Az elvörösödésben az a furcsa, hogy az ember eleinte azt hiszi, hogy kinövi, aztán ahogy múlnak a gyermekévek, csak nem jön a változás.
A környezetünkben élők elvörösödési szokásairól készített hevenyészett felmérésünk legmeglepőbb eredménye az, hogy nincs konszenzus elvörösödés tekintetében, azaz a kiváltó okok teljesen eltérnek egymástól. Ráadásul sokakat sújtó jelenségről van szó: a mintegy 15 főt számláló vegyes nemű mintavételben csak egyetlen egy olyan személy volt, aki soha nem szokott elvörösödni.
Veszélyforrások: a bókoktól a hazudozásig
A kiváltó okok között a legveszélyesebbnek a váratlan bókok tűntek, melyből arra következtetünk, hogy a mai illemkódexből hiányzik a bókok fogadására vonatkozó fejezet, vagy szimplán csak macsósodik társadalmunk, és ezért szoktak el a nők a bókoktól.
Több romlatlan válaszadónk beszámolt arról, hogy a médiában lehúzott évek dacára is elvörösödik, ha tudja, hogy nem a színtiszta igazat mondja. Ezeknél a személyeknél azt is megfigyeltük, hogy a nyilvánosság figyelme és a rászegeződő tekintetek is okozhatnak arcpírt. Gyakran érzik azt az elvörösödők, hogy beszélgetőpartnereik valamilyen rejtett előzetes tudással rendelkeznek velük kapcsolatban, és esetleg épp erre gondolnak, de közben ravaszul valami egészen mást mondanak, ami nagy para.
Egyik válaszadónk minden részletre kiterjedően szintetizált: "Általában nem is konkrét téma vagy szituáció miatt pirulok el, hanem olyan mélyben rejlő összefüggések miatt, amiknek csak egy részét tudom. Például eszembe jut a témáról valami, arról megint valami, ami ciki vagy szexuális vagy titkos (vagy mind egyszerre), a kívülálló meg nem érti, mi ebben a pirulós, de én tudom. De van, amikor még én sem tudom. A tudatalattim üzen, hogy "hoppá, egy hasonló dologról már hazudtál egyszer". A röhejes az az egészben, hogy elvileg nincs olyan téma, amiről ne beszélnék bárkivel - tehát elvileg nem vagyok az a pirulós típus -, gyakorlatilag meg mégis."
Orvoslás: az elfutástól a fedősminkig
A vörösödést eltitkolni és orvosolni szinte lehetetlen, vallják az érintettek. Egyesek az erős fedősminkkel megtámogatott alapozót, a szoláriumot vagy a Földközi-tengeren szerzett barnaságot javasolják, mások speciális légzési technikában hisznek vagy az egyszerű elfutásban, de akadnak olyan taoista beállítottságú vörösödők is, akik önkontrollon dolgoznak. "A pszichiáterem szerint ilyenkor mondani kell valamit, tenni egy megjegyzést arra, amit szerintem a többiek gondolnak. Faszán működik" - értesülünk egy olcsó és kézenfekvő megoldásról.
Megítélés: a másé nem, a mienk ciki
A hasonszőrűvel való találkozás - értsd mások elvörösödése - rendszerint megnyugtatja a vörösödőket, ám a kisördög néha belőlük is előbújik: "Ha látok egy vörösödő lányt, előfordul, hogy jól rápirítok, hagy lángoljon, mint egy huszita harci szekér" - mondja az egyik férfi megszólaló, maga is vörösödő. A többség azonban, mint mondtuk empatikus és ügyel arra, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe sorstársát. Érdekes nemspecifikus jelenség, hogy a nők alapvetően kedvesnek tartják a férfiak elpirulását, Kivéve, ha egy fiú azért pirul el, mert nyámnyila. Önmaguk elvörösödésével szemben azonban nem ilyen elnézőek ismerőseink: az átlag közepesen cikinek tartja, valahol félúton a csuklás és a szellentés között.
A tudomány álláspontja
Az ókor nagy megmondóembere, Seneca természetesen az arcpirulásról is remek alapigazságokat tett:
"A pirulás nem a szellem gyöngeségéből ered, hanem a dolog újdonságából, ez a gyakorlatlanokat, ha nem is rendíti meg, de megindítja, ha hajlamosak a test e természetes képességére. Mert egyeseknek jó a vérük, másoknak meg ingerlékeny, mozgékony, és gyorsan az arcukba tódul. E hibákat, ahogy mondtam, semmiféle bölcsesség nem űzi el, mert ha minden hibát kiirthatna, uralma alatt lenne az egész természet."
(Seneca: Tizenegyedik erkölcsi levél - Az arcpirulásról és a személyes példaképről)
Az elvörösödést semmiképp sem nevezhetjük betegségnek, mégis van külön latin neve: eritrofóbia. Tipikusan társas fóbia. És tényleg, magányosan, saját gondolatai hatására az ember nem szokott elvörösödni, legfeljebb gurgulázva fölkacag. Német szakemberek szerint részben mi magunk vagyunk elvörösödésünk okai: ha kellemetlennek vagy kínosnak ítélünk meg egy ránk váró helyzetet, feszültség keletkezik testünkben. Mivel nem örülünk túlzottan, ha érzelmeinket mások le tudják olvasni arcunkról, elvörösödésre ítéljük magunkat, de ugyanebben a pillanatban rettentően aggódunk attól, hogy pirulunk. Ez egy paradox helyzetet eredményez és végeredményben minél gondterheltebben figyelünk magunkra, és próbáljuk elkerülni a vörösödést, annál gyakrabban leszünk paprikavörösek.
Regős Judit pszichológus, a Velvet tanácsadója blokkolási hiánynak nevezi azt a problémát, ami akkor lép fel, ha valaki nem tudja szabályozni saját gondolatait, ha nem sajátította el, hogy bánjon az érzéseivel. Ha valaki ennek a személynek úgymond elevenébe talál, jön a kínos arcpír.
Miért gyakoribb a vörösödés a nők körében? - kérdeztük Regős Juditot. "A férfiak több hárító mechanizmust sajátítottak el a gyerekkoruktól nevelésüknél fogva. Egy kislány esetében ugye elfogadott, hogy sírhat, érzékeny lehet, egy fiúnál viszont nem. Ezért - bár nem vagyok egy vörösödés szakértő - úgy gondolom, hogy a vörösödés nem biológiai hormonális okokra vezethető vissza, hanem inkább szocializációs kérdés." Szerinte nem érdemes az elvörösödéssel foglalkozni, "semmilyen nagy baj nincs vele" - véli, csak akkor kell orvoshoz fordulni, ha valakit zavar. Szocializációs okok