A jól ismert idegenforgalmi nehézségek ellenére idén is megválasztják a Balaton szépét. Az Index kedvenc szépségversenyének első fordulóját látogattuk meg a hétvégén a siófoki Azúr Hotel strandján, természetesen fényképezőgéppel.

Visszanézve az archívumot, az eddigi Miss Balaton-versenyeket szerkesztőségünk meglehetősen akkurátusan dokumentálta: a tavalyi és a tavalyelőtti tudósításon kívül még 2003-ból és 2002-ből is jelez találatot az időgép. Az eddigi feldolgozások megközelítése egyfajta minőségi szemléletmódot tükröz, hiszen inkább a döntőket kísértük megkülönböztetett figyelemmel, ahová már csak a tizenhat legjobb versenyző jutott el - miközben hölgyek esetében kétségkívül helye van egyfajta mennyiségi látásmódnak is; így mi most meglátogattuk az elődöntőt is, ahol, szóltak a hírek, százával vonulnak fel majd a bikinibe bújt lányok, 18 és 23 éves életkor között, hogy esélyt szerezzenek a fődíj-kisautó megszerzésére.

Az eseményre természetesen szakkommentátort is vittünk, Antal "AlieN" Gergelyt, egynémely korábbi tudósításunk szerzőjét, aki szakmai meglátásaival, reméljük, közelebb tudja hozni önöknek a verseny hangulatát.

Szakkommentár
A számlálót, azaz egy clickert az egyik zsűritag indítja el nulláról. Ha jó nőt lát, akkor kattint vele egyet, mint a reklámban. Attól tartok, itt a Miss Balcsi válogató-elődöntőjén úgy fog ez pörögni, mint a kilométeróra a sufniszervizben - csak itt teljesen legálisan.

A jelentkezés kétféleképpen történhetett: a szervező cégnél, a Sportvonal Produkciónál már jó előre be lehetett adni a reménybeli versenyzők kandidálását, aki viszont hirtelen felindulásból szeretett volna nyerni, annak is volt egy út - elég megjelenni a megfelelő munkaöltözetben (azaz: fürdőruhában) a helyszíni recepción, és bemondani néhány személyes adatot. Százhetven reménybeli versenyző akadt idén, akik közül végülis százötvenen indultak el - jó néhányan visszaléptek még a helyszínen is (talán az erős mezőny láttán?), két szépséget pedig korai erotikus fotói miatt sajnos el kellett tanácsolnia a szigorú regisztrátoroknak.

A jelentkezés alatt és után, még a nyilvános program megkezdése előtt szakirányú szakemberek kis csoportokban gyorstalpaló tanfolyamot tartottak elsősorban az újak kedvéért (a lányok közük sokan már rutinos versenyzők, többedszer indulnak) a színpadi mozgás mikéntjéről. A nagy létszám miatt senkire sem jut több idő, mint fél-egy perc, de itt mindenki meglepően gyorsan tanul, konstatáljuk.

Szakkommentár
Sáskarajként lepi el több száz fürdőruhás lány a terepet falatnyi bikiniben, ilyenkor eléggé határozatlan az emberek tekintete, hogyismondjam, oszcillál. Jönnek mennek a cicik, a popsik és a cameltoe-k. P.O.V (Point of View) üzemmódba váltok, és már csak a fényképezőgépen keresztül nézelődök, így most meg tudom mutatni, mit is néztem legfőképpen.

A kezdési időpontra aztán színpadra perdül Galambos Róbert, a nap egyik házigazdája, és leszögezi, hogy kemény verseny lesz, hogy itt mindenki vágyik a sikerre, és a lányok kísérőire céloz, mikor megjegyzi, hogy érdekes módon pasiból is jó a felhozatal. Itt akkor említsük is meg a közönséget, ami természetesen kizárólag a hozzátartozókból áll; ez, tekintve a mezőny méretét, több százas embertömeget jelent.

Kattintson a képekért!

Miközben a hagyományos szponzor-szakember típusú zsüri elfoglalja a helyét, mi gyorsan megszólaltatunk magunknak néhány aspiránst. A 29-es rajtszámmal indulóval rögtön belehúztunk a közepébe: elkötelezett Index-olvasóval kerültünk kontaktusba, akinek természetesen kezdőlapja vagyunk. Ő nagyon erősnek tartja a felhozatalt, ezért meglehetősen visszafogottan reménykedik, de bulinak a verseny mindenképpen jó lesz, mondja. Következő alanyunk a 242-es, aki jövőre végez jogon, ezért ez lesz az utolsó próbálkozása, ügyvédnő már ne járjon szépségversenyezni, jelenti ki. A 142-es hölgy pedig már harmadszor indul ezen a versenyen, de eddig még nem sikerült bejutnia a legjobbak közé, talán most. Panaszosan veti fel, hogy túl fehér a színpad, ami a nagy napsütésben rontja az optikai viszonyokat.

