A szezonális felmérések szerint a könyv a harmadik legnépszerűbb ajándék idén. A Bookline segítségével összeállítottuk a karácsony előtti könyvek eladási top listáját. A listát átfutva megtudtuk, hogy Leslie L. Lawrence-től a szokásos hegyimesét kapjuk, Fejős Éva elvarázsol habcsókjaival, de dr. Csernus Imre továbbra sem tűr suvasztást.

1. J. K. Rowling –Bogar bárd meséi

Bogar bárd meséi

A Bogar Bard meséiről A halál ereklyéi című hetedik Potter-kötetben esett szó. Világszerte mintegy 7,5 millió példányban nyomtatták ki. A könyv kiadói és forgalmazói az általuk választott jótékony szervezetnek utalják át a tiszta nyereséget. A Bogar Bard meséi a Harry Potter könyvek témáinak párlata, valamint az írónő búcsúja a varázsvilágtól. Rowling még nem tudott végképp elszakadni hőseitől: tervei között szerepel egy Harry Potter enciklopédia összeállítása is. A Bogar bárd meséi öt mesét tartalmaz, valamint Dumbledore professzornak a Roxfort Varázsló- és Boszorkányképző Szakiskola legendás igazgatójának hozzájuk fűzött szellemes magyarázatait, ráadásként pedig az írónő kommentárjait. Maguk a mesék a kisebbeknek szóló magyar népmesékhez hasonlíthatók, a magyarázatok pedig a Harry Potter könyvek stílusát és világát idézik. Rowling – aki maga illusztrálta munkáját – a könyv bevételét, amely az extra magas jogdíjakból származik, jótékony célra ajánlotta fel. Aki szereti az ilyesmit, vegye: mi még nem olvastuk. Rajongóknak 1980 forintért szinte ajándék.

2. Müller Péter: Varázskő

Varázskő

Manapság a legjobb húzás, ha ezotériára kiéhezett háziasszonyokat célzunk meg kötetünkkel. Hiába írták meg már százszor a témát, százegyedszerre is lesz piaca. Kedves írástudó Celebek, akik még nem írtak bölcskönyvet szeretetről, emberségről és satöbbiről (kivéve Sebestyény Balázs), most itt az ideje. Mi Joshi Bharat és Mónika közös könyvét várjuk, az lehetne a címe hogy: 2 műsor, 6 fog. Azonban Müller Péter nem "olvasóknak", hanem lelki társainak ír, akik tovább élik és szövik a gondolatait - ez olvasható a könyv ismertetőjében. Akik olvasták írásait a Nők Lapjában, tudják, hogy mindegyik meséjében titkot rejt el. Olyan magot, amely fává növekedhet. Varázsszavakat tud, amelyek élni segítenek. Nem egyszerű a könyv jelmondata sem, erősen épít olvasói egyszerű világképére: „Akármi történik, a kő megment téged” (2980 Ft.)

3. L.L. Lawrence: Véres történet a Himalájából

Lófejű

Az olcsó cím körvonalazza a tartalmat is, hiszen - ahogy az utóbbi 10 évben már megszokhattuk Lawrence Mestertől - ismét egy olyan kaland következik, ami szerkezetét, cselekményét tekintve ugyanolyan, mint az utóbbi tíz-húsz. Ha moziplakátot kéne fabrikálni hozzá, mindenképpen az ötvenes évek eresztéseiből merítenénk, ahogyan az óriáshangyák beveszik New York utcáit, a repülő csészealjak pedig flottaösszevonást tartanak a Fehér Ház felett, miközben felnagyított arcú nők borzadva, némán sikoltanak a poszter alján. Számos rajongó értetlenül áll a jelenség előtt, hogy az utóbbi idők kötetei miért olyanok, mintha franchise receptről írná a szerző? Rajzfilmszerű karakterek, stupid párbeszédek, de a főhős legalább mindig kefél benne egy jót. Labancos lendület, Rejtő Jenős utóérzettel. Hol vannak már LLL-től azok a remekművek, mint a Kő fiai, a Huan-ti átka és A Hosszú szafári? El kell felejtenünk a régit, és megszokni az újat. A két kötet együttes ára 1.995 Ft.

4. Fejős Éva –Hotel Bali

Hotel Bali

A gazdasági recesszió árnyékában romantikus regényekre szükség van. A futtatott, az olvasói szerint cseppet sem középszerű könyv egyfajta mérföldkő az irodalomban. A Nők Lapja újságírója, valamint a Minőségi Újságírásért díj tulajdonosa langymeleg, habkönnyű, újdonságtól és meglepetéstől mentes kötete kiváló ajándék azoknak, akiket annyira kedvelünk, mint a finomított cukrot. Paradicsomi tájak, kaland, mámor, titokzatos közös múlt, szerelem, csupa új és eredeti téma 336 oldalon, bolti áron háromezerért.

