Hajdú Péter kopott, szakadt farmerja épp a bemutató napján akadt be végleg a székbe. Czifra Noémi is szereti a trotyli farmert, Tornóczky Anitának pedig kamionnyi nadrágja van. A Levi’s bemutatóján jártunk, ahol az egy négyzetméterre eső félmeztelen férfitestek száma felülmúlta a képzeletünket, de hogy az üzenetet se hagyjuk ki, Völgyesi Gabriella énekesnő megosztotta velünk, hogyan lesznek liberálisok a berlini skinheadek.

Szerdán este a Párisi udvarban egy mozgalmas, Hooligans koncerttel erősített divatshow keretében bemutatták a Levi’s cég új kollekcióját a közönség soraiban ülő celebeknek, kisgyermekes családoknak és a trendek iránt érdeklődő fiataloknak. Varga Balázs, a cég hazai ügyvezetője még a bemutató előtt elmondta, a kampány vezérmotívuma a Levi’s legendás modellje, az 501-es. Varga Balázs arra is rávilágított, hogy mit jelent a színpad felett kifüggesztett jelmondat, a „Kigombolva élj!". Szerinte a mottó azt sugallja, hogy éljünk nyitottan, vállaljuk fel tetteinket. A divatbemutatót a meztelenség+vadság= nyitottság képlet határozta meg.

Klikk!

Félmeztelen férfitestek indigóban

Még most is nehéz elhinni, amit láttunk, amennyire lehet, összefoglaljuk. A show a Diploma előtt című film egyik jelenetével indult, vagyis egy elszánt – talpig Levis’s holmikba öltöztetett fiatalember - az oltár elől elrabolta kedvesét, aki éppen egy másik, de unalmas férfihoz készült feleségül menni. A bevezető performansz után csak kapkodtuk a fejünket, az egy négyzetméterre eső félmeztelen férfitestek száma minden képzeletünket felülmúlta. Néhányan szexet imitáló táncmozdulatokat mutattak be, öten Levi's feliratot állítottak össze csupasz mellkasukból. Láttunk pikáns Laokoón csoportot, majd öt lány gatyára vetkőztetett egy pasit, miután az egy farmerekből készült kötélen mutatott be olyan akrobatikus mutatványt, amit Pirner Alma is megirigyelt volna. Az egyik táncos a bemutató után elmondta, bár a fellépő csoportnak nincs neve, de azt mindenképpen írjuk meg, hogy a koreográfiát Szabó Anikó ötlötte ki. Megírtuk.

Bár legutóbb novemberben mértük fel a Levi’s kínálatát, a még mindig trendi nyolcvanas évek hatását továbbra sem látjuk a színek terén, vagyis még mindig a kék, a piros, a fehér és fekete dominál úgy a férfi, mind a női kollekcióban. Ami a felsőruházatot illeti, a kockás ingek, illetve a lányok esetében az ingblúzok továbbra is uralják a választékot. Aki nem annyira szeretne cowboynak, illetve vidéki kislányak látszani, az válogathat a grafikákkal díszített pólók között. A cég olyan alkotó csoportokkal működik együtt, mint a Phunk Squad, a londoni Insect stúdio és a Scrawl Collective. Ami a nadrágokat illeti, az indigókék a legdominánsabb szín, a nőknél pedig a szűk, ceruza fazon továbbra is divatos, ami lehet csípő szabású, magasított derekú, és csípőben kicsit lazább. Ha valaki nőiesebben szeret öltözni, és a farmer és magas sarkú kombinációja nem lelkesíti, akkor jó pár pólóként és ruhaként hordható darabot is talál, a topok között pedig több, vállat szabadon hagyó darabot is láttunk.

Tornócky Anita háromfióknyi farmert halmozott fel

Akárcsak az Arena Plazaban található üzlet megnyitóján, most is arról kérdeztük a jelenlévő hírességeket, hogy miért kötődnek farmernadrághoz. Tornócky Anita azért szereti ezt az örökbecsű darabot, mert jól variálható, vagyis teljesen más eredményt lehet elérni más-más kiegészítőkkel. „Otthon három fiókom van tele farmernadrágokkal. Sportcipőhöz általában bő, laza nadrágot veszek fel, magas sarkú cipőhöz pedig egyenes szárú, illetve szűkebb fazont.” A Koffeinmentes Mokka egykori műsorvezetőjétől megtudtuk, hogy akárcsak a legtöbb jelenlévő hírességnek, neki egy 501-es volt az első farmernadrágja. „Akkor még nem volt olyan jellemző, hogy valaki farmert viselt volna. Ha volt 501-esed, akkor menőnek számítottál. Ez volt a Farmer. Ha jól emlékszem, még farmercsizmám is volt.” Tornóczky Anitát ezután arról kérdeztük, hogy szerinte mit jelenthet az „Élj kigombolva!” mottója. „Ez egy fajta szabadságvágyat sugall” – fordította le az előbbi mondat jelentését, amit már eddig is tudtunk.

