horoszkóp

Nirvana rajongó vagy párnahuzat?

2007.11.17. 13:42
Ezen a héten is összeszedtük, ki hogyan nézett ki, ön pedig most is szavazhat ízlése szerint. A legutóbbi megmérettetésen Kate Winsletet tartották a legszebbnek, közvetlenül Eva Longoria előtt. Sok szavazatot kapott még Jennifer Connelly is, a többiekre viszont nagyságrendekkel kevesebben klikkeltek.

Nicolette Sheridan brit színésznő a Motorola születésnapi partiján jelent meg ebben a kissé westernes outfitben. A kemény pokrócra emlékeztető kabát ujja olyan hosszú, hogy Sheridan keze nem is látszik ki belőle, de az egész kompozíció valahogy mégis összhangban van. Talán csak az a konszolidált fekete táska lóg ki egy kicsit az összeállításból.


Kate Bosworth egy órabemutatóra volt hivatalos, amikor úgy döntött, hogy ezt a furcsa szerelést választja. A ruha egész jó lenne, ha a hatalmas öv miatt nem úgy nézne ki, mint valami díszes szalvéta, amit egy szépen megmunkált gyűrűvel fogtak össze. A ruha és az öv disszonanciája mellett megemlíthetjük még a sálát is, amit akár a nagymamájától is elkérhetett volna.


Glenn Close az I'm Not There című film premierjére vette fel a képen látható ruhát. Különös részleteket nem is érdemes kiemelni, mert a színésznő teljesen egyben van ebben az összeállításban. Ruhái passzolnak egymáshoz, ráadásul a hajához és arcához is.


Ez a Rihannáról készült kép több okból is tetszik nekünk. Egyrészt végre nem egy fenekéig teljesen felvágott ruhában van, másrészt jól kombinálta a viselt dolgait. Megállapíthatjuk, Rihannának jól áll a hűvös idő, pláne akkor, ha ilyen menő csíkos kabátokat vesz fel. Külön említést érdemel a fekete csizma - fekete nadrág kombináció, úgy néz ki, mintha egy ruhadarabról lenne szó.


Reese Witherspoon egy alapítványi esten viselte ezt a ruhát. Az alapítványi est egyébként nem azt jelenti, hogy az ember akármit magára aggathat, pláne nem ilyen párnahuzatra hasonlító egyberuhát. És valahogy ez a cipő sem passzol a külsejéhez.


Lisa Kudrow ugyanarra az alapítványi estre ment, amin Reese Witherspoon is részt vett. Nem kell sokáig magyarázni, hogy Kudrow öltözéke miért jó, és Witherspooné miért rossz. A kihajtott hosszú inggallér persze inkább az alteros lázadó tinikre kéne, hogy jellemző legyen, mint a komoly színésznőkre, de azért nem rossz.


Heidi Klum úgy gondolta, régen volt már 1994, úgyhogy a grunge megérdemel egy kis retrót. Ezért a fodrászához ebben a néhány fodorral megbolondított elég béna kockás ingféleségben ment. Persze azért az obligát légyszemüveg nem maradt otthon, és a táskáját is gondosan teletömte.


Összesítsen ön is: ki érdemel heves bólógatást, esetleg az élénk mintákban is stílusos Glenn Close vagy a szűk nadrágban és szürke kabátban grasszáló Rihanna? Vagy eredetinek tartja Witherspoon zsákszerű öltözetét is, amiben bármilyen tartás görnyedtnek hat? Szavazzon: ki volt a hét menője, a nirvanás Klum vagy a westernes Sheridan, esetleg a hegyes galléros Kudrow?