A Velvet Kommandója feltérképezte a kisállatkiegészítők piacát, hiszen az ölebek és a macskák sokaknál kiemelten szerepelnek a karácsonyi bevásárlólistán. A színes kínálatra nincs sajátosabb bizonyíték, mint a 90 forintos plüss víziló és a 30 ezer forintos kutyakabát. Ha vagány az állat, Playboy feliratos pólóban hódíthat, legalábbis amíg a giccsadót be nem vezetik.

Első utunk az Aniverzum nevű üzletbe vezetett, ahol kedvenceinket az üzlet mottójaként igazi sztárként kezelik. Ennek megfelelően a lány kutyánknak vehetünk csipkés ruhácskát, trendi Playboy emblémás pólócskát, valamint találunk pulóvert a rózsaszín minden árnyalatában is, míg a fiú kutyáinknak vehetünk menő pufikabátot, vagány kapucnis pulcsit és elegáns alkalmakra csokornyakkendővel díszített ünneplőruhát.

Nézze meg az Aniverzum kínálatát!

Ehhez mérten talán természetes, hogy az árak nem minden esetben igazodnak a világválság által sújtott vásárlóerőhöz, de be kellett látnunk, hogy egy kapucnis túlélőkabátra valóban szüksége lehet kiskutyánknak, még akkor is, ha több mint 11 ezer forintba kerül. Igaz a 30 ezer forintos Swarowski köves nyakörvet nem soroltuk az életbevágóan fontos kiegészítők közé, ugyanakkor az ételt melegen tartó kutyatál kifejezetten praktikus megoldásnak tűnt.

Kisállatmodellünk: Rumli

A galériában látható modell Rumli, aki két éves kan yorkshire terrier. A civil életben utál öltözködni és ha rajta múlik, nem megy kutyák közé ruhában, de celebek közé sem jár, még meztelenül sem. A showbizben ezért gyaníthatóan nem veheti át a divatikon, Özge szerepét. Ugyanakkor sportolóként még nagy karriert futhat be, fiatal kora ellenére máris kiváló focista. Egyetlen, ami akadályozhatja a kibontakozását az, hogy nem kifejezetten csapatjátékos, abban hisz rendületlenül, hogy a labda csakis nála lehet.

IKEA: Gyerek – és kisállat kompatibilis játékok

Az IKEA áruházaiban ugyan sem divatos, sem praktikus ruhákat nem kapni a kedvencek számára, viszont rengeteg játék közül lehet választani, és egy-két dizájnos kisállatbútort be lehet szerezni. Körutunkat a gyermekholmik között kezdtük, ugyanis számtalan plüss – és egyéb játék macska- és kutyakompatibilis. Mi, jószívű macskatulajdonosként például egy kilencven forintos rózsaszín vízilóval tértünk haza. Karácsony közeledtével külön plusz pont, hogy a puha plüssállatfigurák árából egy eurónak megfelelő összeget jótékony célra fordít a cég.

Nézzen IKEA termékekeket!

Az áruvadászat következő állomása a valóban állatoknak készült kiegészítőket tartalmazó polcok voltak. Bár találkoztunk olyan fekhellyel, amilyet már másfél évvel ezelőtt is lehetett kapni, mivel bevált, ezért értjük miért nem cserélték le egy újabb termékre. A különböző takarók, pokrócok, kis kanapék és egyéb fekhelyek mellett nyakörveket, további játékokat, tálakat, ételtárolókat is lehet kapni a viccesebb fajtákból. Személyes kedvencünk a macskafarokkal ellátott zacskó, amit mi inkább a játék kategóriába sorolnánk, valamint a virág alakú fekhely hozzáillő táptárolóval és edénykékkel. Igaz, ha választhatna, házi kedvencünk bizonyára a plüsscipőnek örülne jobban.

