horoszkóp

Stahl konyhája: még jó is, a fenébe

2008.07.21. 13:42
Vegyes érzelmekkel álltunk a Nigella Lawsontól ihletett tévészakácsnő heti menüjéhez, de javarészt kellemesen csalódtunk. Befogadtuk Stahl Judit legendás szeretetét, és elmondhatjuk, a levesei egészen jók, a főfogásaiban csak néhány bakit találtunk. Az édességek azonban aggasztóak, pedig a séfnő nyalakodós, lihegős imázsa miatt azt gondoltuk, abban a műfajban a legjobb.

Szerkesztőségünk több tagját is meghatották Stahl Judit mondatai, amellyel a Gastroyallal kötött egyezségét népszerűsítette nemrég új, házhozszállító szolgáltatását beharangozó sajtótájékoztatón. A híradósból lett gasztroasszony szerint az emberek manapság ki vannak éhezve az örömökre, a főzés pedig nemcsak az éhség ellen kiváló tevékenység, de ősi öröm is. Főzni és enni adni valakinek nem más, mint a szeretet megnyilvánulása.

Befogadtuk Stahl szeretét

Egy Stahl étel

Úgy döntöttük, befogadjuk Stahl Judit szeretetét, és négyen vállalkozunk rá, hogy a tévés személyiség ősi örömeinek produktumát teszteljük, és ígéretet tettünk egymásnak, hogy beszámolónkban kerüljük majd a Stahl-szlenget. Szándékosan nem használtunk tehát olyan kifejezéseket, mint buci fokhagymagerezd, vagy szépségdíjas rákocskák.

Még élénken él a kép Stahl Judit vállalkozásának kezdeteiről, ezért a tesztbe vegyes érzelmekkel vágtunk bele. „Maximális rosszindulattal közelítettem a kajákhoz, mert nehezen tudom megbocsátani Stahl Juditnak, hogy Nigella Lawson farvizén lesz napról napra gazdagabb.”

Disznóhúst ne rendeljen soha!

Az ételek azonban sok meglepetést okoztak. „Az általam kóstolt három leves mindegyike jó, sőt kiemelkedő volt a hazai házhozszállítós mezőnyben, a csirkék és a köretek is rendben voltak, egyedül a disznóhúsokkal nem bírt a technológia, rettentő kemény volt mind a kettő főétel, amit rendelni bírtam. Persze jó húsz százalékkal drágább, mint a többiek, és persze ez is kevés a jóllakáshoz. Csak disznóhúst ne rendeljen soha.”

A csomagolásról és az ételek külalakjáról nem érdemes külön megemlékeznünk, a fogásokat azonban egyenként értékeljük. Egyik teszterünk csaknem teljes leveskínálatot megismerte. „A lencsekrémleves (330 Ft) kellemesen fanyar, enyhén ecetes íze nekem bejött, az állaga is rendben, de tényleg csak az étvágygerjesztő leves funkcióját tölti be, tápértéke nagyjából nulla. A toszkán babos leves (320 Ft) minden szempontból hibátlanra sikerült, még azt is vállaltam volna, hogy azt hazudjam, én főztem. A thai csirkeleves kókusszal, csilivel (310 Ft) semmi extrát nem jelentett, de legalább nem okozott csalódást sem, elfogyott, viszonylag laktatott, de azért inkább irány egy kínai.”

Mégiscsak kanalas műfaj

Kánikulában ráklevest rendelni csak első hallásra bizarr ötlet, a számtalan házhosszállító cég ételeit kipróbálva magabiztosan állítjuk, hogy immunrendszerünk az idők folyamán acélosodott. Bátorságunk bőséges termést hozott. „A ráklevesben nem csak mutatóban található 2-3 szem konzervrák, hanem szinte minden kanálhoz jut, és ez nem a megszokott arány, jóleső érzés, hogy nem sajnálták belőle. A rizstésztával egyéb bajom is van: széles, hosszú, a levestől csúszós tésztacsíkokat egyszerűen nem lehet kulturáltan kienni egy levesből kés és villa nélkül, pedig a leves - állagából adódóan - mégiscsak kanalas műfaj. Én meg nem vagyok zsonglőr. Ja, hogy az íze? Hát az kurvajó volt, a francba is.”

