Önnek is az egészséges táplálkozás jut eszébe a McDonald's-ról? Még nem? Az öntudatra ébredt gigavállalat új kampányát a sport és az egészség jegyében tervezte meg, ennek egyik első lépéseit követve a Velvet elkísérte Ronald apukáját a salátagyárba.
Iskoláskorunk szülői munkahely-látogatásaira emlékeztető túrán vett részt a Velvet tudósítója a salátagyárban. A McDonald's egyik legnagyobb magyar beszállítóját az étteremlánc annak apropóján mutatta meg a sajtónak, hogy új kampányukban szeretnék, ha a gyorsétterem nevét az egészséges étkezéssel is párhuzamba lehetne állítani. Végre. Előrebocsátjuk, hogy mindezt úgy olvassák, hogy a sorok írója nem utálja se a kizsákmányoló multicégeket, se a gazdagokat, se a szegényeket, sőt szinte semmit, és bántani sem akar senkit, de a cikkben említett éttermet nem tartja étteremnek, és az ott kapható választékot nem tartja kielégítőnek.

Mekdonáldsz, fél egészség

A Magyarországon elsőként megnyitott, Régiposta utcai McDonald's étteremben tartott sajtótájékoztatót a cég vezetősége, ahol az új menüszisztémát, és a multicég egészségmegőrző irányvonalú programját mutatták be az újságíróknak. Az újításokban az egészségtelensége miatt sokat szapult étteremlánc az Eat Smart, Go Active! (Enni okos, menni aktív - szabadfordításban) elnevezésű programot népszerűsítette a Egészségügyi illetve az Ifjúsági és Sportminisztériummal együttműködve. Ennek lényege, hogy megmutassák az embereknek, hogy még a mekiben is tud az ember egészséges életmódot folytatni, ha akar.

A helyszínen jelen lévő vállalatvezetők beszédeikben biztosítottak bennünket arról, hogy minden igyekezetükkel azon vannak, hogy ételeikkel a fogyasztók egészségére is ügyeljenek. Riporterünknek erre óhatatlanul is beugrott a Super Size Me (a magyar címet csak azért sem írjuk le!) című, a Sundance Filmfesztivál rendezői díját elnyerő film, ami támadást intéz az egészségtelen táplálkozás ellen végig a McDonald's-szal példálózva. A film főszereplője és egyben rendezője, a New York-i dokumentumfilmes, Morgan Spurlock harminc napon keresztül napi háromszor evett Supersize menüt a McDonald's-ban, ami jól tönkre is vágta: tizenkét kilót hízott, szívpanaszai lettek, és a végén már asszonykája sem tudta felizgatni szexuálisan.

A negatív reklám sem árt

Újságírói kérdésünkre rövid, tömör, ésszerű választ adott Radek Janalík, a cég tört angolsággal beszélő ügyvezető igazgatója: "Természetesen láttam, de nem kívánnám kommentálni a filmet. Véleményem szerint hatásvadász és ferdítő a történet, egy csúsztatás az egész, mert ha mondjuk a Három Törökben (fiktív név) enné valaki magát degeszre minden nap, akkor attól ugyanígy kikészülne. Éppen ezért nem vehető komolyan." Aggodalomra szerinte nincs is ok a népszerű film miatt, hiszen eladásban és vendégszámban is idén még jobbak lesznek mint tavaly.

Azt is elmondta, hogy a látszat ellenére az egészségen és a mozgáson rugózó programjuk nem a film hatására készült, mert ők már sokkal előbb kitalálták. A biztonság kedvéért azért idén márciusban hírül adták, hogy az év végére a gyorsétteremlánc mind a tizenháromezer éttermében megszüntetik a Supersize menüt. A döntést diplomatikusan azzal indokolták, hogy szeretnék leegyszerűsíteni a menük rendszerét.

A tegnapi sajtótájékoztatón ennek az ellenkezője derült ki, ugyanis bemutatták az új McMenüt, ami felhasználóbarátabb, ám az eladóknak bizonyára bonyolultabb lesz, hiszen ezentúl kevésbé lesznek demagógok, mint eddig. A dolog lényege, hogy nem csak az előre magadott menükből lehet majd választani, hanem a vásárló maga válogathatja össze, hogy miket kér. Újdonságként - és a kalóriaszámlálók megnyugtatása végett - mostantól minden tálcán kalóriatáblázat figyel majd a papíralátét alján.