Fressnapf a praktikum jegyében

A Fressnapfról az állattulajdonosoknak általában csak a konzervek és a kedvenc élelmezése jut eszébe pedig, ha játékot akarunk venni, akkor a legjobb helyre tévedtünk. Találhatunk minden méretben labdát, kis- és nagytestű kutyák számára is találhatunk ideális gumicsirke méretet, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a praktikus ajándékokat is be tudjuk itt szerezni. Hiszen egy nyakörve, egy csontra, egy labdára mindig szüksége lehet a kutyáknak, míg a macskatulajdonosok találhatnak itt kaparófát, vagy akár a vadászösztön kiélését elősegítő kisegeret is.

Nézzen képeket a Fressnapf termékeiről!

Kedvenc az örökkévalóságnak

Nem háziállatoknak, hanem kifejezetten gazdáknak szóló ajándék a kedvencükről készült festmény, és még giccsadót sem kell fizetni utánuk, hiszen nem vezeték be. Gerendély Ágnes festőnő szerint bármilyen kedvenc megfesthető, legyen szó tengeri malacról, hörcsögről, papagájról, nyúlról, vagy hüllőről. Egy festmény elkészítése körülbelül 3-4 hét, és mérete 20x30 cm-től szinte bármilyen nagyságig terjedhet. Ami az árat illeti, mivel minden kép egyedi darab, a megrendelővel történt megállapodás után alakul ki a festmény végleges ára, függ a téma, a háttér bonyolultságától, anyagválasztástól. "Természetesen a kedves megrendelővel közösen alakítjuk ki a kép végleges formáját, ízlésesen, művészi igénnyel, de tiszteletben tartva az ő elképzeléseit" - nyilatkozta a Velvetnek Gerendély Ágnes.

Hozzátette, a legideálisabb az lenne, ha minden modellel találkozhatna. "Ez sajnos nem mindig adatik meg. Ezért több, jó minőségű fotót kérek a gazditól, a képet a fotók és a bennem kialakult kép alapján festem meg. A munka előrehaladtával lefotózom a készülő festményt, elküldöm e-mailben megtekintésre, hogy még időben korrigálhassa a megrendelő - otthon a kedvenc foteljában - és csak a jóváhagyása után fejezem be. A szignóm ezután kerülhet a képre. Akkor jó egy állatportré, ha a gazdi a saját kedvencét látja viszont a vásznon és nem csak úgy általánosságban egy kutyát, cicát."

Kattintson kisállat festményekért!

Karácsonyi vakáció kisállatoknak

Az ünnepek környékén sokan hazautaznak családjukhoz, ilyenkor azonban felvetődik a probléma, hogy ki fog gondoskodni a család kedvencéről. Amennyiben nincs egyetlen önfeláldozó ismerős sem, aki a karácsony szellemének jegyében segítene nekünk, nem marad más lehetőség, keresni kell egy kisállatpanziót, ahol ideiglenesen elhelyezhetjük kedvencünket. A legtöbb helyen kutyákat és macskákat egyaránt fogadnak, sőt, van ahol görényeket, esetleg más hobbiállatokat is vállalnak. Számukra egyébként úgy tudjuk leginkább megkönnyíteni a távollétet, amennyiben játékaik, edényeik és egyéb használati tárgyaik is mellettük vannak.

Változó, hogy egy-egy szálláshely milyen plusz szolgáltatásokat nyújt: vannak olyan panziók, ahol el-és vissza is fuvarozzák a lakókat, igaz ez általában plusz pénzbe kerül. Néhány kutyaszálló egyben kutyaiskolaként is működik és szinte mindenhol rendelkezésre áll egy-egy kisállatkozmetikus, illetve szükség esetén egy állatorvos is. Természetesen minél nagyobb testű egy állat, annál több napi díjat számolnak el, egy papagáj vagy egy teknős elhelyezése naponta akár 600 forintból is megoldható, egy macskáé akár 1200 forintból, egy kisebb kutyáé pedig 1500 forintból.