horoszkóp

Spermamutáció okozhatja a skizofréniát

2004.10.25. 13:15
Svéd és brit kutatók szerint a skizofrénia kialakulásában szerepet játszhat, ha az apa a gyerek születésének idején harminc évnél idősebb volt.
Svéd és brit kutatók eredményei szerint az idősebb édesapák gyermekei hajlamosabbak a mentális betegség kialakulására, ami azt a teóriát látszik megerősíteni, miszerint az idősebb korral járó mutációk állnak a skizofrénia hátterében.

Összefüggések

Határozott összefüggés állapítható meg az apai életkor és az utódoknál megállapított skizofréniás esetek között - jelentette ki Finn Rasmussen professzor, a világhírű svéd Karolinska Intézet kutatója. A feltételezés az, hogy a kockázat növekedését a spermiumok idősebb korban gyakrabban, és nagyobb méretekben előforduló meghibásodása, mutációja okozhatja - hangsúlyozta a professzor.

Meggyőző az eredmény

Az esetleges összefüggést néhány kutató már korábban is felvetette, a Karolinska Intézetben és a Bristol Egyetemen, mintegy 700 ezer angol és walesi személy bevonásával végzett vizsgálat azonban minden eddiginél átfogóbb volt, és meggyőző módon erősítette meg a korábbi feltételezéseket.

A vizsgálatok során 1973 és 1980 között született skizofréniás betegek adatait elemezve arra a következetésre jutottak, hogy az érintettek 15,5 százalékánál szerepet játszott a megbetegedés kialakulásában az, hogy apjuk születésük idején 30 évnél idősebb volt.

Nő a számuk

Angliában és Walesben a gyermekvállalás átlagos életkora az elmúlt két évtizedben 29,2 évről 32,1 évre tolódott ki - írta Rasmussen professzor a British Medical Journal című folyóiratban. Az apává válás életkorának három évvel való emelkedése a skizofréniás megbetegedések számának 12,15 százalékos emelkedését jelenti majd - tette hozzá tanulmányában.

A kérdés nemzeti szinten és világméretekben nagy jelentőségű, hiszen karrierszempontok, és számos más tényező miatt a világ bizonyos térségeiben egyértelműen későbbre tolódik a férfiak gyermekvállalásának életkora. Növekszik a nőké is, ezt azonban a skizofrénia kialakulásának szempontjából a Karolinska Intézetben nem vizsgálták.

A skizofrénia gyűjtőfogalom

Paul Corry, a Rethink skizofrénia jótékonysági szervezet képviselője a BBC-nek elmondta, nem hisz a "Big Bang" teóriákban: a skizofrénia gyűjtőfogalom, melybe számos, eltérő tünetekkel járó betegség tartozik. Ugyanakkor elismeri, hogy a kutatás megerősíti az álláspontjukat, hogy a skizofrénia komplex mentális betegség, melynek kialakulásában mindeddig azonosítatlan genetikai és környezeti tényezők működnek közre.

A skizofrénia első tünetei - hallucinációk, téveszmék, káprázatok, és más viselkedésbeli változások - többnyire a tinédzser kor vége felé, a fiatal felnőttkor, a betegek húszas éveinek elején jelentkeznek. A betegség érintett 15-35 év közötti korcsoportban világméretekben mintegy 24 millió embert érint.