A filmtörtént legjobb fegyverei után most összeállítottuk a legdögösebb járgányok illetve közlekedési eszközök listáját. Önnek melyik a kedvence: az emberi tulajdonságokkal felruházott bogárhátú, a déli öntudat jegyében feltuningolt izomautó, esetleg a hamvaiból feltámadt kalózhajó?

1. Herbie – A kicsi kocsi újra száguld

A közönség 1968-ban találkozhatott először az édes, és egészséges igazságérzettel, no meg versenyszellemmel megáldott bogárhátúval, akit a forgatókönyv szerint egy zseniális autószerelő keltett életre. A német autógyártás egyik lekedveltebb modellje a nézők körében is óriási sikert aratott: közel harminc év alatt összesen hat film készült a járgány főszereplésével, 1982-ben indult sorozata viszont csak öt epizódot élt meg. Herbie legutoljára 2005-ben tűnt fel a filmvásznon, akkor Lindsay Lohan ült a volán mögé. A problémás celeb egyébként tavaly novemberben kereken 84 percet töltött börtönben ittas vezetés miatt. Igaz, ekkor saját autóját vezette.

2. General Lee – Hazárd megye lordjai

Bo és Luke Duke narancssárgára mázolt Dodge Chargere igazi ikonná vált az Egyesült Államokban, miután 1979-ben bemutatták a Hazárd megye lordjai című sorozat első részeit a tengerentúlon. A járgány Robert Edward Lee-ről kapta a nevét, aki az amerikai polgárháború alatt a déli Konföderáció hadseregének tábornoka, majd főparancsnoka volt. Tiszteletére a Charger tetejére egy konföderációs zászlót festettek, dudája pedig a Dixie című dalt játssza, ami egy közkedvelt nóta a déli államokban. Herbie-hez hasonlóan a Hazard unokatestvérekről is lehúztak még egy bőrt, 2005-ben Johnny Knoxville és Seann William Scott főszereplésével ugyanis bemutatták a Hazárd megye lordjai című filmet. A legtöbb nézőben főként Jessica Simpson forrónadrág alatt feszülő, formás hátsója hagyott mélyebb nyomott.

3. Kitt - Knight Rider

Valamikor a nyolcvanas évek közepe felé az egész családot a tévé elé ültette Michael Knight és az ő csodálatos, beszélő autója. Tágra nyílt szemekkel csodáltuk a fekete Pontiac TransAmet, aminek eredeti változata sokáig díszítette gyerekszobánk falát. Naná, hogy ezt a sorozatot is újraélesztik. Igaz, csak huszonkét évvel azután, hogy az utolsó epizód is lement a tévében. Mivel David Hasselhoff már nem fest olyan dögösen kigombolt ingben, az új sorozatban Justin Bruening ül majd a volán mögé. A szószátyár járgány pedig ezúttal nem egy Pontiac lesz, a hipnotikus piros fény egy Ford Shelby GT500KR Mustang elején fut majd oda-vissza. A csodaautónak pedig maga Val Kilmer kölcsönzi a hangját.

4. Batmobil – Batman visszatér

Az 1992-es Batman visszatér című filmben egy Jay Ohrberg által tervezett autó látható, amit a denevérruhába öltözött hős aktuális főellenségének, Pingivinnek sikerül is hatalmába kerítenie egy rövid időre. Szerencsére hősünk még éppen időben intézkedik, és a leválasztható odalelemeknek köszönhetően azt is megússza, hogy egy szűk sikátor összepasszírozza. Az Észak-Angliában található keswicki autósmúzeumban egyébként bárki megtekintheti ezt a járművet számos másik Batmobillal és más filmekben látott négykerekűvel együtt.

5. Austin Powers magánrepülőgépe - Szőr Austin Powers

Bár a legtöbb filmrajongónak bizonyára James Bond járgányaira fáj a foga, mi a 007-es ügynök paródiája, Sir Austin Powers repülőjét szemlézzük be. Mike Myers a Szőr Austin Powers című filmben egy óriási magánrepülővel szeli át az Atlanti-óceánt, amely tükrözi Powers szexmániás egyéniségét valamint a hatvanas évek színes stílusát. Bár egy titkosügynöknek elvileg kerülnie kellene a feltűnést, a repülő törzse rikító színekben pompázik, a kavalkád bármilyen batikolt póló becsületére válna. Belsejében pedig egy olyan csajozós budoár van berendezve, amit maga a Playboy alapítója, Hugh Hefner is megirigyelne.

Képaláírás

6. A Fekete Gyöngy – A Karib-tenger kalózai

Természetesen nem lenne teljes a felsorolás egy vízi jármű nélkül. Választásunk Jack Sparrow kapitány kedvenc közlekedési eszközére, a Fekete Gyöngyre esett. A hajót eredetileg a Wicked Wench (kb. Gonosz asszony) nevet kapta, és Lord Beckett tulajdona volt, aki egy Sparrow-val történt incidens után elsüllyesztette, kapitányát pedig kalózkodással vádolta meg. Miután sikerült hamvaiból újra feléleszteni, Sparrow átkeresztelte a járművet, amely fekete törzse és vitorlái révén igazi lopakodó harci eszköz lett, akárcsak egy B-2-es nehézbombázó. A Wikipedia információi szerint egyébként valóban létezik egy Fekete Gyöngy névre keresztelt vitorlás, ami valahol az Egyesült Államok egyik kikötőjében lassan az enyészeté lesz.

+ 1. Teleport – Star Trek

McCoy, Kirk és Spock

Bár nem szeretnénk nyíltan állást foglalni a Star Wars és Star Trek vitával kapcsolatban, a felsorolás végére Gene Roddenberry legendás sorozatából emelnénk ki egy ötletes találmányt, ami egyszer talán tényleg kiüti a hagyományos közlekedési eszközöket a nyeregből. Nyilván mindenki, aki nap mint nap több órát ül a dugóban, irigykedve nézi Kirk kapitányt és legénységét, amint egy szempillantás alatt átteleportálják magukat egy távoli helyre. A tudósok egyébként keményen dolgoznak azon, hogy a kicsit bizarr ötletből valóság legyen. 2002-ben például egy fénysugarat mozdítottak arrébb az ausztrálok, a Nature 2004-ben pedig arról számolt be, hogy két kutatócsoportnak is sikerült atomokat teleportálnia. Két évvel később pedig fény segítségével mozdítottak odébb egy szemmel is látható, több milliárd atomból álló anyagdarabot a Koppenhágai Egyetem Niels Bohr Intézetének kutatói.

Kihagytunk valamit?
A lista természetesen nem teljes. Ha kimaradt a kedvence a felsorolásból, írja meg nekünk, és mi szavazásra bocsátjuk javaslatát.