Rómeó, a lépegető

Az új kampányban szerepel a mozgás népszerűsítése is. Mozogjunk, hogy még többet ehessünk! A sajtótájékoztatón ezért hivatalból jelen volt a cég által támogatott Kolonics György olimpiai és világbajnok kenus is, aki elmondta, hogy 36 éves kora ellenére a következő olimpián is szeretne indulni. Szintén a mozgáskultúra jegyében hívták meg Szentgyörgyi Rómeó aerobic világbajnokot, akinek nevével a saláta mellé 150 forintért megvásárolható, legendás lépésmérőt hirdetik. Az izomkolosszus Rómeó sajátos piackutatása alapján Magyarországon mindenki jár McDonald's-ba. Ezt abból mérte le, hogy akivel mostanában beszélgetett, már mindenki hallott a lépésmérő létezéséről. Szerintünk ez inkább azért lehet, mert a furmányos eszközt már az Index is tesztelte, és kiderült, hogy kicsit sokat mér - aki tehát tudni akarja, mennyit halad lépésben, az ne higgyen a masinának.

Az étteremláncot ezután a kulisszák mögül, a salátagyárból vizsgálhatta meg riporterünk, akinek igazán jó dolga volt, mert a többi újságírót nem érdekelte annyira a salátafeldolgozás, ezért a gyáli üzembe a sajtó egyedüli képviselőjeként a Velvet újságíróját utaztatták ki a médiabuszon. A salátagyártó cég tíz éve a McDonald's-szal megfogta az Isten lábát, hiszen a kezdetben csak kizárólag az étteremláncnak való beszállításra létrehozott vállalat gyártja ma már többek között a Tesco gazdaságos salátát, és saját csomagolásban nagyobb élelmiszerüzletekben is forgalmazzák termékeiket.

A gyárlátogatáson UFO-nak öltözve kellett megtudnunk, hogy nem lehet majd bent fotózni, merthogy az ipari kémek sosem alszanak, ez a technológia pedig szupertitkos. Gondosan sterilizált csapatunk - két harisnyanadrágos hoszteszlánnyal együtt - a két fokon tárolt zöldségfélékkel együtt dideregve, ám izzó érdeklődéssel követte végig a saláta útját a légmentes tasakig. Az út nem tér el sokban attól, amit riporterünk erről előzetesen elképzelt: gépek mossák, gépek rázzák és centrifugázzák, gépek vágják, gépek utaztatják fel-le a nyersanyagból salátakeverékké alakuló terméket, majd a végén vetnek rá pár pillantást bombahatástalanítónak öltözött öreg nénik is. Az üzemben szakértők szerint is szakszerűen folyt a munka, és a tetőtől talpig steril védőruhába öltöztetett dolgozók riporterünket is meggyőzték.

Lezsírozták

Egyik útitársunk, Cselényi Tibor, a McDonald's minőségbiztosítási vezetője megnyugtatásunkra elsorolta, micsoda minőségellenőrzési kálvárián kell végigmennie az ételeknek. Örömmel újságolta, hogy a McDonald's-os ételek igazi ízét megadó részlegesen hidrogénezett repceolajtól már nem kell tartani, mert csökkentették transzzsírsav-tartalmát. Ezt azért volt jó megtudni, mert az étteremláncot anno beperelték sütőolaja miatt, mivel kiderült, hogy felettébb veszélyes az emberi szervezet számára. A magas transzzsírsav-tartalom ugyanis érelmeszesedést és szívproblémákat okoz, olyannyira, hogy a Harvard kutatói szerint évente harmincezer haláleset következik be a csúnya zsírsavak miatt.

Úgyhogy ha netalán tán egyszer fegyverrel étkezésre kényszerítenék egy nagy, sárga M betű alatt, a golyó általi halál és a lassú halál helyett válassza majd a salátát.