Hajdú Péter és barátnője, Sarka Kata öltözködésében is nagyon fontos szerepet játszik a farmer, ha éppen nem is pont az 501-es. A CKM-ben nemrég fehérneműben megjelent celeb aktuális favoritja a teljesen szűk fazon. Ezután azt boncolgattuk, hogy a praktikum vagy a divat a fontosabb szempont, amikor nadrágot vásárolunk „Mindkettő számít, de a divat sokkal inkább. Egy makcónadrág is lehet kényelmes, de mégsem vesszük fel az utcára. Emellett az is fontos, hogy mennyire strapabíró. Van egy nagyon szakadt farmerem, ami pont ma beleakadt egy székbe. Teljesen elszakadt és még így is lehet viselni” – mondta Hajdú Péter. Az Est Frizbi házigazdája ezután arra tért ki, színvonalasnak tartja szerdai divatbemutatót. „Nem azt az utat választották, hogy celebekkel, hanem hogy profi táncosokkal mutatják be a ruhákat. Jó volt a zene, profik voltak a modellek, Nekem nagyon tetszett.” Hogy minél jobban vissza tudjuk adni, hogy milyen is volt a zenei aláfestés, a riport végére beillesztettünk egy olyan dalt, amelyik elhangzott a bemutató során.

Klikk!

Czifra Noémi olcsón, Völgyesi Gabriella drágán jutott 501-eshez

Bár Czifra Noémi a legtöbb eseményen a férfiakra hatást gyakorló ruhákban igyekszik megjelenni, de mint elmondta, a farmer is fontos része a ruhatárának, tíz esetből hétszer farmernadrágot vesz fel. „Jelen pillanatban a teljesen szűk fazon a kedvencem. De emellett nagyon szeretem az abszolút trotyli farmert is, ami lóg a csípőmön és hosszú az ülepe.” A műsorvezetőnő első 501-esét 16 évesen vette meg. „Ekkor nyílt meg az első márkabolt Debrecenben. Mivel nem volt elég pénzem, én nem az eredeti üzletben vásároltam meg. Így is borzasztó büszke és boldog voltam, hogy hozzá juthattam” – nosztalgiázott Czifra Noémi, akivel ezután azt próbáltuk megfejteni, hogy mi lehet az 501-es sikerének titka. „Egyrészt a marketing. Erre a modellre óriási hangsúlyt fektet a Levi’s. Másrészt ez egy olyan fazon, ami teljes mértékben uniszex, minden körülmények közt hordható, se nem bő, se nem szűk. Teljesen klasszikus fazon, minden ruhatárban egy alapdarab.”

Völgyesi Gabriella, a Unique énekesnője a következőképpen viszonyul a farmerhez. „Az öltözködésemben jelen van, de nem annyira hangsúlyosan. Hangulatfüggő, ha laza rohangálós napom van, amikor annyira nem kell odafigyelni a külsőmre, akkor farmert öltök." Ő az első 501-esét nyolcadikos korában szerezte be. „Nagyon drága volt, szívtam is a fogam” – emlékezett vissza. „Nagyon akartam, hogy jól álljon, és akkor úgy láttam, hogy valóban csinos. Persze lehet, hogy azért gondoltam ezt, mert tényleg nagyon akartam” – tette hozzá Völgyesi Gabriella. Az énekesnő kedvese szintén szerette volna, ha szekrényében ott pihen egy 501-es, de vágya nem teljesült. „Mindig is akartam egy ilyen farmert. Egyszer felpróbáltam, és borzalmasan állt, nem tetszett” – idézte fel a szörnyű élményt Kovacsics Ádám. Ha már az emlékeknél tartottunk, Völgyesi Gabriella egy érdekes sztorival is szolgált nekünk. „Berlinben megnéztük a zsidómúzeumot, ahol ki volt állítva Levi Strauss egyik farmerja. Amikor látok egy csomó skinheadet talpig farmerben, akkor eszembe jut, hogy nem is tudják, hogy a zsidó kultúrának áldoznak ezzel.”