A főszervező gyerekkori filmélménye hatására rendezi meg a Sisi Bált. A Sisi-ruhatervezőt gyerekkori tervei, a zenészek vezetőjét pedig a szakmai ambíciói motiválták. A Sisi-kultusz, mint mósuszillatú felhő lepte el a Stefánia Palotát.

A bevonulás lenne a legfontosabb - magyarázta a főszervező, hogy miért is várunk az egyetlen tévéstáb érkezésére. A sajtótájékoztató egyik látványossága volt, amikor a két Sisi-ruhába öltözött modell, a tavalyi turizmus szépeként is ismert Magony Szilvia és Gyurik Andrea a Monarchia Szimfonikus Zenekar aláfestésével végigvonult a tíznél kevesebb vendég közt.

Osztrák romantikus film

Nosztalgikus fanatikusok képekben

Augusztus 10-én Sisi Bált (a hagyományos Sissi elnevezéstől eltérően itt egy s-sel írják) rendeznek a Stefánia Palotában. Az estély szervezője Rakszegi Zita saját bevallása szerint tizenkét éves korában megnézte az 1955-ben készült, Ernst Marischka-féle Sissi című filmet Romy Schneiderrel a főszerepben. Ez az élmény olyan hatással volt rá, hogy elhatározta, egyszer szervez majd egy bált Erzsébet királyné emléke előtt tisztelegve. Aki a filmből tájékozódott a Kiegyezés idején magyar királynévá koronázott Erzsébetről, egyoldalú információi lehetnek a személyiségéről, de erre a keretes szövegben térünk ki.

Amíg az osztrák romantikus filmet egy óriási kivetítőn láthattuk hang nélkül, Rakszegi Zita ismertette a bál lényegét: „a nagyestélyiken át kel életre az időutazás.” A meghívott vendégek közt szerepel majd Árpa Attila feleségével, Tomán Szabinával, és Bíró Ica is, aki Sisi egyik kései, sötét ruhakölteményét viseli majd. „Először mutatjuk be a bálon Sisi gyémántcsillagos toalettjét is”- lelkendezett a rendezvényszervező.

Ritka alkalom

2007 – hármas Sisi-évforduló
Idén három évfordulót ünnepelünk, amelyek Erzsébet királynő személyéhez kapcsolódnak. Sisi 170 éve született, 150 éve látogatott először Magyarországra, és 140 éve koronázták magyar királynévá.

A ruhakollekciót Czédly Mónika esküvői ruhatervező állítja össze a bál számára, aki korabeli dagerrotípiák és újságok alapján tájékozódott a viseletekről, és ő maga is láthatóan Sisi-fétis hatása alatt áll. Mint arról beszámolt, öt éves korában már a királyné toalettjeihez hasonló terveket rajzolt, de csak jóval később, a Grassalkovics kastélyban tett látogatásakor jött rá, hogy azok valójában Erzsébet királyné ruhái.

Kutatásai során Czédly Mónika meggyőződött arról is, hogy a férfiak a nőkhöz hasonlóan szeretik a korabeli öltözékeket. Néhány ismerőse ugyanis arról számolt be, tart otthon korhű ruhát, de sajnos nincs alkalma viselni. „Ezúttal mindenkinek lesz lehetősége szép ruhában pompázni” – csillant meg a ruhatervező szeme Rakszegi Zitához hasonlóan.

Dr Habsburg Otto és a viaszpecsét

A lelkes beszámolók sora a Monarchia Szimfonikus Zenekar vezetőjének, Schuster Andreának a gondolataival folytatódott, aki a sajtótájékoztató végén arról a büszkeségéről számolt be a Velvetnek, hogy zenekarának fővédnöke maga Dr. Habsburg Ottó, akit egy viaszpecséttel ellátott levélben kért fel a feladatra. Dr. Habsburg postafordultával azt válaszolta Andreának, hogy örömmel vállalja a felkérést, és jól emlékszik, hogy fia, György esküvőjén a szimfonikusok szórakozatták a násznépet.

