Alig két héttel ezelőtt versenyt hirdettünk azért, hogy felmérjük, milyen is a ma rendszergazdája. Arra buzdítottuk olvasóinkat, hogy küldjék be cégük rendszergazdájának fotóját. A Velvet Kommandó elemezte és összegezte a látottakat. Kiderült: a rendszergazdák szinte kivétel nélkül férfiak, akik legszívesebben számítógépeik közé, illetve íróasztalok alá beágyazódva élik mindennapjaikat. Természetes életterükből kiragadva elveszettnek érzik magukat, legalább egy laptop szükséges érzékeny lelki egyensúlyuk megőrzéséhez.
A képek készítői általában jellegzetesen szürreális környezetükben ábrázolták kollégáikat, ám akadt olyan felvétel is, ahol a lazító rendszergazdát látjuk, amint néhány hálózatmentes órára önfeledten kikapcsolódik.

Tipológia

Klikk a képre!
Felhívásunkban szándékosan nem adtunk támpontokat, mivel kíváncsiak voltunk a rendszergazda-ábrázolás előttünk is rejtett lehetőségeire. A verseny tanúsága szerint három plusz egy jellemző környezetben ábrázolják a kollégák őket vagy ők önmagukat:

a.) a rendszergazda gépe előtt mosolyogva vagy elmélyülten
b.) űrközpontra emlékeztető szerverteremben
c.) kiszakadva megszokott szerepből, céges buli-szituációban
d.) voltak, akik két különböző helyzetben rögzített képet is küldtek, hogy eképpen szemléltessék rendszergazdájuk sokoldalúságát

A fenti tipológiát követve csoportokra osztottuk a felhívásunkra jelentkezőket. Mivel egyesek vállalták polgári nevüket és munkáltatójukat, mások viszont nem, az esélyegyenlőség szellemében álnévvel jelöltünk mindenkit.

a.) Rendszergazda a gépe előtt

A többség - a beérkezett pályaművek több mint fele - ide tartozik.

Lepottyant "Az ember, akit megtréfált a kamera időzítője" - fogalmazott rovatvezetőnk lakonikusan. Tény, hogy vagány srác, aki bár se nem kövér, se nem sovány, mégis összedől alatta a szék. Mosolya megnyerőnek, kis pocakja szexinek találtatott.

Macibögrés A macis bögre gyengéd lelket sejtet a zord külső mögött. Kétségtelenül a helyhez kötött munka negatív hozománya az efféle egzotikus testalkat.

Kisvakond
Kisvakond Egyiptomi fáraókhoz hasonló szakállal dobja fel már-már vakmerően lila pólóját. Ezzel az összképpel magasan kiemelkedik a mezőnyből, írja róla Suze, míg én a Fresh Fabrikra, rovatvezetőnk Sub Bass Monsterre asszociál. Moon arra is felfigyelt, hogy a rendszergazdát fotózó kolléga elővigyázatlanul nagy felbontású képet küldött, így akár le is leshettük volna a szupertitkos IP-címeket füzetéből (nem tettük). Hanyagul kopott kisvakondos pólója lenyűgözte értékelő csapatunkat.

Topmanager Ő a legkevésbé misztikus környezetben dolgozó egyed, szereti a rendet. Cigi, kávé, internet: nem csoda, hogy jelöltünk boldog. "Szerintem ő inkább egy igazgató"- kételkedik Hajni.

Pirosinges "A mi rendszergazdánk ápolt, igényes, és nagyon jó kedélyű. Jó ízléséről árulkodik gondosan megválogatott, divatos, friss, de nem hivalkodó darabokból álló ruhatára is. És ami még fontos: nem kőolajszármazékokon él, hanem eredeti és egészséges házi teát fogyaszt!" - írja a fotót beküldő kolléganő. Látszik, hogy ezen a helyen megbecsült munkaerő a rendszergazda. "Valahonnan ismerős, túl jó a telefonja, biztos degeszre keresi magát" - fogalmaz kevésbé árnyaltan a mi egyik kolléganőnk.

Termo Hamisítatlan webkamerás felvétel, a mezőny alighanem korbajnok résztvevője. A képet egyébként a tengerentúlról kaptuk, az Amerikában élő magyar rendszergazda öltözékéről viszonylag kevés részlet derül ki, annyit azonban elárul, hogy a szerverszobában nem lehet túl meleg, hisz termót hord. "A legaranyosabb bácsi, elfogadnám nagybátyámnak" - vélekedik az egyik kommandótag, a másik pedig hozzáfűzi: "Ő az emberarcú rendszergazda. Látszanak rajta a felhasználói stupiditással folytatott küzdelemmel eltöltött évek, de optimizmusa töretlen."

Triumvirátus A képen egyszerre három rendszergazda látható, a felvételt a jobb szélső úr küldte el a Velvetnek. Levelében a következőkkel vezette fel a látnivalót: "A kép mottója a vezetőnk azon álláspontja, miszerint 'az informatikusi munkakör egy bizalmi állás'. Ezt a gondolatot mi magunkévá tettük, ami remélem, látszik is a képen az elegáns ruházat és munkakörnyezet mellett." A balszélső szakember fehérzokni-szandál összeállítására a Velvet valamennyi tagja felkapta a fejét. Az NDK a rendszergazdákban tovább él: kockás ing, kivillanó has, zokni szandállal. "A középső delikvens sajnos házas" - állapította meg röntgenszemű kolléganőnk - "de a két szélsőnél még lehet próbálkozni."

Lesz-e még A fiatalember a rendszergazdai lét elengedhetetlen kellékeit összegzi a fotón és levelében is: "A kép jól példázza a mai rendszergazdák (test)felépítését; a megfelelő munkahelyet és ellátást (egyszerűbben: kaja, pia, nő); a minket is foglalkoztató, EU-val kapcsolatos kérdéseket."

Ő az én kedvencem, a szája szegletében bujkáló gallamiklósos, hamiskás mosoly azonnal megkapott, míg kolléganőim inkább a részletekben merültek el: "Pilótakeksz és édes pezsgő, a tuti hányás receptje." Illetve: "Kifejező, ahogy a képen megjelenik a szex, a pia, és a vaníliás karika." A választási plakát a Szánalmas.hu fénykorát idézi, bár nem tudjuk, mikori alkotás.