5. Stephanie Meyer: Alkonyat

Alkonyat

Az Alkonyat ötlete álmában fogant meg írónő fejében: egy halandó lányt látott, aki egy vámpír fiúval beszélgetett egy mezőn. A vámpír szerelmes volt a lányba, és mérhetetlenül kívánta a vérét. Bram Stoker nagysikerű Drakula című regénye óta számos író megírta már a maga vámpír szerelmét, éppen ezért nem borzolja fel túlságosan a közvéleményt egy újabb kötet. Hacsak nincsen benne valami átütő motívum: egyes vélemények szerint Stephenie Meyer, Twilight című könyvével sikerült új oldaláról ábrázolni a szikkadt hullát. Az Egyesült Államokban tömeghisztéria fogadja már a nevét is, és elszabadul el a pokol, ha személyesen feltűnik valahol. Az írónő olyan az amerikaiaknak, mint az angoloknak J.K. Rowling: nemzeti kincs. Benne az a keveseknél érezhető „kozmikus rettegés”, amit elsősorban a nagy horrorzsenitől, H. P. Lovecraft-tól szoktunk meg. Antropológusok és pszichológusok szerint is jó dolog a horrorral korán ismerkedni, hiszen nem igen építő tud lenni, ha a kamaszok időben szembenéznek az élet sötét oldalával, és segít nekik megbirkózni a felnőtté válással kapcsolatos szorongásokkal. 2.999 Ft

6. Dr. Csernus Imre – Ki nevel a végén?

Ki nevel a végén?

Nincs több suvasztás, nincs több mellébeszélés. Dr. Csernus Imre hosszú évek óta foglalkozik úgy a szülőkkel, mind a gyerekeikkel. Ha egy szülő nem okés, a gyerek sem az - foglalhatjuk össze röviden a több mint száz oldalt. A kérdés: mivel kell ma szembenéznie annak, aki gyereket vállal és nevel? A doki szerint elsősorban önmagával. Hiszen csak ezután birkózhat meg a világ démonaival, kábítószerrel, erőszakkal, szexualitással, bűnnel és bűnhődéssel. „Ki nevel a végén? Neveljük egymást a sok tudatlanságunkkal, félelmeinkkel, erényeinkkel és hibáinkkal: a gyerekek a felnőtteket, mi őket, a világ mindannyiunkat. A változás nagy fájdalommal jár, egyesek nem is fogják ezt bevállalni, ezzel sincsen gond. Mivel tőlük is sokat tanulhatunk.” A gyereknevelés kapcsán a szerző ezúttal is olyan kérdésekkel szembesíti olvasóit, amelyeket a legtöbben nem tudnak vagy nem mernek feltenni maguknak. Pedig a jövőnk forog kockán. Hasznos és forgatható mű. 3.490 Ft.

7. Elisabetta Gnone – A sötétség bűvölete (Fairy Oak 2.)

A sötétség bűvölete

A tündérmese-sorozat olasz írója szerint a gyerekeknek joguk van ahhoz is, hogy higgyék, a jók, a kis hősök csupán bátorsággal és őszinteséggel is képesek legyőzni a nagy gonoszt. A mesék reménykedni tanítanak. Fairy Oak varázslatos, tündérek, varázslók, boszorkányok és közönséges lakosok által benépesített réges-régi falucska az időtlen idők rejtekén. Ha rá szeretnénk lelni, a skót felföldek és a normann szirtek között kellene kutatnunk, Bretagne egy virágszőnyegtől tarka völgyében, Írország zöld legelőin és az óceán tágas öbleiben. Fairy Oak - a Tündértölgy köré épült kis falu - története eleve trilógiának készült. Az első kötet a mesevilágot és a szereplőket mutatja be, a másodikban belép a történetbe a gonosz, a harmadik pedig a tanulságot vonja le. Magyarországon az első kötet, Az ikrek titka idén októberben jelent meg, a második részt, a Sötétség bűvölete már hozzáférhető, a harmadik pedig 2009-ben kerül forgalomba. 2.999 Ft

