Úgy értesültünk, hogy szenzációs áron lehet hozzájutni nagy budapesti piacokon középkategóriás kozmetikumokhoz. Ezért kísérleti körútra indultunk a Fáy utcai piacon, hogy tízezerért összegyűjtsünk egy neszesszerre való sminkkészletet. Meglepődtünk, mert sikerült.

Úgy küszöbölhetjük ki, hogy véletlenül gagyi hamisítványt vásároljunk, ha előzetesen alaposan tájékozódunk egy Douglas-ban és egy Drogerie Marktban. A piacokon ugyanis nincsenek testerként ismert kipróbálható termékek. Érdemes tehát még az üzletben eldönteni, mit akarunk és feljegyezni a kiszemelt kozmetikum tubusán található vonalkódot. Ezután már csak össze kell hasonlítani a piacon láthatóval, egy kis alkudozás és viheti akár feleannyiért, mint a bevásárlóközpontokban.

A módszer

Szakmai véleményért Patkós Alexandra kozmetikushoz fordultunk, akivel a Fáy utcai piac Béke utcától legtávolabb eső, utolsó során vonultunk végig, módszeresen végigkérdezve, mi mennyi. A kozmetikumok ára állítólag nem fix, egyazon termék 5-600 forintnyit ingadozhat a hét során. Alapvető talány, hogy hét közben mi befolyásolja az árakat, de pénteken és hétvégén rendre drágább, mint munkanapokon, sőt, néha hiány is felléphet egy-egy termékből. Egy szempontot érdemes még szem előtt tartani piacos vásárlás során: ne firtassa eredetét.

A nyolc elemből álló lista tízezer alatt

Itt a lista, amit - esetenként rövid alkudozás után, vagy anélkül -, mintegy félóra célirányos kereséssel szereztünk be:

1. L'Oréal Lash Architect szempilla spirál 1700 forint (a DM-ben ugyanilyet nem találtunk, a Volumissime 3099 forint)
2. Chanel Ambre szemceruza 1000 forint (a Douglas-ban 4700 forint)
3. L'Oréal pirosító Blush Délicieux 04 1500 forint (a DM-ben 1699 forint)
4. Max Factor alapozó Lasting Performance 1700 forint (a DM-ben 3599 forint)
5. L'Oréal három részes Color Appeal szemhéjfesték 1200 forint (a DM-ben 2599 forint)
6. Ragasztható műszempilla szett 600 forint
7. Pupa szájkontúr 10-es 800 forint
8. L'Oréal Glam Shine szájfény 1300 forint (a DM-ben 2499 forint)
Összesen: 9800 forint.

A túra végén a szakember bevásárlószatyrunk tartalmát vizsgálva megjegyezte, tapasztalatai alapján 40-50 százalékot spóroltunk meg.

Lelőhelyek

Egy szerkesztőség-közeli forrásunk úgy tudja, Budapesten négy piacon lehet olcsón közép-és felsőkategóriás kozmetikumokra szert tenni: a Fáy utcai mellett az Orczy téren lévő Tigris piacon, a Maglódi úti piacon és az Újpesti piacon.

(Piactúránkon a következő világmárkák termékeivel találkoztunk: Lancôme, Vichy, Astor, Max Factor, Estée Lauder stb.)