Az utazásnak lassanként külön válfaját jelentő koncertturizmus keretében elébe mentünk a ma Bécsbe érkező Madonnának, és van szerencsénk jelenteni, hogy a popkirálynő szó szerint belepte egész Párizst: a mozikat, címlapokat, kirakatokat, még a reptereket is. A velejéig átmadonnizált francia főváros újrafelfedezése után együtt táboroztunk a rajongók kemény magjával a hadsereggel biztosított stadion előtt, és az utolsó bekezdésben a meglepetéseket lelőve megmondjuk a tutit magáról a koncertről is. Plusz fotók.

Párizs megér egy koncertet (illetve kettőt)

Már a reptéren Madonna fogad mindenkit: a párizsi repterek hivatalos magazinjának címlapján a cilinderes Mrs. Richie egy nagy, egérrágta könyvön nyugtatja állát. Benn a városban is minden a popkirálynővel van kitapétázva, hiszen a koncertplakátok mellett a Filth and Wisdom című filmet (rendezte: Madonna) is rengeteg hirdetés próbálja népszerűsíteni. A Madonna-láz egyik központja a belvárosban a Lucky Records nevű műintézmény, amit a koncertre látogató szinte valamennyi külföldi rajongó felkeres ez alatt a hétvége alatt. A Lucky Records egy olyan lemezbolt, amely javarészt csak Madonna-lemezeket és -relikviákat árusít, másodsorban kínálva olyan melegikonok műveit is, mint például Kylie Minogue vagy a Pet Shop Boys. Szombat délután többen kinn várakoznak az üzlethelység előtt. Benn szorgalmasan csilingel a kassza. Egy ideig gondolkodom, hogy 30 euróért megvegyem-e a THE FACE magazin 1994. októberi számát (nem fogják kitalálni, ki van a címlapján), de aztán csak engedélyt kérek a joviális negyvenes eladótól és lefényképezem a poptörténelmi relikviát. Sőt, nem veszek japán import CD-t sem, se lejátszhatatlan Madonna-bakelitet, se hivatalos naptárat (nem hivatalosat mégannyira se), se pólót, se ékszert, se matricát.

Hálózsákban az első helyekért

Az első rajongót már szombat este sikerült meginterjúvolnunk. Jean-Emmanuel azért nem ment ezúttal a két koncert egyikére se, mert az áprilisi exkluzív lemezbemutató kiskoncertet sikerült az első sorból végigtombolnia. Ehhez nem kellett mást tennie, mint az előadás napjának hajnalán 4 órakor letáboroznia a helyszín előtt és ott sorban állnia bő 16 órát. Ennek fényében vasárnapi a koncerthelyszínre csak délután 4-kor látogattunk ki: a kemény mag már szemlátomást rég ott táborozik a kapuk előtt. Ottlétüket sok-sok toi-toi, büfé és népes őrség tette kényelmessé és biztonságossá. Ha nagyobb tumultus alakult ki, a zordon Madonna-őrök fél literes ásványvizeket osztogattak az összeszorult rajongóknak - ingyen. 5 óra körül varázsütésre összetömörülnek a rajongók, és a bejárathoz préselik magukat, ide már én is becsatlakozom, pedig a jegy szerint a kapunyitás csak fél hatra várható. 6-nál előbb nem is jutunk be a stadionba, 7-kor csak szimpatikus franciák közbenjöttének hála tudjuk még az utololjára kiverekedni magunkat a WC-re és onnan vissza az eredeti helyünkre, fél 8-kor érkezik Bob Sinclar és az ő elnyűhetetlenül unalmas house-kliséi, amelyekre egy mázsányi feka rappel, mit rappel, ordibál. Aki még nem látta a koncertet, de fogja, az tegyen ide egy könyvjelzőt, és ennél tovább most ne olvasson, csak majd ha letudta Bécset.

Koncertélmény fotókban - klikkeljen ide!

Basszus! Madonna!

