Jurij Gagarin 1961-es űrrepülése a divattervezők egy részét újításokra ihlette, ahogyan Melanie Griffith-nek a Dolgozó lányban alakított karrierista karaktere is hagyott jó néhány nyomot a nyolcvanas évek divatjában. Megjelent egy praktikus viselettörténeti antológia, amelyikből végre nemcsak Coco Chanel találmányait ismerhetjük meg.

Akik a divattörténet iránt nem nagyon lelkesednek, azok is valószínűleg túljutottak már azon, hogy - az amúgy is ellenszenves – divatdiktátor szó említésére Coco Chanel jusson eszükbe, a nagy találmány kifejezésre pedig a kis fekete. Mégis, mielőtt megjelent volna a Klasszikus divat – A 20. század legfontosabb divattervezői és stílusai című gyűjtemény, inkább antikváriumokban lehetett kapni hasonló, a viselettörténetet összefoglaló albumot.

Kimarad az ocelot

Ez a kötet sem mutatja be a teljes századot, a 80-as éveknél lezárul a visszaemlékezés, ennek előnye, hogy a kilencvenes években divatos ocelotmintás blúzok, holdjáró platformcipők, és a városi viseletként értelmezett melegítőnadrágok irányzatát már nem tárgyalják.

Különös, hogy az angol könyv szerzőjének a neve nem szerepel a borítón (csak annyi, hogy Zandra Rhodes divattervező írt előszót a kötethez, de abból sok újdonság nem derül ki), viszont ismeretterjesztő jellegű, legalábbis más divattörténeti áttekintésekhez képest nem merül ki az Audrey Hepburnnek tervezett Givenchy-kreációk bemutatásában és Marilyn Monroe fotóillusztációiban.

Mintha mindig estélyit készítenének

A bevezető átlagosan zsibbasztó, olyan gondolatokat tartalmaz, mint hogy a ruházat a második bőr, és hogy a márkás ruhák nem csupán a történelmi pillanatokat ragadják meg, de megnyilvánulhat bennük az „eredeti szépség” is. Az ezt követő fejezetek érdekesebbek, legalábbis megtudjuk, a divatba időszakosan vagy rendszeresen visszatérő fazonokat egykor ki és hogyan találta ki.

A boldog békeidőkre jellemző elemekhez, például a merev csipkegallérhoz, fűzött ingvállakhoz ugyan ritkán térnek vissza a mai tervezők, de a tízes évektől kezdve már találunk ismerős elemeket, amelyek, ha máshol nem is, az Oscar-gála televíziós közvetítésén feltűnnek. Itthon is szokás, hogy a hazai divattervezők munkáját úgy mutatják be, mintha folyton estélyi ruhákat készítenének, miközben rejtély, hol lehet annyi estélyit viselni, mint amennyit a tervezők munkáiból publikálnak.

Őrült extázisban rázták

Ez a kötet ugyan nem részletezi a hazai viselettörténetet, inkább a francia, angol és amerikai hatásokat említi, mint a nemzetközi divat meghatározó elemeit, de azokat főleg az alkalmi viseleteken keresztül. A sokrétű műből azonban inkább a viselettörténet néhány punkját emeljük ki, hogy ne erősítsük a közhelyeket.

Klasszikus Divat

A 20. század legfontosabb divattervezői és stílusai, 2008, Alexandra kiadó, 5999 HUF

A húszas évek fiús külsejű lányairól így ír a könyv. „A modern fiatalok cigarettáztak, ittak, nyilvánosan sminkelték magukat, és őrült extázisban rázták a shimmy-t és a bunny hopot.” A harmincas években az egészséges életmódot a maihoz hasonlóan, kampányszerűen hirdették, sportolni és strandra járni nagyon divatos volt. A korszak egyik legjelentősebb divattervezője Elsa Spiaparelli volt, aki meghökkentő ruhákat kreált, és akinek a munkájára nagy hatással volt Picasso és a szürrealista művészek, mint Dalí vagy Man Ray. A praktikus újítások mestereként azonban sokkal inkább pályatársát, Chanelt tartották.

Önmegvalósító nő válltöméssel

Az igazi, nagy változások időszaka a hatvanas évek voltak. Amikor Yves Saint Laurent fekete bőrkosztümöket mutatott be az évtized elején, akkor kongatták meg elsőként a vészharangot, és hirdették az haute couture halálát. A korszak egyik, nem divatdiktátorként ismert jelentős alakja Jurij Gagarin volt, aki az 1961-es űrsétáját követően egy sor tervezőt – köztük Pierre Cardint - megihletett, hogy piacra dobja a csillogó fehér és ezüst űrruháit.

Kiváncsiak voltunk arra is, hol vesztették el az ízlés fonalát a nyolcvanat évek tervezői, hogy a répanadrág elterjedhetett. Mint kiderült, már Diane Keaton Annie Hallban látható férfias kosztümjei is jelentős trendet teremtettek, és az óriási válltöméseknek pedig az volt a lényege, hogy a korszak önmegvalósító nőinek magabiztos külsőt kölcsönözzenek. A hétköznapi viseletekre szintén nagy hatást gyakorolt Melanie Griffith-nek a Dolgozó lány című filmben alakított karrierista karaktere, aki ezzel elterjesztette a testhezálló páncélkosztümöt. Reméljük, egyszer a susugós melegítő lényegét is megtudjuk, ami ebből a kötetből kimaradt.