Hírességek fotóiból összeállított kiállítás nyílt szerdán a Nemzeti Táncszínházban. Pálffy István, Presser Gábor vagy Lőrincz L. László ugyan nem jelent meg személyesen, de ott volt helyettük Veres Zoltán műrepülő-bajnok, aki elmondása szerint még nem jutott túl a giccsen. Szerintünk de.

A Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában családias hangulatú délelőtt vette kezdetét szerdán. A ZOOM Magazin Sztárok a kamera másik oldalán című kiállításának ünnepélyes megnyitóján kevés celeb jelent meg az alkotók közül, de annál több fotóssal, újságíróval találkoztunk. Ez talán az időpontnak köszönhető, hiszen a délelőtt 11 órás megjelenés nem erőssége a hírességeknek. A megnyitót tapssal és tánclépéssel indította Eifert János, a magazin művészeti vezetője, ami ebben az aulaszerű térben hatásosnak bizonyult. Jubileumot ült, mind a színház, mind a Galéria: az 5 éves intézménynek ezzel 50. kiállítása nyílt meg.

A gyűjtemény

Több mint két év anyagából állt össze a kiállítás. A lap rendszeresen kér fel a hírességeket, akiknek nem szakmája a fényképezés, hogy mutassák be mire fókuszálnak, ha egy objektíven át szemlélik a világot. Ezúttal Pálffy Istvánt, Erős Antóniát, Katona Klárit, Presser Gábort, Kolovratnik Krisztiánt és Lőrincz L. László mellett László Árpád étteremtulajdonos, Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapest Értéktőzsde elnöke és Veres Zoltán Európa-bajnok műrepülő pilóta kapott meghívást. Közülük csak László Árpád, Szalay-Berzeviczy Attila és Veres Zoltán prezentálta magát.

"A kiállítás célja, hogy az érdeklődő észrevegye, a fényképezés nem kuriózum, hanem az önkifejezés egyik eszköze. A digitális forradalom mindenki számára lehetővé tette a fotózás élményét. A legfontosabb, hogy a pixeltartalmak élményekkel töltődjenek fel!" -állította Radisics Milán a ZOOM főszerkesztője. A meghívott sztárok közül sokan nem jelentek meg, amiért elmondása szerint exkuzálták is magukat. Katona Klári volt az egyetlen, aki nem saját képeivel állt a közönség elé, hanem számára kedves fotósok képeivel. Mivel nevén kívül nem sok mindent adott hozzá, mi sem szerettünk volna többet foglalkozni vele ez alkalomból.
Kattints!

Mély hatást Kolovratnik Krisztián színész képei gyakoroltak ránk, akiről tudni lehetett, nem amatőrként állt a kamera mögé. Legprofibb ő volt a mezőnyben, amit Radisics is megerősített, bár itt nem volt semmiféle verseny. Mindenki találhatott a képek közt számára kedveset, akár Pálffy István romantikus világlátás áll közel hozzá, akár Presser Gábor furcsa fényjátékai tetszenek neki.

Ingerszegény környezet, blokkolt körbejárás

A húsz-harminc embert megmozgató esemény kissé kihalttá vált, miután a társaság elkezdett szétoszlani a térben, fotókat szemlélni, beszélgetni. Mivel a képeket a terem oldalsó falaihoz rögzítették, amelyek elé nagy gondossággal kanapékat, fotelokat helyeztek, középen üres tér maradt, amit ekkora embertömeggel belakni lehetetlen.

A terem közepén álló Radisics Milántól megtudakoltuk mi alapján választotta ki a művészeket, közéleti személyiségeket erre a kiállításra. "Szakmája nem tesz senkit jobb fotóssá" - válaszolta, "maximum a témaérzékenysége lehet más". Verest azért dicsérte, mert szerinte ő túljutott a romantikus korszakon, ami adott lett volna számára, hiszen bármit fotózna odafentről, az gyönyörű: gondoljunk csak egy naplementére, pálmafákra, vagy pár kedves búzamezőre, hegyre, vagy akár a felhők rajzolataira. De Veres más.

A legjobban fotózó pilóta

Olyan kedves volt hozzánk, amilyenek egy jó pilótát képzel az ember. Türelmes. Mosolyog. Szelíd és lenyűgöző. Nem fotóz embereket, nem gyárt "japán turistás" képeket. "Az emberben maximum egy barázda az arcon, egy mimika fog meg" - magyarázza. De azt sem örökíti meg. Fekete-fehérben nem jó, ő színesben szeret fotózni, és fenntartja, mindezt csak hobbiszinten.

"Régen diára dolgoztam, ma már digitálisan fotózok. A gépem nem túl jó, de lecserélem. Hogy hogyan fotózok repülés közben? Térdeim közt a botkormány, így szabad a két kezem. Nem kell megijedni, van robotpilóta, ha elérjük a repülési magasságot, be lehet kapcsolni. Van mikor a műszerfalon megcsillanó fények is gyönyörűek. Jaj, de hányszor fordult már elő velem, hogy pont akkor nem vittem gépet, mikor jött egy jó téma! Előtte félévig cipeltem, akkor meg nem volt mit fotózni. Olyankor kaparom az arcom, hogy miért pont most hagytam otthon!"

Veres: zivatarfelhő

"Engedik-e a repülőn, hogy a pilóta vezetés közben fotózzon? Nincs olyan szabályzat, ami ezt tiltaná, nem hiszem, hogy gondoltak erre a szabályalkotók, addig meg fotózom nyugodtan."

Az erdésznek készülő pilóta, a levegőn kívül a makro természetfotózással is foglalkozik. Radisiccsal szemben ő nem állítja magáról, hogy túljutott volna a romantikán, a giccsen: "Lehet, hogy ez következik majd. Nem tudom, mi a helyes sorrend.

Sztárok a kamera másik oldalán
Nemzeti Táncszínház
Budai Vár, Színház utca 1-3.
Nyitva: 2006. november 20 - december 3.