horoszkóp

Pedofília és parasztvakítás a Petőfi hídnál

2007.06.30. 18:32
Eheti kocsmatúránkon láttunk kamaszoktól plasztikkal szeparálódó fiatalokat, derékmagasságban csüngő szemeket, meg néhány rasztafiatalt. A Zöld Pardonban, a Rióban és az A38-on is jártunk.

Ez azért érdekes lesz - mondta Pironkova kolléganő miközben feszengve nézett körbe a Zöld Pardonba várakozó tömött sor közepén. Értettem, hogy mire gondol. Veszettül öregnek éreztük magunkat az átlag tizenöt éves fiatalok között. Mikor kitaláltuk, hogy eheti túránk alkalmából Zöld Pardon, Rio, A38 kocsmakombinációt térképezzük fel, azzal az előfeltevéssel indultunk neki, hogy bár a ZP közönsége fiatal, mégis kellemes lesz a hangulat, hogy a Rióban csak a biztonsági személyzetet kell megúsznunk élve, és végül, ha van egy kis szerencsénk, az állóhajón tényleg szórakozhatunk egy jót. Hatalmasat tévedtünk. Mindenben.

Tyűk és a kigyúrt kommunikátorok

Zöld Pardonba még be sem kell jutni ahhoz, hogy zsigerből gyűlölje az ember. Mikor tyúklépésben végül eljutottunk a bejárathoz, egy londoni metróállomásokhoz hasonló fémkarú beengedőrendszerrel találtuk szembe magunkat, amely 100 forintos belépőt követelt tőlünk. Mi van, ha nem veszi be a fémszázast? A kidobóember rezzenéstelen arccal adta meg a választ: "Magánprobléma." Végül is érthető. Az intenzív jelenlét érzékeltetése energiaigényes, így a kulturált kommunikációra már nincs erő. A következő állomásra, a szórakozóhely Szeparé elnevezésű részébe szintén nem volt egyszerű bejutni. Az ajtónálló megsértődött, amiért újságíró-igazolvánnyal próbálkoztunk.

De bejutottunk. A Szeparé, ahogy a neve is mutatja, arra születhetett, hogy a tagságival rendelkező, évekkel ezelőtt a helyhez szokott, de a tinikorból már kinőtt törzsvendégek, és a helyet látogató B kategóriás celebek egója feltöltődhessen a megkülönböztetettség nemes érzésével. Hogy az élmény még intenzívebb legyen, ennek a világnak a fizetőeszköze is más. Itt tyűben mérik a sört. A csillogóan kék műanyag karikáknak 200 forint darabja, és bármennyi pénzt cserélhetünk tyűre, de csak óvatosan. Ugyanis nem visszaváltható. Mikor a karkötőnyi plasztikkarikát a tenyerünkbe kaptuk, hirtelen megértettük mit gondolhatott az első ember, aki zsiráfot látott. Bizarr, különös, de vajon mi értelme van? "A tyű a barátunk" - hangzott el a pultoscsaj szájából a belesulykolt tréningszöveg.

A körbekerített territórium és a tyű már elegendő volt a pojáca populáció felsőbbrendűség érzésének bizsergetésére, így a hely dizájnjára nem kellett akkora hangsúlyt fektetni. Bár a fapultokban csillogó színes kis égők barátságossá varázsolták a semmit, az embernyi állólámpákkal nem tudtunk mit kezdeni. Azért asszociációk bőven születtek. "Futurisztikus Miró szarv" - jegyezte meg Pironkova kisasszony. "Inkább high-tech édes tölcsér" - tette hozzá Bogi fotós.

Talán úgy gondolja, hogy túl kritikusak vagyunk. Talán igaza van. Az emberek jól érezték magukat a Szeparéban. Kacagva beszélgetett egymással a szakadt all star, a csillogó tűsarkú, az elegáns hegyesorrú és a pöttyös balettcipő gazdája, bőszen kortyolgatták a három tyűs csapolt sört és a négy tyűs gyümölcsmentes pálinkát. Az egy tyűs fröccs azonban nem kellett senkinek. Azt ugyanis a Móri borozó beszállítója hozhatta, ha meg mégsem ő, hát szégyellje magát.

Árpád és Tamás azóta járnak a Zöld Pardonba, amióta "még kis poros volt a hely." Hogy miért szeretik? Mert "jó koncertek vannak és a szeparéban csinosak a lányok. Jól kitalált a hely, a koncertekkel, az ételekkel, az italokkal együtt. Jó, hogy el lehet ide vonulni, mert annyira már benne vagyunk a korban, hogy az, ami kint van ne tetsszen annyira." Hogy tetszik a tyű? "Baromság. Hogy ennek mi az értelme, a mai napig nem tudom." A srácok szerint lehet, hogy itt drágább minden, mint odakint, de legalább nem félig töltik a pohárba a csapolt sört. Ez is valami.

Odakint az előjogoktól mentes köznép a minimalista igénnyel bútorozott helyszíneken hallgathatta a progresszív- és a slágermuzsikát. A zenétől függetlenül rázkódó fiatal testek, néha egy ölelésbe fonódtak össze, miközben dübörgött a "Baby don't hurt me." Miért járnak ide a fiatalok? Mert "mindig sokan vannak, a zene változatos, ráadásul olcsó a belépő. Meg olyan kerti buli hangulata van." Bár alkoholt nem kaptak a 16 éves pár tagjai, azért remekül érezték magukat. Épp két órája jöttek össze.

