Az idei év döntős playmate-jei Playboy-ruhákba bújtak szombat éjszaka a hajógyári Dokkban. Az elképzelés szerint izzani kellett volna körülöttük a levegőnek, de valahogy ez elmaradt. A közönség a szokásos felhozatalt produkálta, de láttunk néhány ismeretebb arcot is. Bódi Sylvi véleményzte az eseményt a Velvetnek, így szakmai szemmel is pellengére kerültek a rendezők.

Az éjszakát, mikor fagypont alá csökkent a hőmérséklet a fővárosban, a hűvös, szeles, télies időt a playmate-ek a Hajógyári szigeten forrón trendi ruhákkal kívántak ellensúlyozni. A Dokkban a látványuktól nem emelkedett az üzemi hőmérséklet, annak ellenére sem, hogy az idei év playmate-je, Metzker Viki egy szál bugyogóban jelent meg.

"A playmate-ek szépek, de vannak, akik okosak is" - foglalta össze kérdésünkre Eszter, ezeknek a különös lényeknek az ismertetőjegyeit. Az említett hölgy a Velvet kis létszámban megjelent csapatával keveredett egy asztalhoz, ezért beszélgetésbe elegyedtünk vele. Esztertől az is megtudtuk, hogy a szépséggel sokmindent el lehet érni, de az erkölcsi normákat azért érdemes betartani. A rendelkezésre álló hidegtálat színvonalasnak ítélte és a welcome drinket is dicsérte, annak ellenére, hogy a 21 órára meghirdetett a fashion showt 23 órakor sikerült abszolválniuk a rendezőknek. 

Sokat vártunk, csalódtunk

A hétvégére több-kevesebb napsütést ígértek a meteorológusok, de azt is hozzátették, hogy azon sem kell meglepődni, ha beborul. Ha az időjárás viszontagságai nem is okoztak megdöbbenést, a kifutóvá avanzsált híd mindenképpen. Az idei playmate-döntősökből öt lánygyerek jelent meg, így a rendezők a szűkre szabott csapatot fiúkkal kívánták erősíteni. Erős Attila és egy számunkra még ismeretlen fiatalember volt hivatott arra, hogy a playboy férfi kollekciójának példátlanul igénytelen darabjait élővé tegyék az arra kíváncsiak előtt. A kínai piacon máig fellelhető darabok ezzel hivatalosan is debütáltak hazánkban.

Csajok Playboyban

"Szexi, trendi, minőségi ruhákat, cipőket és kiegészítőket láthatunk" - magyarázta a DJ-pult elé bepofántlankodó konferancié, aki csöppet sem volt vicces, és ha csöndben maradt volna, akkor sem éreztük volna, hogy üres az esténk. Többek közt Zimány Linda is tiszteletét tette a Dokkban, aminek a magyarázatát Bódi Sylvi szolgáltatta a Velvetnek. "Szerveztünk magunknak egy estét, és ide is eljöttünk, mert kíváncsiak voltunk a műsorra. Hát meg kell vallani, hogy szervezésben nem erősek, kilencre ígérték a kezdést, mindjárt tizenegy és még el sem kezdődött."

Miután kiderült, hogy nem pofavizitre jött a gráciák, hagytuk őket szórakozni, de abban azért megegyeztünk, hogy a show után Bódi összefoglalja az észrevételeit. A nyáron még fehér zakóban konzumálló újgazdag ifjak, novemberre fekete zakóra váltották csodás outfiltjüket, de még így is felismertük azokat, akik semmi pénzért nem hagynának ki egy olyan eseményt, ahol valamiért kitüntetett figyelemben részesülhetnek a szépnek ítélt csajok.

Bódi Sylvi dögösebb lett volna

Az összközönség nagy részét a fent említett urakon kívül a középiskolás éjszakai pillangók dobták fel, akikből fotósunk látványa a buliblikk érzést váltotta ki, és akik mindenáron szerepelni akartak legalább egy képünkön. Empátiából engedtünk a kérésüknek, de mielőtt leléptünk volna, Bódin számon kértük az ígéretét. "Nem kommentálnám. Először is, nem ezekre a lányokra emlékszem a playmate-gáláról. Szerintem, ha a barátnőimmel felmentünk volna a kifutóra, nagyobb showt csinálunk, mint ezek a lányok. Nem vittek bele dögösséget, de Viki szerencsére hozta a formáját."

Bódi Sylvi összefoglalóját a Velvet-csapat csak azzal egészítené ki, hogy leginkább azt a döntős playmatet szerettük, aki a legendás Steven Segaltól tanulta a színészmesterséget. Akárhányszor jelent meg a közönség előtt, ugyanazt az antidög arckifejezést sikerült produkálnia, ami ha mást nem is, de mosolyt csalt az arcunkra.