Ha már megvan, hogy miből főzi a karácsonyi menüt, nem kell más, mint beszerezni a tökéletes alapanyagokat. A profik szerint úgyis ezen múlik minden. Ez a feladat azonban eleve sem egyszerű különösen az ünnepek előtt nem, amikor mindent megpróbálnak rásózni a népre. Azért, hogy megkönnyítsük a vásárlást, összeszedtük mik a jó pulyka és a friss hal ismérvei. Ha figyel a jelekre, legalább nem törik bele a foga a pulykába.
A jó pulykának nem pikkelyes a lába
Madárbeszerzés előtt érdemes kiszámolni, hogy mekkora állatra van szüksége. Egy átlagos tojó négy kilónál kezdődik, ami egy tíz fős családot bőven jóllakat. A kérdés már csak az, hogy a sütőjébe is befér-e. Kellemetlen 24-én hajnalban madarat darabolni. Ha megvan az áldozat, jöhet a frissességdetektálás. Jó jel, ha a madár bőre rózsaszínes, fényes, a kopott ráncos, szürke test régóta a pultban várakozik. A finom vacsora teste sértetlen, tiszta, nem látszik szennyezettnek és fura szaga sincs. Nem lehet látni rajta bevérzést, kiálló, törött csontot vagy komolyabb zúzódást. Olyan madárra vadásszon, aki telt, a nyaka rövid, a légcsöve rugalmas, az öreg állat viszont, amelyiknek a pirosas és pikkelyes a lába rágós választás.
Ha nincs ideje hentesre, a dobozos állat is megteszi. Annak legalább van címkéje, amin a lejárati dátum mellett a hús minősítését is megtaláljuk. Az A jelű szárnyas a legklasszabb. Csak jól fejlett, izmos, sok húsos és pont elég zsíros résszel bíró állatok kapják ezt a plecsnit. Fontos az is, hogy mennyire feszes, tiszta a csomagolás. Minél csinibben virít a folpack a műanyagtálcán, annál kevesebb ember tapizta össze, azaz annál később került a placra.
Mindig nézzük meg, hogy nem áll-e a tálcában vér, az ugyanis nemcsak a hús frissességét csorbítja, de a nedvességgel a hús tömege is csökken, és még az íze is bénább. És végül, ha további jeleket keresünk arra, hogy milyen régóta gubbaszt plasztikban az állat, érdemes megfigyelni a bőre színét. Ha az túl világos, másik zsákmányt kell keresni. A pulykát egyébként érdemes megvenni 2-3 nappal karácsony előtt, akkor ugyanis még bőven van választék a hentesnél, és ennyi időt simán eláll a hűtőben.
A merev hal a nyerő
Ha megvan a megfelelő madár, már csak egy büdös hallal ronthatjuk el a karácsonyt. Ezt a hibát leginkább a tengeri halaknál követhetjük el, az akváriumból kiszedett mozogni képtelen, zsíros pontynak csak az íze lehet iszonyú. Persze, ha szenteste előtt egy hétig hagyjuk a kamrában ficeregni, ő is könnyen romlik.
Ha halott halat veszünk, jobban járunk az egésszel, mint a filével, nála ugyanis sokkal több jel árulkodik a frisseségről. Például az, mennyire merev a teste. A hullamerevséget követő bomlással a hal egy ideig ízletesebb, viszont ahogy múlik az idő, egyre löttyedtebb, íztelenebb lesz. A mélyhűtött filéknek gyakran azért gyengébb az ízük, mert a halak a hálóból egyenesen a kés alá kerülnek, így kimarad a természetes érlelődés.
Ha friss halat akarunk, a fényes testű darabokat érdemes keresni, az ütéseket, nyomásokat, sérüléseket és a fakó színt pedig jobb elkerülni. A kiszáradt bőr, a sárgás, szürkés, zavaros színű test és a ragadós vérfoltok szakszerűtlen tárolást jeleznek, a testet borító világos és átlátszó nyálka viszont jó jel. Kivéve az úszón. Annak ugyanis a friss halon épnek, nyálkamentesnek kell lennie. A finom hal szeme kidomborodó és tiszta, kopoltyúja szép piros, lemezei tisztán elkülönülnek. A szürkésfehér, világossárga, barna, ragacsos, nyálkás kopoltyúk tulajdonosa már régóta hever a hűtőben. A legfontosabb mégis az illat. Mindegy, hogy filé vagy egész, a friss hal édeskés, tenger illatú és nincs erős halszaga. A filénél egyébként szintén az élénk színű, feszes darabokat érdemes keresni.
Ha megvan a tökéletes vacsoraalany, már csak ügyesen kell tárolnunk. A profi módszer, ha az apróra tört jeget serpenyőbe töltjük, rá a halat, aztán egy újabb jégréteget és lefedve mehet is a hűtőbe. A filénél hasonló a taktika, csak itt jobb, ha a halat becsomagolva pakoljuk a jégre, különben a víz tönkreteszi a húsát.