Tiszta sznobéria és a meglepetés

Miközben az út túloldalán elterülő Rio felé vettük az irányt, sorban kúsztak be az agyunkba a szórakozóhely kidobóiról hallott rémtörténetek. Elhatároztuk, hogy nagyon jól viselkedünk. Felesleges volt. Az ajtónál udvarias fogadtatásban volt részünk, kaptunk mosolyt, kívántak jó szórakozást és még le is drágámoztak. Pedig nem voltunk az igényesen és láthatóan nagy költségvetésből kialakított szórakozóhely közönségéhez öltözve. Se rózsaszín ing, se tűsarkú. Gyorsan rájöttünk, hogy a beilleszkedéshez csak egy feszes farmerre és izmosan domborodó fenékre lenne szükségünk, fejünkön pedig akár Darth Vader maszkot is viselhetnénk, hiszen a középen elhelyezkedő tánctéren a férfiak kizárólag deréktól lefelé fókuszáltak.

A szórakozóhelynek, nevéhez hűen, valóban mediterrán jellege van, pálmákkal, domináns fehér zsákvászonnal, kerek lampionokkal és hatalmas bárpultokkal, melyeken mérnöki pontossággal sorakoznak a hátulról megvilágított üvegek. Bogi fotós szerint úgy, mint egy kényszeresen kialakított céllövöldében. A mediterrán hangulatot egyetlen jelenség törte meg. A Rio pedánsan tiszta volt.

A bejáratától a hátsó rész felé haladva az ingek száma csökkent, a pólóké emelkedett, az átlagéletkor egy tízessel zuhant és egyre több magyar hangot hallottunk. Egy kikent miniszoknyás kamaszlányt elnézve felébredt bennem az anyai ösztön. Reméltem, hogy nem keveredik vissza a bejárathoz, és nem az a szúrós szemű középkorú német viszi majd haza.

Ernő és András azért szereti a Riót, mert sokan járnak ide, ráadásul remekül lehet bulizni és csajozni, bár most lányokkal jöttek. Hogy van-e valami kritikai észrevételük? "Nincs semmi. Szerintem senkinek nem is lehet kritikai észrevétele ezzel a hellyel kapcsolatban. Akinek meg van, az ne jöjjön ide." Pedig fiatal barátainknak volt néhány megjegyzésük. "Ez egy jó hely, csak nagyon vegyes társaság jár ide. Vannak olyanok, akik elég jómódúak, aztán vannak azok, akik annak akarnak látszani. Ez a két csoport ujjal mutogat egymásra, és kölcsönösen sznobnak vélik a másikat."

Miközben a pultnál megállapítottam, hogy egy korsó sört 700, egy feles pálinkát 1400, egy deci bort pedig 200 forintért vásárolhatok, meglepetéstől elkerekedett szemekkel egyszerre Bogi fotós jelent meg a tánctérről. Kiderült, hogy party-fotósnak hiehették. Ugyanis mindenki pózolt a fényképezőgépnek. Távozás közben még elkönyveltük: a Rio ugyan nem a mi stílusunk, de megértjük, miért járnak ide ennyien.

Raszták és az életlen penge

Az A38-on eddig kizárólag koncerten vagy partyn voltunk, így kíváncsian vártuk, mit tud az állóhajó egy átlagos hétköznap éjjelén. Reggaet és Bob Marley-klónokat. A hajó legfelső dekkjén tucatnyi beszívott, raszta fiatal ropta a jamaicai zenére. Kocsmatúránk történetében először találkoztunk itt olyan itallappal, ahol az első tétel a 280 forintos ásványvíz volt, ezt követte a gyümölcslé kínálat, és csak ezután térhettünk át az 580 forintos sörre.

A hajós buli nem sok izgalommal kecsegtetett, így útközben elhagyott barátaink után néztünk. Kiderült, hogy a Szeparéban ragadtak. Inkább megnyúzattam volna magam egy életlen pengével minthogy oda még egyszer visszamenjek, így a kemény munkától megtörten hazatértem.

A cikk írója hülye, és ezért elnézést is kér
Már egy éjszakát töltött kocsmakörképünk a címlapon, mikor olvasóink felhívták a figyelmet, hogy a felsorolt szórakozóhelyek nem a Lágymányosi, hanem a Petőfi híd lábánál fekszenek. Miközben kapkodva átjavítottam a címet, kétségbeesetten kutattam mentségek után a fejemben. De egyet sem találtam. Nem puszítottam el annyi agysejtet a kocsmatúra alatt, hogy így összekavarodjanak ismereteim, nem foghatom a hibát zaklatott lelkiállapotomra, még arra sem hivatkozhatok, hogy nem ismerem a várost. Egyszerűen hülye vagyok, és ezért elnézést is kérek. Vezeklésül álljon itt néhány lényegi információ hídjainkról. A Petőfi híd (eredeti nevén Horthy Miklós híd) típusát tekintve rácsos gerendahíd, amely 1933-1937 között létesült. A második világháborúban felrobbantott hidat 1950-1952 között építették újjá. A híd hossza 378 méter, feljárókkal együtt 514 méter, szélessége 25,6 méter. A Sigrai Tibor tervezte Lágymányosi híd fővárosunk legfiatalabb közúti hídja, amelyet 1995-ben adtak át a forgalomnak. Típusát tekintve a híd acél gerendahíd, amely 494, 8 méter hosszú és 30, 6 méter széles (forrás: Wikipédia). Születése óta a híd túlélt már egy átkeresztelési vitát, de nem lett tőle szebb.