Miután megtörtént az év egyértelműen legkomolyabb divatipari bejelentése, miszerint Amy Winehouse beszáll a ruha- és a kozmetikaiparba úgy gondoltuk, érdemes összeszedni azokat a celebeket, akik, lényegesen színesebbé tehetnék termékeikkel a mindennapjainkat. Milyen jó lenne Britney Spears parókában Aguilera csak dekoltázsból álló topjában vonulni a belvárosban, nem?

Amy Winehouse beszáll a divatiparba. Nem tudjuk elégszer ízlelgetni ezt a mondatot, és azt, hogy ez tulajdonképpen mivel is járhat majd. Azt tudjuk, hogy Winehouse stílusát Angliában valamiért sok fiatal próbálja utánozni, itthon ez egyelőre leginkább abban merül ki, hogy idén Halloweenkor a klasszikus bibircsókos banyajelmezt a lányok részéről felváltotta az Amy Winehouse, egész Budapestet ellepték, egészen különös volt.

Szóval Amy Winehouse beszáll a divatiparba. Állítólag lesz parfüm, de azt most talán hanyagoljuk, hogy a Winehouse-pézsma – elnézést kérünk – mennyire jó alapanyag. Ruhák terén a következőket tartjuk elképzelhetőnek. Mindenképpen piacra kell dobnia szakadt és koszos atlétatrikókat, de talán még ennél is fontosabb, hogy felnőttpelenkát is áruljon. Nem szabad elfeledkezni a cipőkről sem, itt adja magát a heroinszúrástól vérpöttyös balettcipő.

Sminkvonalon azt az ecsetet tudjuk elképzelni, amivel eleve elmosódottan lehet felkenni a fekete szemfestéket, esetleg egy pár éles fémtárgyat, amivel könnyű a test bármely pontját megkarcolni.

Csupadekoltázs toptól a parókáig

De nem lehet, hogy csak Amy Winehouse tarolja le az érdekes darabokra éhes divatérzékeny vásárlókat. Itt van például Britney Spears, aki egészen nyugodtan árulhatna különféle kifejezetten diszkrét parókákat, nem beszélve a borotvakészletéről a mindig sima fejbőrért.

Britney Spears mellett a vele nagyjából egy időben indult Christina Aguilera is egészen érdekes ruhakollekciót dobhatna piacra a szülése utáni képeit elnézve. Aguilera azóta ugyanis olyan felsőket vesz fel, amik nagyjából egy dekoltázsból állnak. Egész érdekes összeállítás lenne egy ilyen top Winehouse pelenkájával.

Ha már Aguilera kapcsán szóba kerültek a gyerekek, ne feledkezzünk el Jennifer Lopez és Angelina Jolie terhesruháiról sem. A két híresség többek között arról is híres, hogy nagyjából a szülőszobába vezető rövid kis úton hozták hivatalosan is nyilvánosságra azt, hogy terhesek. Ennek megfelelően biztosan szuper álcaruhákat tudnának tervezni terhes nők számára.

A férfidivatot sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ebben a mezőnyben egyértelműen Pete Doherty a legesélyesebb a sikeres termékek indítására. Kezdve az ápolatlan arcbőrhöz szükséges krémek kifejlesztésétől, a különféle szakadt drogos hatást keltő cipőkig, öltönyökig. Doherty zseniális előadó és művész, ez még abból is látszik, hogy a lakberendezés irányába is elmozdulhatna, hiszen ki ne akarna olyan macis tapétát, mint amilyen az ő szobáját díszíti?

A kiegészítőkről se feledkezzünk meg. Itt egyértelműen Lindsay Lohan barátnője, Samantha Ronson érhetne el szép sikereket a különleges kalapok boltjával. Ronson az, aki bármi is legyen rajta, a fején tuti az a Chaplin kalap van, amit minden róla készült képen láthatunk. Milyen jó is lenne, ha mindenki ugyanolyan kalapban mászkálna!

Egészség és életmód

Persze nemcsak a divat világában tudnának a celebek maradandót alkotni a különleges termékeikkel. A mostanában lassan leszállóágba keveredő, és a helyét a biomániának átadó wellness vonalat is érdemes lenne kiaknázniuk, még mielőtt túl késő lesz.

Az, hogy például egy egész sereg celeb állhatna össze egy közös rehabilitációs klinika megnyitására egészen nyilvánvaló. Az alkoholproblémásokat például Ronnie Wood fogadhatná, de akár Lindsay Lohant is felkérhetné asszisztensnek. A gyógyszerfüggőket Robbie Williams vehetné kezelésbe. Annyi hír van a különféle celebekről, akik sikertelen elvonókúrán estek át, hogy meg sem próbáljuk leírni az összeset, a lényeg, hogy valószínűleg minden szakterületre több híresség esélyesen pályázhatna.

Az egészség vonalon még talán Kirstie Alley-nek lenne érdemes próbálkoznia. Ő az a híresség, aki sokat fogy, majd sokat hízik, hogy aztán megint sokat fogyjon. Teljesen egyértelmű, hogy neki valami súlykontroll módszert kéne bevezetnie.