horoszkóp

Beköszöntött a Patkány éve

2008.02.07. 16:45
Tegnap ünnepelték a kínaiak a Holdújév beköszöntét. A Patkány évét a szakértők szerint sok feszültség és belső harc jellemzi majd.

Elkezdődött tegnap Kínában a Holdújév ünneplése. Az ünnepségsorozatot idén hóviharok nehezítik, így a hagyományosan családi ünnepen sok kínai nem tud elutazni rokonaihoz, írja a BBC. A havazások miatt képtelenség eljutni a hatalmas ország egyik pontjából a másikba. Az ünnep előtt hatalmas zsúfoltság volt a pályaudvarokon és az autópályák is bedugultak.

"A kínai újév az egyetlen alkalom, hogy a családjuktól távol dolgozók hazautazzanak. Ez most az időjárás miatt nem valósult meg" - mondta a BBC kínai szerkesztője. Az ítéletidőben egyébként a BBC tudósítása szerint eddig több mint 80 ember vesztette életét.

Családi jellegű ünnep

A kínaiak otthon ünnepelnek a családdal, a szigorú értelemben vett ünneplés otthon folyik, a lakóhely környékén viszont petárdáznak, ezzel űzik el a rossz szellemeket. Az ünnep három hetén keresztül több ünnepség követi egymást, ahogy a holdnaptár halad előre. Ilyenkor van a három "aranyhét" egyike: az újévkor, amit a kínaiak Tavaszünnepnek neveznek, 10 napot pihennek a kínaiak (3 ilyen aranyhét van: a Tavaszünnep, a május elsejei és október elseje, a népköztársaság ünnepe).

"A belföldi turizmusban nagyon fontos ez az ünnneplés, a családok ilyenkor utaznak el egymáshoz" - mondta a Velvetnek P. Szabó Sándor sinológus.

Ünneplő kínaiak, képekben

Nemzetközi válságok, természeti katasztrófák, tőzsdeviharok

Veszélyesnek ígérkezik a Patkány Éve - figyelmeztetnek a kínai feng shui szakértői és mesterei. A Holdújév a kínai világ legfontosabb ünnepe, ilyenkor milliók keresik fel a feng shui jövendőmondókat, hogy megtudják, milyen évre számíthatnak és mire kell odafigyelniük. Raymond Lo feng shui mester szerint ezúttal az elemek közül a Föld a Víz fölött lesz, ami azt jelenti, hogy a látszólagos szilárdság ellenére ez az év törékeny alapra épül. "Sok feszültség és belső harc rajzolódik ki" - hangzik a figyelmeztetése.

Bár a patkányról azt tartják, hogy segíti a szerelmi találkozásokat, ennél sokkal nyugtalanítóbb vonatkozása is van. Így például konfliktust vált ki a Föld és a Tenger elemei között, ez akár cunamit is okozhat Lo mester szerint. Az 1996-os patkány-évben húsz nagyobb repülőgép-szerencsétlenség történt, köztük a TWA gépének katasztrófája 230 életet követelt. A patkány éve volt 1912 is, amikor elsüllyedt a Titanic.

Az idei év egyáltalán nem ígér jót a pénzpiacoknak, a szakértők a legnagyobb óvatosságot ajánlják. A nemzetközi életről szólva Lee Sing-tong feng shui mester elmondta, nagy változást lát körvonalazódni Hillary Clinton egészsége és pályája tekintetében, de konkrétabbat nem közölt az elnökségre pályázó amerikai politikusnőről. Hasonlóan ködös volt Barack Obamára, Clinton demokrata versenytársára vonatkozó jóslata: "Született vezetői tehetsége van és rendkívüli politikai posztra számíthat az elkövetkező tíz évben".

A kínai Hold-naptár a zodiákus, az állatégöv 12 esztendejét egy-egy állathoz kapcsolja: a sorban éppen a patkány az első, majd az ökör, a tigris, a nyúl, a sárkány, a kígyó, a ló, a kecske, a majom, a kakas, a kutya és a disznó következik.