Utcai körkérdésünkből egyértelműen kiderül: az utca embere pontosan tudja, mi lesz a divat: csőnadrág, óriási napszemüveg, tunika és a lakk. Azt is megtudtuk, miért ciki az emó, és hogy a nőket és férfiakat egyaránt félelemmel tölti el a küszöbön álló miniszoknya-invázió.

"Sok pötty, meg babacipő hegyek, vagyis ezek a topánkák mennek majd továbbra is" - jelentették ki a tavaszias hangulatú, hangsúlyozottan nem emós lányok, akik az élénk színek előretörését jósolják.

A táska, ami a seggen ugrál

Noémi (19) elmondta, szerinte azért marad a retró is, barátnője pedig a hatalmas szempillák kambekjét reméli. "Én nagyon nem szeretem az imós cuccokat" - mondta Noémi, a társaság legmegmondóbb tagja - "mert én nem vagyok az a vékony alkat." Ezután kisebb veszekedés tört ki az új nadrágtrend kapcsán, majd a Hajni (21) és Szandra (21) megegyezett abban, hogy a trapéz már nem divat, ellenben a láb vonalát szigorúan lekövető csőfazon igen.

A miniszoknya előretörését nem üdvözölték hangosan, mivel úgy vélik, a vastagabb lábúakra nézve nem szerencsés. Az alacsonyak viszont jól járnak, mivel ők optikailag magasabbnak tűnnek majd ezen a tavaszon.

"Keresztpántos táska, ami a seggen ugrál, fekete cuccok, slip on cipő, hajpánt, rohadtul csőgatya" - válaszolták meg kérdésünket, hogy mi az emo (imós) - "ahhoz hogy valaki imós legyen, nagyon vékonynak kell lenni. Egy ducibb embernek nem áll jól. Nagyon fontos, hogy fejükbe lóg a hajuk, amit feketére festenek. És az is fontos, hogy az imós érezze, hogy szar az élete" - mondta Noémi, aki saját bevallása nem szereti az emókat, mert ő alteros, Heaven Street Sevent hallgat.

A legőrültebb színek mennek

"Az arany és a bézs nagyon topon van" - mondta Jacklyn (16), aki a németországi Nürnbergből kirándult a Vörösmarty térre. Kiderült, hogy ebben a szezonban a blézer az abszolút muss. Jacklyn személy szerint a nagy napszemüvegek híve, ezért ezt prognosztizálta tavaszra is. Farmer-balerina kombóban utazik, mivel - csakúgy mint David Hasselhoff - ő sem szíveli a magas sarkú cipőt. Szerinte kiegészítők közül a hosszú nyakláncok, színekben pedig a legőrültebbek, azokon belül is a neonszínek fognak hódítani.

Fekete, vagy a vad szürke

"Számomra a tavaszi divat pont olyan, mint a téli: egyöntetűen a fekete szín dominanciája jellemzi. Feketét hordok, de néha, amikor nagyon bevadulok, felveszek szürkét is. Én úgy vagyok ezzel, mint a nagy divattervezők: egyéniségem mélységeit és magasságait leginkább a fekete szín tudja visszaadni" - jegyezte meg ebédszünetét töltő Anna (25), aki ügyvédnő.

Mint megtudtuk, vonzalma csecsemőkorára nyúlik vissza: a szülei próbáltak ugyan ráerőltetni rózsaszínt, de olyankor nagyon sírt. Anna szomorúan fogadta a hírt, hogy a tavaszi divat egyik fő eleme a miniszoknya lesz, ő ugyanis - ha fekete, ha nem - egyértelműen elutasítja ezt a hóbortot. Barátnője, Vera (26, munkanélküli jogász) még hozzátette, hogy nála szezontól független alapszabály, hogy hetven százalékban boltban kell vásárolni, harminc százalékban turkálóban.

Mindenképpen hordjanak szoknyát a lányok

Marci (25) kinézetét a hőmérséklet emelkedése annyiban fogja befolyásolni, hogy a jelenlegi hosszú ujjú ingjét rövid ujjúra cseréli, valamint vékonyabb zakót vesz fel. A küszöbön álló miniszoknya-boommal kapcsolatban elővigyázatosságra int: "Ha nem hordanak alatta nadrágot a lányok, akkor nem fog zavarni a miniszoknya. A szoknyánál meg kell találni, mi a határ, és hogy hova veszi fel az ember. Szép dolog a miniszoknya, minden férfi szereti, de megvan a maga helye. Például este kézen fogva sétálgatni valakivel, ahhoz nagyon alkalmas a miniszoknya, kávézóba viszont nem. De mindenképpen hordjanak szoknyát a lányok, az nagyon fontos."

Tunika és cicanaci

"A tunika lesz tavasszal a divat, derékon egy vastag lakkövvel. Tunika cicanacival" - foglalta össze a leglényegesebbeket Kata (21) és Berni (21), akik szintén nem lelkesednek különösebben a miniszoknya iránt.

Kata szerint a fekete mindig megy, azon kívül a barnás, vajszínű lesz trendi. Berni közbevetette, hogy a piros is mindenképp, anyagok közül pedig a lakk. Szerintük a lényeg a kiegészítőkben van, ők például a már meglévő ruháikat variálják kiegészítőkkel. És akárcsak Jacklyne, szerintük is az extra méretű napszemüveg uralja a tavaszt.