A szoláriumokból áradó UV A sugárzás is károsítja a sejteket, ezért többszöri, igen rövid szoláriumozás is ugyanolyan káros lehet, mint a hosszabb napozás.
Belgiumban a 15 és 35 év közötti korosztályban minden harmadik nő és minden tizedik férfi rendszeresen jár szoláriumba, márpedig a napágyak használata veszélyes is lehet - írja a La Derniere Heure című belga napilap csütörtöki számában.

Nem érzik a veszélyt

Az egyik fő probléma az, hogy a szoláriumozók nem érzékelik a veszélyt: a napágyak által kibocsátott ultraibolya (UV) sugarak ugyanis nem okoznak leégést, vagy legalábbis csak a legérzékenyebb bőrű embereknél. Ennek oka, hogy a napágyak főleg az UV-sugárzás egyik típusát, az UVA-t használják, miközben egy másik típus, az UVB az, amely égeti a bőrt - s amelyről már korábban egyértelműen bebizonyították, hogy rákot okozhat. A napsugárzás mindkét típust tartalmazza.

Az UV A is káros

A belga újság egy ausztráliai tudósnak, a sydney-i egyetem professzorának, Gary Halliday-nek a kutatási eredményeit ismerteti. A tudós mintegy húsz, bőrrákban szenvedő beteg szövetmintáit vizsgálta, s egy nagyon fejlett, lézert használó technikával azt elemezte, vajon milyen típusú UV-sugárzás okozhatta az illetőnél a rákos sejtek kifejlődését. Az eredmény egyértelmű: az UVA és az UVB egyformán káros, a különbség csak az, hogy az első típus a bőr mélyebben található sejtjeit támadja, a második pedig a felszínhez közelebb lévő rétegeket.

Az ultraibolya sugárzás tehát - bármilyen legyen is a típusa - komoly genetikai változásokat okozhat, ha hosszabb időn át éri a testet. S ez nem csak az olyan eseteknél igaz, amikor az illető több órán át napozik: a viszonylag rövid, de rendszeresen ismétlődő napozás is káros lehet - mutat rá a belga lap csütörtöki számában.