A Húsvéti Nyúlnak nincs könnyű dolga. Gyerekek milliónak kell elrejtett tojásokat, csokikat, esetleg saját élő másait, vagy csöppnyi szárnyasokat ajándékoznia. Mindezt egyetlen napon. A Húsvéti Nyúlnak tehát a logisztikához mindenképpen értenie kell. Ráadásul -legjobb tudásunk szerint- neki nem is áll olyan jól felkészült apparátus a háta mögött, mint a Mikulásnak.
Mivel a csokihalmok mellett elég bonyolultnak tűnik örökké izgő-mozgó, levegőért kapkodó kisállatokat is cipelni egyik országból a másikba (még akkor is ha tud teleportálni), feltételezhetjük, hogy -a világon egyedülálló- spontán osztódási technikával kerülnek a kisnyuszik a fészekbe. A kacsák és csibék megjelenése azért egy kicsit rejtélyes. A tojások cipelésével persze nincs gondja. Mint az köztudott, elég sűrűn potyogtatja őket.
Egy Húsvéti Nyúlnak továbbá a jó memória is elengedhetetlen tulajdonsága. Neki nincs, aki levelet írjon, ami segíthetné az ajándékok kiosztásában. Bár igaz, hogy esetében az ajándékok spektruma sem olyan széles, mint karácsonyi kollégájának. Ettől függetlenül rengeteg fantázia szükségeltetik nagyszabású feladata megvalósításához, hiszen különböző mintázatú és színű tojások millióit kell megalkotnia. Végül nagyon fontos, hogy szerény, meghúzódó egyéniség legyen, hiszen az év többi napján észrevétlennek kell maradnia. Meg persze bírnia kell ezt az egynapos, keményen exponált állapotot.
Nem sok nyúl rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. Mi mégis összeállítottunk egy ütőképes mezőnyt, válassza ki ön közülük, ki a legalkalmasabb a Húsvéti Nyúl szerepére.
Ki lenne a legjobb Húsvéti Nyúl?
A Húsvéti Nyúlnak tudnia kell szervezni, osztódni, memorizálni. Mindezt fantáziadúsan és szerényen. Döntse el ön a híres nyulak közül ki a legjobb a szerepre.
A Húsvéti Nyúlnak nincs könnyű dolga. Gyerekek milliónak kell elrejtett tojásokat, csokikat, esetleg saját élő másait, vagy csöppnyi szárnyasokat ajándékoznia. Mindezt egyetlen napon. A Húsvéti Nyúlnak tehát a logisztikához mindenképpen értenie kell. Ráadásul -legjobb tudásunk szerint- neki nem is áll olyan jól felkészült apparátus a háta mögött, mint a Mikulásnak.
Mivel a csokihalmok mellett elég bonyolultnak tűnik örökké izgő-mozgó, levegőért kapkodó kisállatokat is cipelni egyik országból a másikba (még akkor is ha tud teleportálni), feltételezhetjük, hogy -a világon egyedülálló- spontán osztódási technikával kerülnek a kisnyuszik a fészekbe. A kacsák és csibék megjelenése azért egy kicsit rejtélyes. A tojások cipelésével persze nincs gondja. Mint az köztudott, elég sűrűn potyogtatja őket.
Egy Húsvéti Nyúlnak továbbá a jó memória is elengedhetetlen tulajdonsága. Neki nincs, aki levelet írjon, ami segíthetné az ajándékok kiosztásában. Bár igaz, hogy esetében az ajándékok spektruma sem olyan széles, mint karácsonyi kollégájának. Ettől függetlenül rengeteg fantázia szükségeltetik nagyszabású feladata megvalósításához, hiszen különböző mintázatú és színű tojások millióit kell megalkotnia. Végül nagyon fontos, hogy szerény, meghúzódó egyéniség legyen, hiszen az év többi napján észrevétlennek kell maradnia. Meg persze bírnia kell ezt az egynapos, keményen exponált állapotot.
Nem sok nyúl rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. Mi mégis összeállítottunk egy ütőképes mezőnyt, válassza ki ön közülük, ki a legalkalmasabb a Húsvéti Nyúl szerepére.
Véleményüket, észrevételeiket ide írják meg!
Még több a velveten
- Melyik a legjobb minihíresség?Törpe Michael Jackson, miniatűr Marilyn Manson, és még sokan mások: Amerikában egyre népszerűbbek a miniimitátorok.
- Késes, kardos bandaharcot hozott össze a bosszúálló barátnő16 ember aprította egymást Észak-Angliában, miután egy 21 éves lány felbőszítette a bandákat, összesen 30 év börtönt kaptak.
- A H&M lopott, magyarázkodott, most jóvátesziEgy atlantai hirdetőtábla-feliratot nyúltak le. Először tagadták a dolgot, most viszont menhelynek adják bevételük egy részét.
Ez megy a velvetenEz megy a velveten
Shopline
-
Fábián Janka: Virágszál Kedvezményes ár: 2800 Ft
-
Adele: 21 (Limited edition) Kedvezményes ár: 5881 Ft
C-Travel ajánlatok
Téli varázs a Mátrában Töltsön el néhány kellemes napot a Mátrában! 32.950 Ft / fő / 2 éjtől- Nyaraljon Bulgáriában! Kellemes kikapcsolódási lehetőség várja a család minden tagját! 93.900 Ft / fő / 7 éjtől
- Akciós belföldi ajánlatok akár 50% kedvezménnyel Válasszon akciós ajánlataink közül! Wellness, családi csomagok 3.400 Ft / fő / éjtől
Hirdetés