8. Mihancsik Zsófia - Friderikusz Sándor: Friderikusz - eddig

Eddig

A magyar Larry King is beállt a könyvmágnás celebek sorába. Az elmúlt tíz évben sokan próbálkoztak azzal, hogy rávegyék arra: írja meg az életét. Megírja, miért jöttek el a világsztárok a Friderikusz-showba, hogy került a Fenyő-villába, hogy nem lett tévéelnök, hogy lett "kőgazdag" (egyáltalán kőgazdag lett-e). Többen ajánlkoztak, hogy megírják a nyíregyházi suhanc történetét, aki be akarta kapni a nagyvilágot, vagy minimum Budapestet, de eddig Fridi ettől kényszeresen elzárkózott. Talán azért, mert tudat alatt irtózott attól, hogy lezártnak tekintse élete egy részét. Az elmúlt két és fél évben újra összesodródott Mihancsik Zsófiával, akivel valaha a Magyar Rádióban találkoztak, most pedig együtt szerkesztették a Friderikusz Most adásait az ATV-ben, 414 műsort olyan szoros szövetségben, mintha nem is munkatársak volnának, hanem közös háztartásban élnének. Zsófi valamikor az utolsó műsorok egyikénél egyszer csak azzal állt elő, mi lenne, ha összefoglalnák a sztorikat, Fridi életének fontos epizódjait egy kötetben. A kötet 432 oldal, és 3700 forintért keresi gazdáját.

9. Minden karácsonykor Stephen King borzol

King

Az Európa kiadó ismét tudatosan időzítette az ünnepek előtti őrületre a legújabb King regényt. Aki szereti King-et ezt a könyvet is meg fogja venni, hiszen arra a finom borzalomra vágyik, amit a korábbi művek nyújtottak. Kivéve a szintén most megjelent Coloradói kölyök c. miniregényt, amit az elszánt King-hívők hatalmas csalódásnak fognak tartani, ugyanis tényleg nem szól semmiről. A végén az író megmagyarázza, hogy szándékosan húzott ki közel 2000 forintot a rajongók zsebéből, és mindezt azért, hogy gondolkodásra sarkallja őket. Egy filozófiai vicc, vagy zen koan az egész. De vissza a Duma Key-re: Edgar Freemantle jól menő építési vállalkozó, gazdag, kiegyensúlyozott, középkorú férfi, boldog családapa. Egy szép napon szörnyű munkahelyi balesetet szenved, kis híján életét veszti. Súlyos testi fogyatékossággal felépül ugyan, ám pszichés problémáival nehezen birkózik meg. A házassága tönkremegy. Pszichiátere "földrajzi kúrát" javasol, valamint azt, hogy olyasmibe kezdjen, amit régen nagyon szeretett csinálni. Így hát Edgar a floridai Duma Keyre költözik, erre a turistáktól kevéssé látogatott gyönyörű helyre, kilátással a Mexikói-öbölre. És olyasmibe kezd, amit egykor nagyon szeretett csinálni: rajzolni és festeni. Ő lepődik meg a legjobban, amikor műveivel óriási sikert arat, de csak későn döbben rá, hogy műveinek természetfeletti erejük van, és az események tragikus láncolatát indítják el. Szórakoztató thriller a hideg téli napokra. 2800 Ft.

10. Ken Follett: Az idők végezetéig

Az idők végezetéig

Ken Follett szintén populáris író, aki már a nevével eladja könyveit. Az izgalmas meseszövés mestere Az idők végezetéig c. könyvét A katedrális folytatásának szánta: ugyanabban az angliai városban, Kingsbridge-ben játszódik a történet kétszáz évvel később, a 14. században. A szereplők a katedrális építőinek leszármazottjai, akik ugyanúgy küzdenek az élettel, mint elődeik. Az Európán végigsöprő pestisjárvány a hajósok, kereskedők közvetítése révén felüti fejét az angliai kisvárosban is, s éveken keresztül változatlan erővel tombol, szedi áldozatait. A Benedek-rendi kolostor ispotálya az egyetlen hely, ahol a halálos beteg emberek menedéket kaphatnak. A járvány közepette sem állhat meg azonban az élet: meg kell erősíteni az életveszélyessé vált hidat, a katedrális megroggyant tornyát helyre kell állítani, s az elöljáróságnak és a céhek nek biztosítaniuk kell a város megélhetését. Gyilkos indulatok, testvérharcok, árulások, minden nehézséget áthidaló szerelmek közepette zajlik az élet Kingsbridge-ben. Ken Follett megint remekelt: olyan művet kínál olvasóinak, amely egyszerűen letehetetlen – egy hatalmas ívű történetet filmszerűen pergő cselekménnyel.

A Libri Könyváruház tízes toplistája


1. Dr. Csernus Imre: Ki nevel a végén?

2. Rhonda Byrne: A Titok - The Secret

3. Agatha Christie: Gyilkolni könnyű

4. Moldova György: Ha az Isten hátranézne

5. Jeff Abbott: Pánik

6. Holly Hill: Luxus nyalánkság

7. Nógrádi Gergő: Györgyi - Miért pont ő?

8. N. B. Grace: High School Musical 3. – Végzősök

9. Szepes Mária: Füveskönyv

10. Dr. Csernus Imre: A nő