horoszkóp

Mi mindig nászúton vagyunk

dns
2008.04.22. 11:35
Móri wellness hétvégénk kedvenc pillanata, amikor egy ötvenes házaspár a jakuzziban koktélozva azt magyarázta, ők örökké nászúton vannak. Utána megismertük a gyerekek számára rendezett macalfogóverseny egyetlen túlélőjét. Új sorozatunkban wellness szállodákat próbálunk ki, és ami Mórt illeti, tartogatott néhány meglepetést.

A wellness intézménye sokáig inkább taszított, mint vonzott. Eddig sosem kapcsolt ki, amikor egy fürdőváros zsúfolt termálmedencében kerestem a helyem aszerint, hogy az egészségügyről vagy inkább Medveczky Ilonáról folyó beszélgetés hallótávolságában szeretnék ülni, és az sem, ha egy rusztikus családapa vicceit hallgathattam a szintén tömött szaunában.

Az év elején meghirdetett Vizek Évéhez kapcsolódó kampányban hónapról-hónapra más hazai régiót mutat be a Magyar Turizmus Zrt. főként a hazai turizmus fellendítése érdekében, az áprilisban kiemelt régió a Közép-Dunántúl. A cég újságírók számára is szervezett tanulmányutakat azzal a praktikus ötlettel, hogy egy helyszínt ne egy busznyi újságíró hengereljen le, akiknek turisztikai szakemberek vuduzzák a fejükbe az üzenetet, hanem inkább kevesen, és kényelmesen, egy hétvége alatt vegyék igénybe a wellness-szolgáltatásokat. Amikor felvetődött, hogy a móri wellnesst tanulmányozhatnám, gondoltam, érdekes hétvége lesz, hiszen az nem egy fürdőváros, de legalább borospincéi vannak.

Mint kiderült, nemcsak fürdővárosokban lehet jól wellnesselni, és nem törvényszerű a tömeg a medencében. Új sorozatunkban hazai wellness szállodákat tesztelünk különböző szempontok alapján.

A város

Nézze meg a wellness-képeket!

Mór honlapja nem árulkodott túl sok izgalmas programról az utazás időszakában, olyan események szerepeltek kiemelt helyen, mint például a Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola tanulói által összeállított est a szülők szórakoztatására. Érkezésünk után a hangulat kedvéért lovaskocsival vittek körbe bennünket a városon, ahol elsőként az tűnt fel, hogy még az újgazdagok környékén sem láttuk a megszokott piros, tornyos házakat, és vízköpőket. Mint megtudtuk, a városképre szigorúan adnak a városvezetők, a falfestékek választható színei is meg vannak határozva. Lakatos Viktor étteremtulajdonos, az alkalmi idegenvezetőnk lelkeseb beszélt arról, az „álmos kisvárosból” néhány év alatt „pezsgő kisvárossá” alakul majd át Mór, a női kör épp felújított egy templomot, a borpincéket is közös erővel felújítják a helyiek, és nemsokára dübörög majd a borturtizmus.

Hétkút-dűlő

A wellness hotelünk környékének, a Vértes hegység lábánál elterülő Hétkúti-dülőnek a látványa nem vetekszik Svábhegy panorámájával, de kedves táj. A környéken legtöbbször fúj a szél, a dombokon szőlőt művelnek, és ha jó az idő, ellátni a szomszéd település váráig. A hotel birtokán egy halastó is található, ahol a sporthorgászok telepített pontyot foghatnak, majd engedhetik el. A tó közelében áll egy lovaspark.

A lovaspark

A szálloda területén 29 angol boxos istálló található fedett lovardával, és külső gyakoroló pályával. Nemrég ikercsikók születtek az istállóban, ami a helyiek szerint nagy szenzáció. A fedett lovardában zajló eseményeket ebéd közben is követhetik a szállóvendégek, mert a hotelhez tartozó Lovas vendéglő hátsó ablakai a gyakorlópályára néznek. A pályán épp nagyobb volt a mozgás, mint az uszodában, sok gyerek jár oda a környékből lovagolni. Időnként lovaskocsis ügyességi versenyt rendeznek a környéken az ott élő gazdák a saját és a magyar vircsaft jegyében a külföldi vendégek szórakoztatásának kedvéért.

További állatok

A szálloda birtokán él egy disznó, a legutóbbi, gyerekek számára meghirdetett malacfogóverseny túlélője. A hotel tulajdonosa eredetileg egy libát szeretett volna vásárolni még a farmra, de a piaci eladónak nyolc libája volt, és meggyőzte a vevőjét arról, vegye meg mindet, kár lenne elszakítani egymástól őket. A szállodától távol, egy földúton megközelíthető erdős területen egy másik farm található, ahol galloway biomarhákat tenyésztenek rideg állattartással. A galloway marha sötét színű, nem vonzó és nem kedves állat, a húsából készült pörkölt alapján az íze karakteresebb, mint az itthon ismert más marhahúsoké, vagy az étteremben erősebben fűszerezték.