Tesztereinket inkább a főfogások osztották meg. „A citromos sertésragu füstölt tarjás kelbimbóval (720 Ft) volt az első komoly csalódás, a neve alapján finom kaja nem jött össze. A húsdarabok kőkemények, a citromos szósz átlagos, a kelbimbó kemény és ízetlen, a füstölt tarja füstölt tarja”- mondta a Stahl-féle disznóhústól immár elhatárolódó kollégánk. Különösen miután a következő élményben is részesült. „A mézes-diós-csilis sertéskaraj, rozmaringos, grillezett zöldségekkel 790 forintért egy teljes tévedés. A hússzelet kőkemény, a zöldség semmilyen. A zöldségek aránya és állaga sem stimmelt, elrontotta a lehetséges minimális örömöt is, ment bizony a kukába, szinte az egész.”

A diós-szószos cucc zseniális ötlet

Sokkal inkább mulatságos volt a diós csirke cukkiniágyon (720 Ft), legalábbis kolléganőnket hasonló élményt okozott, mint a robbanós cukorka. „A hús ismét nem volt rágós, és a dió frissnek tűnt, csak úgy ropogott a fogam alatt, ami különös oknál fogva nagyon szórakoztató volt. Az összkép nem volt az igazi, fura külső a rakott ételek sajátja. Evés közben ismét belefutottam abba a különös ízbe, amit szinte mindegyik Stahl-os ételnél éreztem. Lehet, hogy valamilyen fűszer, amit nem ismertem fel. A köretet nem kommentálnám, párolt rizs.” Másik kolléganőnk a cukkiniágyról is megemlékezett. „Az nem túl izgalmas, de ez a diós-szószos cucc zseniális ötlet. Meg még jó is, a fenébe.”

A mogyorókrémes csirke csilis krumplipürével is egy kreatív fogásnak bizonyult. „A mogyorókrémből semmit nem éreztem, ellenben kiadós indiai ízhatást gazdagon fűszerezve, némi édeskés beütéssel igen. És nagyon jó volt. A krumplipürén a csilit csak egész finoman érezni, talán a füstölt sajt nyomta el kicsit, az összhatás magasan a legjobb az általam eddig tesztelt összes ételszállító összes kajája közt. Nem tudom, melyik Nigella Lawson-könyvből lehet a recept, de megvenném.”

Úgy vártam, mint ovis a karácsonyt

A mustáros-hagymás csirke is kreatív, de más érzelmeket ébresztett teszterünkben. „Nem is szeretem a csirke combját, illetve a bőrét. Lehet, hogy érdemes lenne feltüntetni, hogy az étel melyik részéből készül a szerencsétlen állatnak, ugyanis reményeim szerint nem én csak vagyok ennyire válogatós. Az ízek sem voltak elég karakteresek. A burgonyapürével szerencsére sikerült részben pótolnom a hiányt, bár Roberta anyukájának gombócai nélkül valószínűleg vészesen leesett volna a vércukorszintem”- emlékezett meg kolléganőnk arról a részletről, hogy a teszt napján szerkesztőségünk számára több kiló sárgabarackos gombócot küldött kolléganőnk édesanyja, aki Stahl Judithoz hasonlóan a szeretetének egy részét ételekben fejezi ki.

Ami az édességeket illeti, a tévészakácsnő felvehetné a kapcsolatot gombócszállítónkkal, mert a kínálat minőségét még lenne hova fejleszteni. „A rumos málnás csokihabot valami izgalmas, sötét színű, rummal és málnával bekevert dolognak képzeltem, és úgy vártam, mint ovis a karácsonyt. Aztán akkorát is csalódtam benne, mintha elárulták volna, hogy nincs is Jézuska, mert a csodás édesség helyett egy kis erősen megfáradt külsejű, színtelen és ízetlen hab figyelt a doboz aljában, a tetején pár szem löttyedt málnával.” A meggyes csokitorta elemzéséhez pedig filozófia is társul. „Ez a sütemény világelső abból a szempontból, hogy ez az első csokitorta, amelyben - neve és meggyőző színe ellenére - egyetlen molekulányi csokoládéízt sem sikerült felfedeznem. Pedig valahogy mindig azt képzeltem, hogy Stahl Judit - az erotikusra vett nyalakodós-kéjelgős-lihegős imázsa miatt - valahogy édességben alkothat kiemelkedőt.” Hát, nem.