horoszkóp

Hol vegyünk kiegészítőt: Zara, C&A, H&M vagy Mango?

2007.10.04. 12:22
Körülnéztünk a Váci utcában, mennyibe kerülnek az őszi kiegészítők. A konfekcióruházatban utazó legnagyobb üzleteket teszteltük és megállapítottuk, hogy még akkor sem mindegy, mit honnan veszünk, ha nem nagykabátról vagy irhabundáról van szó. Napszemüveget a Mangóból, jegesmedvesapkát a C&A-ból, kerékpáros cekkert a H&M-ből, táskát a Zarából.

C&A: a kínai kiegészítők királya

Úgy tűnik, az általunk tesztelt üzletek közül kiegészítőkben a C&A a legerősebb. És olcsó is. A brand azon kívül, hogy messzemenőkig felruházza a német Hausfraut mindenféle életszituációra, amibe a Hausfrau valaha is kerülhet, ugyanez érvényesül a kiegészítőknél is. Sőt, egy ideje azt észleljük, hogy most már a Hausfraun túl - elsősorban - leánygyerekekre is gondol.

Itt találtuk a legteljesebb kiegészítő felhozatalt, mely a bizsu nyakláncoktól a sildes sapkán át egészen a színes műanyagkarkötőkig tartott. Sapkából például tényleg annyi van, hogy az alterbölcsész lánytól a dámákig mindenki jó eséllyel találhat magának valót. Meg aztán az is látszik, hogy a C&A-ban komolyan készülnek a télre, már jó előre legyártattak Kínában jó sok, mínuszokra való cuccot.

Kedvencünk a jegesmedvefejet formázó, fülvédős, fehér szőrös jegesmedvesapka (3490 Ft) volt, ami viszont a hétköznapok során teljességgel hordhatatlan, farsangi jelmezhez viszont nagyon jó és olcsó.

Olcsó hajráfokért és karkötőkért viszont egyértelműen a C&A-ba menjenek. A gyöngysor-felhozatal is ámulatba ejtő, fekete és piros modellek kaphatók a legnagyobb számban, de van rózsaszínben és egyéb áttetszősben is. Milliószor kell őket a nyak köré csavarni, és a súlyuk is markáns, de tényleg feldobják az ember ruházatát és csak 1190 Ft-ba kerülnek.

Ezt szpottoltuk: svájci sapka: 2990, jegesmedve sapka: 3490, 15 darab hajgumi: 490, hajráf: 690, táska: 3490-től, fekete sapka: 2990, nyaklánc: 1190, karkötő: 690, esernyő: 2390-től.

Nézzen kiegészítőket!

Zara: táskáért ide menjen

A Zarában sapkát szinte egyáltalán nem találtunk az angóra utánzatú piros micisapkán kívül (4000 Ft körül). Egyébként sem igazán erős a bolt kiegészítők terén, nyakláncot és karkötőt egyáltalán nem tartanak, és napszemüveget sem láttunk. Az idény alapkellékét, az esernyőt egyszínű piros, sárga és hasonlóan semmitmondó színekben kínálják, illetve a trf kollekció mintás ernyőit is megtaláljuk a fiataloknak szánt szekcióban, kicsivel drágábban, 5000 Ft körül. Kedvencünk itt a táska volt, de nem ide mennénk kiegészítőt vásárolni. A bolt elegáns pulóverek terén lehet, hogy remek választás, de a 160 centiméternél magasabb polcra helyezett sapkák és táskák miatt nem neveznénk kimondottan vásárlóbarátnak.

Ezt szpottoltuk: esernyő: 2990-4990, öv: 9490, táska: 10000-40000, sapka: 4500.

H&M: tinilányok egytéli divatja

A Váci utcai üzlet tény, hogy kicsit más, mint az Árkádban: kisebb és főleg a tinédzserlányoknak kedvez. Első látásra elképesztő, máshol korábban sosem látott kiegészítő dömping sejlik, közelebbről nézve viszont a termékek fele 20 éven felülieknek nem, vagy csak erősen megszűrve ajánlott. Itt is van a C&A-ban már látott jegesmedve sapka (2690), és jó sok minden 1290 forintba kerül.

Összességében tehát nem a kiegészítők mennyiségével, hanem minőségével volt bajunk, nem valószínű például, hogy a sapka-sál-kesztyű szett egy télnél többet kiáll. A bizsuk között a Bambit ábrázoló kedves kis jelvény volt a kedvencünk, punkoknak must have a felnagyított biztosítótűket ábrázoló táska (1290) illetve a bicikliseknek technósárgában árult cekker.

Ezt szpottoltuk: hajráf: 1290, svájci sapka 1290, kötött sapka: 1290, bokamelegítő: 1090, pénztárca: 1890-től.

Mango: Penélope jó, táska rossz

A Mangóban voltak szép kiegészítők, de szemtelenül drágán. Nekünk legjobban a Penélope and Monica Cruz for Mango termékek tetszettek. De nem azért, mert előre eldöntöttük, hogy azok lesznek a legszebbek, hanem mert a helyszínen tényleg őket kedveltük a legjobban. Amúgy itt valóban inkább a minőség a fő szempont, nem pedig az, hogy legalább két falat elfoglaljanak a kiegészítők.

A napszemüvegekkel nagyon elégedettek voltunk (bár télen ugye jellemzően nem a legkeresettebb kellék), sapka-sálból is volt pár kellemes darab, a táskákat viszont csak nehezen tudtuk értelmezni. Ide akkor jönnénk kiegészítőt vásárolni, ha nem kellene azon gondolkodnunk, hogy 15ezret elszórunk csacskaságokra.

Ezt szpottoltuk: napszemüveg: 5000, öv: 2899, sárga Penélope sapka 4729, fekete kötött sapka: 3999, esernyő 3999, sál: 3139, pénztárca 3459-től, hajráf: 1869, karkötő: 2499.

Furcsatáska és Amélie-sapka

Az őszi táskadivatot egyébként nem igazán értjük, azt legalábbis, hogy hogyan tud a Mango egy beazonosíthatatlan árnyalatú zöld, latex kinézetű óriástáskát 9000 forint felett árulni. Ennek a fekete lakk párját megtaláltuk a C&A-ban is, szintén drágán. Végül a Zarában rábukkantunk az igazira, egy szürke alapon mintás, 3D-s elemekkel fankisított válltáskára. Habozás nélkül hazavinnénk, az egyetlen hátránya, hogy messziről felismerhető, hogy Zara, így nem valószínű, hogy egyedi darab marad. Az árát euróban fejezték ki a címkén, körülbelül 10 ezer forintot kell perkálni érte.

A furcsatáska mellett a svájci sapka volt az, ami mindenhol, még Nanushka divatbemutatóján is egységesen felbukkant, szóval ne csodálkozzunk, ha idén télen sok kis Amélie rohangál majd Pesten és Budán.