Eközben megindul a felvonulás, a menetrend: megjelenik sorban mind a százötven lány a színpadon, aztán megjelenik még egyszer, a zsüri pedig bepontoz közülük harminckettőt a második körbe. A műsornak ezt a részét ketten kommentálják, a nap-keltés Magony Szilvia, aki 2000-ben már megnyerte ezt a versenyt (a Nap-kelte kidobhatja az új digitális technikáját, Szilvia élőben minden tekintetben sokkal jobb, mint a képernyőjükön), és Horváth Szilárd a Danubius Rádióból - nagy újítás nincs, minden lánynak elhangzik a neve, a foglalkozása, valamint a hobbija.

Persze azért ettől még roppant szórakoztató tud lenni a szöveges rész is, hiszen gyönyörű nyelvi lelemények jelennek meg, mint például az ingatlanértékesítési koordinátor, vagy az informatikus-operaénekes. A foglalkozások között egyébként messze felülreprezentált az egyetemihallgató-státusz, megfejelve felsőfokú nyelvvizsgákkal (darabszám egytől négyig), illetve az értékesítési szakmák. Sok a joghallgató (nekünk meglepetésre), és a kommunikáció-média-újságírás felé mozduló (nem meglepetésre), illetve előkerül egy fantasy-regényíró, egy határőr, egy rendőr és egy képesített kamionsofőr is.

A kedvtelések között még több a vidámság: persze minden második eset a tánc-aerobic-fitness hármasból kerül ki, és sokan zenélnek is aktívan (ének-zongora-hegedű), de van hüllőgyűjtő, tőzsdefan, kung fu-mester, éjszakai főzőcskéző, alvajáró (!), horgász, vadász, lábtollaslabdázó, ejtőernyős, és van aki csak egyszerűen azt jelenti ki, hogy érdekli a logisztika. Szerencsére előfordul néhány internetfüggő is, és egy helyen a kedvenc hobbi a számítógépes zeneszerzés.

A bemutató rész természetesen hosszúra nyúlik, utána pedig következik a kötelező időkitöltő kellék, a kultúrprogram, amihez furcsa ruhákat viselő emberek érkeznek a színpad közelébe. Az Index gárdája ezt az időszakaszt választja meg az ebéd időpontjának, így erről érdemben nem tudunk beszámolni, mire azonban visszaérünk, komoly emberi drámák játszódnak le szerte a strandon: megvan a harminckét (igazából harminchárom, a zsüri ugyanis nehéz helyzetben volt) továbbjutó.

Szakkommentár
Versenypszichológiailag nagyon fontos önbizalom-erősítő és -gyengítő lépés az esélyek latolgatása egyedül vagy csoportosan. Vajon idén a barnák vagy a szőkék vannak-e előnyben. A szilikon vagy a természetes a nyerő? Ez egyébként teljesen jogos, a továbbjutó csapatban megfigyelhetően túlerőbe került a természetes mell, valamint a barna haj - esetleg szőke melírrel. Ettől függetlenül tudatos öndemoralizálás céljából előzőleg a legtöbben saját inverzüket prediktálták.

A második menetben a danubiusos kollegát visszaváltja a startot celebráló Galambos Róbert, a napkeltés hölggyel ketten vállvetve próbálnak meg miniinterjúkat készíteni a továbbjutókkal, ennek eredményeképp választ a zsüri majd tizenhat nagydöntőst a nap végére. Az interjúk meglehetős nyögvenyelősen mennek, és meglepetésre nem a versenyzők, hanem a műsorkészítők miatt. Eszközkészletük meglehetősen szűk, szőke lányok esetében kötelezően elhangzik egy szőkenős vicc - ezt a versenyzők, a diplomaközeliek és nem-diplomaközeliek mindig csodálatra méltó higgadtsággal és intelligenciával reagálják le -, ezután vagy ehelyett pedig a férfiműsorvezető rendre ajánlatokat fogalmaz meg a jobb sorsra érdemes vetélkedőknek. Mindeközben Magony Szilviától pedig azt tudhattuk meg, hogy az ezotéria egy elég széles tudomány - ettől még a telefonunk is lefagyott, pár perc jegyzetelés ezért kimaradt. Azt azért konstatáltuk, hogy tőzsdegurunk is bejutott a második körbe, és a Molt tartásra javasolta.

Szakkommentár
Végül negyvennégynél áll meg a clicker a nap végén (a háttérben figyelők is bele voltak klikkelve). Nem rossz szám ez, ahhoz képest, hogy a döntőbe is csak tizenhat lány juthatott be, így nyilván tényleg nem lehetett könnyű zsűritagnak lenni.

A zsüri döntése a harminchárom kitárulkozás után perceken belül megszületett, kiválasztódott a tizenhat szerencsés döntős, ami vad fényképezkedést generált, de ez már itt egy másik történet, a mennyiségivel szemben a minőségi szakasz kezdete, ami augusztus negyedikén fog tetőzni a döntőn, adatokért tessenek felkeresni a www.missbalaton.hu oldalt, ott minden elolvasható róla.

A döntősök.