukai Regina, Bódi Sylvi és Zimány Linda nevével fémjelzett ruhaegyüttesben is lejtettek egy sort az alkalmi modellek a kifutón, a tanulság mégis az, hogy a tervezők és szervezők nem tanulnak a hibáikból.
Májusban Laki Zsuzsi mellett a múlt újrafelfedezésének jegyében VV Anett, VV Ágica is színpadra állhatott, amiről már korábban egyértelműen kiderült, nem jó ötlet. Tavasszal Már Róbert kifejtette, hogy veszít a ruha az értékéből, ha a testesebb nők mutatják be, mert még a szakmai szem sem a textilre koncentrál. Ez a kijelentés megállta a helyét, mert mikor Szögeczki Ágnes szerencsétlenkedett a kifutón, egy hihetetlenül előnytelen vízszintesen csíkos darabban, a "mit keresünk itt?" kérdés érvényt nyerte. A Monte Carlo kaszinó karzatára sajnos már nem juthattunk fel - le kellett zárni, mert, ha még több ember felmegy, leszakad -, ami azért volt bosszantó, mert a földszintről lehetetlen volt élvezni a bemutatót.
Ismét cicaruhák, cicáknak
A hármas fogathoz most csatlakozott Herczeg Zoltán is, így négyes fogat lett - mondta a konferanszié - hogy ilyen elegáns hangzású szóhoz nyúljunk -, aki az este folyamán csak Zimány Lindát nem látta el vicces jelzőkkel. Bódit és kollekcióját, "strasszos, csipkés, gyönyörű vonalak jellemzik, olyan, mint Sylvi maga" leírást kapta, míg Dukai Reginának egy "változatos, mint ő"-vel kellett beérnie. Ennél a pontnál, már fürdött az arcunk, annyira meleg volt, de lássuk be, még mindig jobb, ha az ember izzad, mintha fázna. Kollégám, Dns miután meglátta az első tucat ruhát, összegzés gyanánt hozzám fordult és csak annyit mondott: ilyen tregginget már az Olaszországba kiszármazott lányok se vennének fel. Ebben nem csak igaza volt, de eszembe jutott, hogy annak idején mikor még latex nadrágnak csúfolták ezt a ruhadarabot, zsigerből undorodtam tőle.
A színeket hírből, de ismerik
Kevés olyan anyag van, ami a nejlonharisnya nyomába ér, de hogy Dukai, Bódi és Zimány ehhez a nevét adja - mert ugye a Sugarbirdnél csak a nevüket teszik a kollekcióhoz, szellemi tőke híján -, több mint érdekes. A másik hatalmas fejtörést az okozta, hogy fogom tudni másnap megkülönböztetni a kollekciókat egymástól. Mert bár, említették, az egyikben van csipke, a másikban nincs, mégis, úgy tűnik, kevés vagyok ehhez. Egyedül Herczeg alkotásai mutattak némi fantáziát, hiszen végre színekkel is találkoztunk, amik a többiek gyűjteményéből igencsak hiányoztak. Előkerült a lila, a padlizsán, mondhatjuk, hogy a kenyér mellé húst és zöldséget is adtak. Ebben a hasonlatban pont annyi fantázia és teremtő erő rejlik, mint a kollekciókban.
Tavasszal óvatosan fogalmazott kedvenc tervezőnk, mikor arról kérdeztük, mit szól a Sugarbird nevével fémjelzett szövetekhez. "Ezek cicaruhák, nem kell ebbe többet belelátni. Lehet, hogy nekem nem feltétlenül ilyen az ízlésem, de a cicák is egy komoly vásárlói réteg, nekik kellenek cicaruhák." Talán már akkor sejtette, ősszel neki is köze lesz ehhez a bizniszhez. Hordhatóság szempontjából - mert az egyszeri asszony azt is végiggondolja - kényelmes darabnak tűnt mindegyik, de mégis visszautasítom az intim együttlétet ezekkel a holmikkal. Nem egészséges a hideg hónapokban feketébe, ezüstbe és kiegészítésként egy kis aranyba bújni.
Hozzátennénk, az alkalmi modelleken nem minden esetben érvényesült a beígért 12 évnyi motívum, amivel Herczeg próbálta feldobni a kollekciót. Az irodistának öltözött Dukai Regina pedig nem csak nem vállalt sorsközösséget ruháival, de azt a látszatot sem keltette, hogy felvenné bármelyiket egy eseményen. Bódi Sylvi, aki nem szégyellt magas sarkút venni a fényes tréningruhás együtteséhez, határozottan jóllakott nő látszatát keltette. Edvin Marton vendégszerű látványa azonban feledtette velünk a megpróbáltatásokat és ismét helyükre zökkentek a dolgok. Bár Herczeg Zoltánnal szívesen váltottunk volna pár szót, de nem leltük a bemutató után sehol.