Egy agglegénylakás vagy főiskolás albérlet berendezése kihívás lehet, ha vágyunk egy dizájnos pohár-tányér-alátét szettre, de az átmenetiség gondolata elriaszt attól, hogy túl sokat költsünk a konyhaeszközökre. Körülnéztünk három helyen, és megállapítottuk, hogy a Tesco és az IKEA olcsó, a Vasedény viszont drágább és kevésbé csinos.

Akárhol is vásárolunk, érdemes listával készülnünk, főként, ha az IKEA hatalmas piacterére gondolunk: senki nem szeret egy teli puttonnyal visszarohanni a terem legelejére, hogy kiválasszon még egy olivaszínű bögrét, miközben még szervírozó készletet és salátástálat is kellene találnia. A boltok nagyságából kifolyólag talán a Vasedényben a leggyorsabb a vásárlás, de a gyakorlottab vásárlókon a Tesco sem fog ki. Ez utóbbi és az IKEA árai erősen közelítenek egymáshoz, míg a Vasedény meglepően drága.

Olcsó és látszatra trendi: a Tesco

A felmérés nem kezdődött zökkenőmentesen, mert pechünkre végig el kellett sétálni az áruházon, hogy találjunk egy kosarat. Persze, aki egy egész konyhát akar berendezni, annak úgyis egy bevásárló kocsira lesz szüksége, az pedig némi apró ellenében a parkolóban könnyen beszerezhető. Gyakorlott Tesco-vásárlóként azonnal megtaláltuk a konyhai eszközök részlegét. Meglepő módon elég nagy a választék. Például a legegyszerűbb, fehér csészék, bögrék mellett nagyon sok mintás, kifejezetten trendi darab is található. Ezek közül a személyes kedvencünk a tehénmintás teflon, ami szégyen, nem szégyen, a mi konyhaszekrényünkben is ott lapul. Úgy tűnik, hogy a főiskolások már megelőztek minket, ugyanis néhány alapeszközből, mint például a konyhakésből készlethiány volt.

Jó pont: az áruház külön címkével jelzi a legolcsóbb termékeket. Rosszpont: az asztalterítőket, az edényfogókat és alátéteket több gondolával a konyhai felszerelésektől távol találtuk meg.

Extraság: Egy igazi albérletből nem hiányozhat a hamutartó. A legegyszerűbb darab 249 forintba kerül. A lezárható, forgó szerkezettel ellátott hamutál viszont ennek több, mint a tízszerese, 2.999 forint. Egy másik elem, ami szintén jól jön egy olyan háztartásban, ahol egyetemisták és főiskolások laknak, az a kancsó a sör és a fröccs felszolgálására. Sőt, egy nagyobb űrtartalmú ismerősnek akár pohárként is szolgálhat.

Klikk!

Vasedény, nem csak oldszkúl

Az áruházlánc sokak számára a retró életérzést testesíti meg, de a bolt hangulatán kívül nem sok minden emlékeztetett minket a hetvenes-nyolcvanas évek piros konyhabútorára és műanyagszárú mokkáskanalaira. Szinte mindent megtaláltunk itt is, ami a listánkon szerepelt, kivéve a textil edényfogót, amiből éppen kifogytak.

Eredeti feltevésünket, miszerint itt majd olcsón bevásárolunk, felül kellett vizsgálni. A Vasedény ugyanis csomó tárgyat illetően drágább a Tescónál és még az IKEÁ-nál is. Az sem főiskolásbarát, hogy mondjuk három darabos alap edénykészletet egyben nem tudunk venni (általában így olcsóbb), és a teflonok meg a tányérok is elég drágák, de minőséginek tűnnek.

Extraság: Rögtön a szívünkbe zártuk azt a zománcos bádogpoharat, ami a nagymama konyháját idézi, meg az esti meséket: piros alapon fekete pöttyökkel díszítették, kézre esik a nagy kerek füle és hátizsákra kötözve remekül hordozható fesztiválokra. Körülbelül 900 forintot kellene beleölni, de hosszú közös életre számíthatunk vele.

IKEA, a magányosok paradicsoma

Egyszemélyes juppilakások, külföldi vendégmunkások és főiskolások lakberendezését ideális az IKEÁ-ból beszerezni. A legjobb pont, hogy számos terméket tudunk darabra venni, nem kell tehát egy tizenkét fős koktélpartinak megfelelő készletet beszerezni. Viszont itt is akad olyan eszköz, amit érdemesebb készletben megvenni, például a három darabos edénykészlet vagy az evőeszközkészlet. Az áruház emberei erre is gondoltak, néhány dolgot direkt egybecsomagolnak, úgyis minden Kínában készül olcsón, nem számít, hogy pár ezerrel több vágódeszkát kell legyártatni.

Az itt megtalálható dolgok többsége fiatalos, dinamikus és színes, remek választás főiskolásoknak. A minőség nem mindig a legmegfelelőbb, de mivel ilyen olcsó, akár félévente új poharakat és edényalátétet szerezhetünk be.

Extraság: Kedvencünk a jégkockatartó, ami különféle formákban kapható: mindössze 295 forintért a miénk lehet a csillag vagy legó alakú kockák előállítására képes eszköz. Csak a fél áruházon kell átverekednünk magunkat hozzá, de megéri.

Az összehasonlító táblázatba azokat az árakat gyűjtöttük ki, amelyek az adott kategóriában a legalacsonyabbak voltak.
  Tesco Vasedény IKEA
bögre 159 119 95
teás csésze 1.299 (készlet) nincs adat 195
edénykészlet 4.499 nincs adat 1990 (3 darabos)
tányér 299/db 399/db 139/db
pohár 599 (készlet) 399 (három darabos készlet) 95/db
teflon 899 1890 595
kenyérvágó kés készlethiány 399 995
edényalátét 999 (fogóval) 1790 749
műanyag tányéralátét 129 399 395
kenyérkosár 1526 499 495
eszköztartó 191 799 (króm) 595
szervírozó készlet (merőkanál, lapos szedőkanál stb.) 199/db 1690/db 1490
műzlistál 399 399 (bögrével együtt) 285
vágódeszka nincs adat 899 995
salátatál 1.999 699 955
edényfogó 399 készlethiány 795 (2 db)
jégkockatartó nincs adat 299 295
ételtároló doboz 209 309 395 (3 db)
reszelő 499 899 495 (2 db)
szűrő 1.099 4090 1890
evőeszköz készlet 2499 (6 darabos) 999 (12 darabos) 749 (16 darabos)