Christian Lacroix nagymamaszagú luxusa

2007. július 27., péntek 13:50
Nagy felhajtás közepette mutatták be Christian Lacroix legújabb parfümjeit, a Rouge és Noir névre keresztelt női, illetve férfi illatokat. Az AVON számára tervezett illatok a szokásos luxust és érzékiséget kívánják képviselni, de inkább a nagymamáknak, vagy a bemutató alapján a drum and bass-eseknek szólnak.

A két illatot, amiket szeptembertől lehet majd kapni, egy celebekkel megtűzdelt elegáns fogadáson mutatták be. Az eseményen többek között feltűnt Zimány Linda, Zséda, Ördög Nóra, Havas Henrik és Farkasházi Réka is. Christina Lacroix francia divattervező most először dolgozott együtt a széles vevőréteghez szóló AVON-nal. Az együttműködésnek köszönhetően Lacroix több emberhez jut el, az AVON pedig bevezeti a luxuskategóriás termékeket a kínálatába.

Rouge és Noir és celebek - klikk!

A divattervező a nőknek szóló Rouge-t (vörös) és a férfiaknak szánt Noirt (fekete) alkotta meg a cég számára. Parfümöket szaglás nélkül bemutatni legalább annyira praktikus, mint borteszteket olvasni, de egy orientációs parfümkóstolást természetesen elvégeztünk, többek között azért, hogy megtudjuk, Lacroix-nak milyen szagú a luxus, az elegancia, az optimizmus és az érzékiség. A tesztelésben segítségünkre volt Zimány Linda, aki nagy parfümgyűjtőnek tartja magát, de Lacroix parfümje még nincs, ami nem csoda, mert a divattervezőnek eddig mindössze négy illata jelent meg; azok is egy francia forgalmazónál, aki csak a környező országokba szállít.

Rouge

A női illat vegyes érzéseket váltott ki minden tesztelőből, de ami a legkomolyabb probléma volt vele az az, hogy senki sem jellemezte olyan szavakkal az illatot, amikkel a bemutatón tették. Fotósunk először gusztustalanul édesnek találta az új kreációt, majd finomított véleményén és - egy parfüm számára lesújtó - szappan szóval jellemezte. Jelen cikk íróját kicsit a teára emlékeztette, de nehéz az ember fejéből kiverni azt a gondolatot, hogy (annak ellenére, hogy az illat kellemes) van benne valami nagymamás. Zimány Linda nem volt ennyire elutasító, szerinte friss és kellemes, de "nem az én illatom, a fülledt illatokat szeretem" - tette hozzá a Balaton szépe. A bemutatón hivatalosan provokatívnak, elegánsak és érzékinek nevezték az illatot, tehát szó sem volt semmiféle nagymamáról, de Zimány Linda is tévedett, mikor nem mondta azt, hogy érzéki.

Noir

Vörös és fekete
Stendhal alig 170 éve megjelent könyvében Julien Sorel számára a vörös a bűn vérességét, a szívet és a papi hivatást jelentette a Lacroix-féle elegancia helyett; a fekete pedig a gyászra, a halálra és a katonai pályára utalt szemben a mostani optimizmussal.

A parfümök világa a ruhákéhoz hasonlóan a férfiak számára elég egysíkú, ezért a férfi illatról alkotott vélemények nem különböztek radikálisan attól, amit a parfümről hivatalosan gondolni illik. A fotósunk meg volt elégedve a Noirral, kellemesnek találta. Szerinte valamire nagyon hasonlított, de ez már nem jutott eszébe. Szerintem parfüm létére igencsak emlékeztetett a sima sportoláshoz ajánlott dezodorokra, de a friss illat nem volt rossz. A frissességben egyet értett velünk az Ezüstlány, aki még azt is mondta, hogy jó. Lacroix szerint ez az illat modern, elegáns, kifinomult és optimista.

Luxus lézershow és félmilliós ruha

A parfümbemutató célja az volt, hogy átélhessük azt a luxust, amit a magunkénak érezhetünk, ha az új illatokból magunkra spriccelünk egy kicsit. A női illatról még a bemutató show-műsor előtt kiderült, hogy kicsit szappanos, kicsit nagymamás, de ha ilyen szaga van, hát legyen. A luxust ezen kívül még kulináris oldalról kívánták megfogni, amit egy kellemes fogadás keretén belül tettek, valamint egy divatbemutatószerű show során, amikor a fülünk és a szemünk tudhatta meg, hogy milyen neki a fényűzés. Jelenthetjük, ha Karsai Zitát látjuk táncolni, vagy egy videót egy vízfalon, vagy egy modellt félmilliós ruhában, vagy egy eszetlen lézershow-t, akkor bizony luxussal állunk szemben, úgyhogy jól nézzük meg magunknak. A bemutatott eredeti, kb. félmilliót érő Christian Lacroix ruhát - ami leginkább egy népies falvédőre hasonlított - a rendezvény résztvevői között kisorsolták. A fül akkor találkozik a már sokat emlegetett luxussal, ha az eddig bemutatott képi elemek, de főleg a lézershow alatt valahol a drum and bass, a goa és a trance határán húzódó zene szól.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés

hirdetés