Visszatérve a sajtótájékoztatóra, a zenész arról beszélt, a Kiegyezés idején a klasszikus zenészek az úri társaság népszerű szórakoztatói voltak. Az arisztokratát a valcerokat ugyanúgy kedvelték, mint a népi ihletésű polgárgaloppot, valamint parasztpolkát. „Ezek a zeneművek tele vannak humorral, játékossággal” – mondta Schuster Andrea, és kvartettjével a Sisi bál ízelítőjéül előadta ifjabb Johann Strauss Pizzicato Polkáját.

Gyümölccsel töltött korhű hús

A bál menüjét egy antropológus segítségével állították össze, hogy majd a nyolc fogásos vacsora a lehető legjobban hasonlítson arra, amit a Monarcia arisztokratái fogyasztottak. A korabeli ételekből a sajtó számára is ízelítőt állítottak össze, bár nem hozzáértő módon elsőként a pestós saláta felé nyúltunk.

„A gyümölccsel töltött hús ugyanolyan, mint amilyet Sisi is fogyasztott, már amikor nem fogyókúrázott” – segített a tájékozódásban Rakszegi Zita, akit ezután arról kérdeztünk, vajon kiket vár a bálra. A szervező elmondta, elegánsabb éttermekben teszik majd közzé azt a magazint, amelyik részletesen ismerteti a bált.

Ruhaszépségverseny

Az Operabál 240 ezer forintos, páholyban elköltött vacsorára jogosító belépőjénél némileg olcsóbb jegyárakat terveztek a Sisi Bálra. 200 darab állójegyet adnak majd ki darabonként 55 ezer forintért, és 150 darab ülőhellyel számolnak, amelyért 110 ezer forintot kell majd fizetni. „Az utóbbi vendégeknek jár a nyolc fogásos vacsora”- mondta Rakszegi Zita. Az est egyik fénypontja a fétis jegyében korhű műsor, Sisi ruhaszépségverseny lesz, amelynek fődíjáról többek közt Bíró Ica dönt.

Sisi élete

Elisabeth Wittelsbach bajor hercegi családban született 1837-ben. Szülei unokatestvérek voltak, és rossz házasságban éltek. Édesanyja az életét nyolc gyereke felnevelésének szentelte. A 15 éves Sisit a Habsburg Birodalom császára Ferenc József vette feleségül. A kamasz császárné életét anyósa, Zsófia főhercegné keserítette meg örökös bírálataival, aki azt sem engedte, hogy Sisi a gyerekeit, Zsófiát és Gizellát nevelje. A nagyobbik lány a főhercegné felelőtlensége miatt halt meg Budán, de Sisi önmagát okolta. Tragikus sorsú Rudolf fiával sem alakult ki szoros kapcsolata.

A császárné idegei 21 éves korában már olyan rossz állapotban voltak, hogy az orvosa Spanyolországba küldte pihenni. A vakáció alatt ismerkedett meg egy magyar testvérpárral, és nekik köszönhetően kezdett érdeklődni Magyarország iránt. Az elkövetkezendő években igyekezett beleszólni férje politikai törekvéseibe, és ezzel a magyarok körében egyre népszerűbb lett, az osztrák udvarban annál kevésbé. A Kiegyezés évében Sisit magyar királynévá koronázták. Legkisebb lányát, Mária Valériát egy évvel később, tudatosan Budán szülte. A társasági életben a királyné egyre visszafogottabban viselkedett, ennek egyik oka, hogy rossz fogait szégyellte, az idő múlásával pedig szépsége megőrzése is egyre inkább nehezére esett. Fogyókúrás étrendje leginkább tejből állt, emellett a szervezetét terhelő lovas sporttal tartotta magát formában.

Rudolf halála után már csak fekete ruhában volt hajlandó mutatkozni. Rövid genfi tartózkodása alatt, 1898 szeptemberében egy Lucheni nevű olasz anarchista állt személyes bosszút rajta saját, elhibázott élete miatt. Élesre köszörült reszelővel szúrta szíven a királynét, aki később belehalt a sérüléseibe. (forrás: többek közt Wikipedia)