horoszkóp

Szexmaraton és táskák jó bőrből

io
2006.02.25. 20:37
Kapcsolódó cikkek (1)
Magára cseppet is adó nagyváros nem létezhet Louis Vuitton-bolt nélkül. Úgy tűnik, 2006-ban Budapest is beléphet a nagyfiúk (vagy nagylányok!) közé, a francia luxustáska-cég júniusban az Andrássy úton nyitja meg első magyarországi üzletét, így nyártól Kelemen Anna aktuális szponzorának is elég lesz majd kisföldalattira pattannia Valentin-napi ajándékért. A több százezer forintos táskák megérkezését az Operabálhoz hangolt, meglehetősen unalmas bemutatón harangozták be.

Az operaház királyi feljárójának felső kerengőjébe szervezett kiállításon úgy tűnt, a megjelent LV-rajongók félszavakból is megértik egymást. Minek ide köszöntőbeszéd vagy bárminemű formalitás, ide úgyis olyanok jöhetnek csak el (többnyire üzletember-féleségek, sztárfodrászok és tervezőpalánták, na meg sok francia), akik mindent tudnak a Louis Vuittonról. Biztosan van pár LV-utazókofferjuk, retiküljük és szatyruk, és most fellélegeztek, hogy ezentúl nem kell egészen a bécsi Grabenig elutazniuk, ha egy újabb darabbal szeretnék kényeztetni magukat. Azt, hogy a rendezvényt elsősorban a potenciális kuncsaftoknak rendezték, Jasmine Abdellatif, a Louis Vuitton francia származású európai sajtókoordinátora is megerősíti bájos angolsággal. „Ez inkább egy informális találka, ahol megismerhetik egymást a Vuitton-kedvelők. Itt inkább beszélgetni lehet egymással", tudta meg a Velvet.

Klikk a képre!

Így mindennemű információ hiányában nem maradt más hátra, mint belefülelni a jelenlevő szépen felöltözött kedvelők beszélgetésébe, hátha attól okosabbak leszünk. A „Kiszel Tünde” „szex” és a „bugyikirálynő” szavakat többször is véltem hallani a kerengő oszlopsora mentén, és egy pár a maratoni szex rejtelmeibe is beavatta egymást élőszóban, a táskákról ugyanakkor szinte szó sem esett. Tanácstalanul egy fekete damaszt-anzugos hölgyet követtem, aki mintha tárlatvezetőként funkcionált volna. De mivel itt sem derült ki több, mint hogy a Louis Vuitton cég francia, és hogy táskákat gyárt, továbbálltam.

Nem derült ki semmi a kiállításon, és nem lettünk semmivel sem okosabbak. Azt, hogy a Louis Vuitton szép táskákat készít, eddig is tudtuk. Már csak 100 napot kell aludnunk, és itthon is bámulhatjuk őket a Népköztársaság útja kirakatában. Feltehetően 250 ezer forintnál kezdődik majd egy alapdarab, amelyekről azt a nem túl sokrétű információt sikerült megtudnunk, hogy a lehető legkisebb méreten belül igyekszik a leginkább praktikus tárolóeszköz lenni. Ezenkívül nem árt, ha a legjobb minőségű alapanyagból van. Ennek jegyében egy lakkozott kék retikült kínainak néztünk volna, ha nem látjuk az oldalán a márkajelzést.

Louis Vuitton history
Az 1854 óta létező Vuitton cég kezdetektől fogva táskák készítésével foglalatoskodott, és csak 150 évvel később bővítették a cég kínálatát egyéb luxustermékekkel. Az első LV-modell egy szürke, téglalap alakú bőrönd volt, piros pántokkal. Az 1896-ban tervezett táskákon már feltűnik az eltéveszthetetlen, összegabalyodó L és V betűkből álló monogram. A cég 1914-ben üzletet nyitott a párizsi Champs-Elysées-n, ahol elsősorban utazóknak szánt kollekcióját árulta, amely kisebb-nagyobb füles táskákból, és hatalmas, doboz alakú bőröndökből állt. 1989-ben alapító tagja a világ legnagyobb luxusipari konglomerátumának, az LVMH csoportnak. 1998-tól Marc Jacobs a Louis Vuitton házi tervezője. Bár a cég klasszikus darabja mindig is a barna színű monogram canvas táska maradt, Jacobs irányításával ma már kisebb, színesebb és merészebb vonalvezetésű táskák is születnek.