Madonnát élőben látni hátborzongató élmény. Madonnát egy-két méterről élőben látni még hátborzongatóbb élmény - megérte ezért délután négytől kinn szobrozni a stadion előtt. Először egy Tim Burton-ihlette cukorkagyáros bevezetőt látunk a kivetítőkön, aztán egy trónuson megérkezik maga Madonna, a közönség pedig annak rendje és módja szerint máris extázisban. Szemlátomást az sem zavar senkit, hogy a hangzás annyira rossz, hogy nekem a minden egyebet elnyelő és monoton zúgásba fúló basszusból csak percek alatt sikerült ráismernem a Beat Goes On című slágervárományos szerzeményre, a Britney Spears-zel közös videóval aláfestett rockosított Human Nature-re, vagy akár a Vogue-ra. Az első negyed máris eltelt a koncertből, nekem máris zúg a fejem, nem tudom feldolgozni a helyzetet és mintha testen kívüli élményben lett volna részem. Addigra a technikusok is észbe kapnak és végre normálisan szól a zene.

Kapuzárási pánik

A kétórás koncert közben többször felhangzik a Hung Upból és a 4 Minutesből is ismerős tik-takolás. Nem csoda, ha az egyébként megdöbbentő formában és kondícióban levő, sugárzó és tökéletes testű Madonna, most, hogy 50 éves lett, kezdi úgy érezni, hogy lassan azért most már tényleg lejár az ő ideje. Első két koncertturnéja között telt el utoljára ilyen kevés idő, mint a 2006-os Confessions turné és a jelenleg futó Sticky and Sweet Tour között. És valóban, két év alatt tényleg nem sikerült annyi újdonságot kifundálnia a popkirálynőnek és nyilván népes teamjének, mint amennyi egy szokásos Madonna-koncertforradalomban máskor benne szokott lenni. A Ray of Light, szinte kínos, de hajszálra ugyanolyan volt most is, mint 2006-ban. Hogy miért pont ezt a számot vették át az előző koncertből, nem tudni. Ezen kívül 5 másik dalt teljesen ugyanilyen koreográfiával láthattunk már a tavaszi albumbemutató koncert felvételein, és a La Isla Bonita is ugyanúgy hangzik el, ahogy azt tavaly nyáron a Live Earth koncerten már előadták. Szintén gyenge önismétlés az átvezetésképp alkalmazott Get Stupid című videó, ahol John McCain képeit Hitlerrel, Barack Obama képeit pedig Martin Luther Kinggel vágták össze, hogy meglegyen a politikai "üzenet" és legutóbbi keresztrefeszítős botrányhoz hasonló írnivaló is a sajtónak (tessék, mi is megírtuk!). Gyorsan le akarta tudni Madonna ezt az idei albumot és koncertet, és ez mindkét produktumra rá is nyomta a bélyegét.

Mégiscsak ő Madonna, még ha bokázik is

Még szerencse tehát, hogy azért mégiscsak Madonnáról van szó, ezért a különösebb újdonságok hiánya ellenére jól el lehet lenni egy ilyen koncerten még akkor is, ha az ember mögött álló pisze francia leányzó többszörös kérés ellenére sem hajlandó kivenni a könyökét az ember veséjéből. Mert van abban valami lehengerlő felszabadultság és erő, ahogy Madonna a graffitiművész Keith Haring kreációival a háttérben ugrókötelezik, vagy egy videósított zuhatag belsejében egy zongorán fekve esőkabát-klepetusban siratja volt szerelmeit. A kötelező latin-blokk helyett idén cigányzenét kapuk az arcunkba, egy ponton Madonna szépen le is ül oldalt egy zsámolyra rövidezni (!), miközben egy roma zenekar előadja a Doli Doli című szerzeményt. A cigányzenét persze nem sikerül cigány tánccal kísérni, inkább spanyolos elemeket alkalmazott a koreográfus, ami egyszer csak hirtelen valami csárdásra emlékeztető bokacsapkodásba megy át. A finálé az eredeti verziójában szintén a lakodalmas hangulatú és a 3+2 legsötétebb bugyrait a Scooter k-val írt és ejtett tekknójával ötvöző Give It 2 Me. Az aktuális sláger élőben azonban, talán mert már korábban letudtuk a cigányzenei adagot, ezúttal elektrósítva szól, hozzá a háttérben lo-tech videójáték a képernyőn. A műsor végét hatalmas GAME OVER felirat jelzi. Reméljük, azért ennek ellenére fogunk még egyszer újat látni a popkirálynőtől és nincs még vége a játéknak - bár azt már most biztosra lehet tudni, hogy ez a menet rekordpontszámmal fog záródni, ha egyszer tényleg befejeződik - de Madonna azért minimum elvesztett most egy életet.