A szálloda

A négycsillagos Hétkúti Wellness hotelt a vidéki kúriák mintájára alakították ki nagy belső udvarral. Az udvarban nyaranta esküvőket tartanak, de a szálloda vezetője arról is beszámolt, hogy a lovasparkban is rendeztek már lagzit egy ott felállított sátorban. A szálloda szobái az átlagosnál nagyobbak, néhánynak saját terasza van. Möllmann Erzsébet, a hotel tulajdonosa – és a Móri Borbarát Hölgyek Egyesületének tagja - hagyományos sváb ruhában látogatott meg bennünket a hétvége alatt, és magával hozta a borbarát hölgyek szépségkirálynői szalagra emlékeztető, hímzett szalagját. Möllmanné a Németországban töltött évtizedei után döntött úgy, hogy családi vállalkozásban turistaparadicsommá alakítja a Hétkút-dűlőt. Elmondta, minden, a környéken zajló eseményről tudni szeretne, és valamilyen módon csatlakozni hozzájuk. A látogatásunk idején éppen semmiféle nagyobb kulturális esemény nem volt a térségben, azok késő tavasszal kezdődnek.

Az uszoda

A hotel Vízi-világnak nevezett wellness-részlegébe a szállóvendégeken kívül a városból is érkeznek hétvégente. Kültéri medence a homokkal felszórt kertben nem található, a beltéri uszodában egy, hat mellhosszal átúszható medence - erős nyakzuhannyal -, egy gyerekfürdő és egy jakuzzi található, ahol megérkezésünkkor éppen egy ötvenes pár koktélozott. „Mi mindig nászúton vagyunk” – magyarázták, mielőtt a Kneipp-taposó felé indultak volna lehűteni magukat. Habár egész hétvégén nem volt több mint hét ember az uszodában egyszerre, mégis az este tíz órás zárás előtt a leginkább hangulatos ott. Ha a néhány fürdővendég viseletéről következtetni lehet az idei fürdőruhatrendre, akkor a férfiak körében a klasszikus sötétkék úszónadrág, a nők körében az apró, vagy nagymintás bikini lesz a divat.

A wellness-részleg

„Szeretek pénteken átjönni Mórról ide a szaunába, itt szoktam kitalálni, mit főzzek hétvégén”- magyarázta a szaunázás előnyeit egy nő a 60 Celsius fokos kabinban, amikor eszünkbe jutott, ugyanezt a megjegyzést már hallottuk korábban, máshol, egy másik, fényterápiával kiegészített szaunában. A másik kabin a hagyományos, 90 Celsius fokos finn szauna, ahova ritkábban láttunk betérni embereket, de az a kevés a hazai szokásokkal ellentétben fürdőruha nélkül, csupán törölközőben. A részleg hidromasszázs-káddal és infraszaunával is fel van szerelve.

Sportolási lehetőségek

Azok az aerobikosokok, a testüket a végletekig szeretik zsigerelni, itt nem hódolhatnak hobbijuknak, a szálloda fitnesztermében nem jellemzőek a túl kemény edzések, inkább hastánc, latin-step, softball és thai-chi foglalkozásokat tartanak. Nyaranta pedig a teraszon jógázhatnak a vendégek a korareggeli foglalkozásokon. A vértesi terepen szervezett nordic-walkingra is van lehetőség, vagy egyéb gyalogtúrákra. Újévkor néhányan tűsarkú csizmában vágtak neki a távnak, azóta a személyzet minden alkalommal javasolja a kényelmes öltözetet.

Az ételek

A szállodához két étterem tartozik, ez egyik a Mór belvárosában található Fogadó az öreg préshez, amelynek a menüsorát mintha a Hagyomány és Evolúció szakácsverseny kreatív versenyfogásaiból állították volna össze. „Jó a konyha, mondjuk az árak nem igazán Mór-kompatibilisek”- fogalmazott egy helyi járókelő főleg a borválaszték áraira utalva. Közelebb állt hozzánk a szálloda másik, közvetlenebb hangulatú Lovas Vendéglője, amelynek a bejáratánál egy életnagyságú műanyag ló fogadja a vendégeket. Az étteremben óriási, sváb adagokat porcióznak hagyományos ételekből, és a korábbi úgynevezett wellness-paradicsombeli élményeimmel szemben itt minden alapanyag friss. Ebben a vendéglőben a vegetáriánusok számára kevésbé változatos az étlap.

Borok és egyéb alkohol

Köménypálinkával indítottuk a móri hétvégét, és ez jó ötletnek bizonyult. Mint azt Mór honlapja is hirdeti, a város az ezerjó hazája, és ebből a borfajtából egészen különböző minőséget árulnak városszerte, ahogyan a királyleánykából is, így a fajta sajátosságaira nem tudok részletesen kitérni. A helység borait egyébként évente legalább egyszer versenyeztetik a gazdák, akik a terület adottságai miatt leginkább a fehérbor termelésére álltak rá.