horoszkóp

Szépeké a világ

2005.02.20. 18:12
A testünk már rég nem Isten adománya, hanem olyan valami, amelynek külső megjelenését kedvünkre szabathatjuk át - mindez csak pénz és bátorság kérdése. De miért akar mindenki szép lenni?

A plasztikai sebészettel rengeteg ember számára nyílt meg a kapu, amely mögött ott rejlik a lehetőség: egy új élet megújult, megszépült külsővel. De az orvostudománynak ez a testet-lelket gyógyító ága mások számára csapda lehet: a tökéletes szépségre, örök fiatalságra vágyók veszélyes játékszere, akik nemcsak testüket, de a lelküket is vásárra viszik.

"Az igazi áttörést a plasztikai sebészet megítélésében Magyarországon a rendszerváltás hozta - meséli dr. Seffer István plasztikai sebész főorvos. - Azelőtt egy-egy esztétikai beavatkozás csak a gazdagok hóbortja volt, ma már a szakma jelen van az élet minden területén. Nemcsak művészek, politikusok, üzletemberek operáltatják meg testük csúfnak ítélt területeit, de a hétköznapi emberek is gyakran élnek ezzel a lehetőséggel. A technikai megoldások is rengeteget fejlődtek az elmúlt években, a műtéteket rövidebb idő alatt és a páciensek számára kevesebb kényelmetlenséggel végezzük el."

Aki szép, az jó is?

A vonzó külső manapság nagyon fontos. Nem csupán a topmodellek, színésznők, televíziós személyiségek esetében előny, ha valaki jól néz ki, de a szépség egy egyszerű állásinterjún is sokat nyom a latban. Az emberekben élő előítélet szerint aki szép, az jó is, és aki rút, az valószínű, hogy rosszlelkű. Sokan azért akarnak megszabadulni zavaró szépséghibájuktól, mert úgy érzik, számos munkakör csak így nyílhat meg előttük. Mert ki érzi jól magát, ha egy luxusszállodában egy széles állú, nagy orrú pincérnő szolgálja ki, vagy ki köt biztosítást egy elálló fülű, sebhelyes arcú ügynökkel? Hiába gondoljuk sokan, hogy nem a külcsín, hanem a belbecs számít, ha választani kell, ösztönösen az esztétikailag vonzóbb személyt választjuk. A jó megjelenés, a saját külsőnkkel való elégedettség rányomja bélyegét az eredményeinkre, és ezt a munkáltatók is jól tudják.

Ugyanakkor mindanynyiunkkal előfordult már, hogy az első látásra zavaróan csúnya ember külsejéről néhány másodpercnyi beszélgetés után elfeledkezünk, élvezzük társaságát, kellemes személyiségét. "Ez teljesen normális jelenség - állítja Végh József klinikai pszichológus -, hiszen nem egy testtel, hanem az emberrel beszélgetünk. A lelkére, a gondolataira vagyunk kíváncsiak. Akinek szép a lelke, őszinte a viselkedése, aki felvállalja magát olyannak, amilyen és így kellő önbizalommal jár-kel a világban, annál nem fontos a külső megjelenés. A figyelem automatikusan átterelődik a belső tartalom felé. Jó példa erre egy fiatal lány esete, akivel egy csoportterápián találkoztam. A lány nem volt az a kimondott modellalkat, de amikor fokozott érzelmi helyzetben elsírta magát, kifejezetten megszépült. Fel merte vállalni önmagát, és ettől vált széppé. A terápiás munka során megtanulta, hogyan lehet a hétköznapokban is őszinte, és képessé vált arra, hogy szeretetteljes válaszokat adjon a környezet kihívásaira. A belső változás azonnal megjelent a külsején is. "

Nem akarnak csúfak lenni

Az emberek többsége azonban szeret olyan lenni, mint a többiek, és csak a kisebbség akar más lenni. Kevesen választják, hogy csúfságukkal tűnjenek ki az átlagból, inkább az általánosan elfogadott szépséghez vonzódnak.

A plasztikai sebészet klienseit elsősorban a szépséghibával születettek, vagy balesetek áldozatai alkotják, akik nem fogadják el saját képüket. Változtatni akarnak külsejükön, tudják, hogy mit akarnak. Ha a műtét sikerült, ők elégedettek lesznek, mert arra a képre hasonlítanak, amelyre régóta vágytak. Ez új lendületet ad nekik, és gyakran pozitív irányba változik életük is.

De létezik a pácienseknek egy másik csoportja, akik a valóságban szépek, de az énképükben nem tartják magukat annak. Önbizalomhiányban szenvednek, ami a műtét után is fennállhat, ha nem kapnak pszichés támogatást. Aztán ott vannak az örök elégedetlenek, akiknek semmi sem tetszik az életben, ezért nem tudják pontosan megmondani, mi is az igazi gondjuk. Elégedetlenek az élethelyzetükkel, a munkájukkal, a testükkel. Náluk mindegy, miben jön létre változás, maradnak olyanok, amilyenek: feszült, ideges emberek, akik idővel új külsejük ellen is fel fognak lázadni. Ők a plasztikai sebészek rémei, a gyakorlott orvosok idejében felismerik a bennük rejlő veszélyt, és nem vállalják el a műtétet.

Persze nagyon is érthető vágy, hogy fiatalok és szépek akarunk maradni. Az örök fiatalság vágya mögött az örök élet vágya húzódik meg. Az öregedés nyomainak eltűntetése hamis illúziókat kelthet az emberben. Aki pedig elveszíti a kapcsolatot a testével, az könnyen úgy járhat, mint Michael Jackson, aki a vicc szerint fiatal afroamerikai fiúból fehér, középosztálybeli háziasszonnyá vált. A legfrappánsabban talán az örök szépség, Cindy Crawford fogalmazta ezt meg: "Nem ítélem el a plasztikai műtéteket, de én nem akarok élni velük, mert azt szeretném, ha a gyerekeim az én testemet és az én arcomat ismernék és szeretnék meg."

A teljes cikk az ELLE februári számában olvasható